Az életem darabokban |Dzsudzsák Balázs|

Chapter 14

Ereimben megfagy a vér, miközben meglököm Balázst a hátammal hátha felkel. De nem reagál rá semmit, minél közelebb jön, annál inkább tudom, hogy ki az, és ettől még jobban megrettenek. Nem lehet ő itt. Nem létezik. Neki el kellett volna mennie, akkor amikor Ádám javasolta neki.
- Tamás.. - suttogom magam elé. A félhomályban látom, ahogy elmosolyodik. Rossz érzés kap el. Miért van itt megint?
- Balázs - szólítgatom a mellettem fekvőt, de ő nem csinál semmit, ugyanúgy alszik tovább. - Kicsim, kérlek. Kelj fel.
Szemeim előtt lepereg mindent. Az együtt töltött idő. Lopott csókok és pillantások. Az első szerelem emléke. Naivságom, és hogy mennyire buta voltam akkor.
- Mi? Mi a baj? - riad fel hirtelen, majd arcomhoz nyúl és letörli a könnyeim. Észre sem veszem, hogy eleredtek.
- Itt volt Tamás. És .. és .. félek. - suttogom, majd karjaiba vetem magam, és hagyom könnyeim folyni.
- Shh..Lehet, hogy csak képzelted, mert eluralkodott rajtad a rettegés. Nem lesz semmi baj. Itt vagyok veled. - simogatja hátam.
- Ne hagyj el. - kapaszkodok bele felkarjába.
- Amíg te magad nem kérsz rá, én nem megyek sehova. - fonja szorosabbra kezét körülöttem. Kibontakozom öleléséből, majd elkecmergek a teraszajtóig, és rágyújtok az út közben felkapott cigarettára. Balázs szótlanul ölel át hátulról. Nem szól semmit, és én ezt nagyon értékelem benne. Nem ítél el, csak mert dohányzom. Sokan teszik, pedig ha tudnák hogy én sem szeretem, leszoknék. De ilyen esetekben, mint a mai, az életet jelenti számomra. Segít, hogy lenyugodjak, könnyít háborgó lelkemen, mely kitörni készül minden ilyen alkalommal. Néha csak elbújnék a világ elől. Nem mondanám el senkinek, hol vagyok, vagy hová tartok. Szeretnék egy lenni a névtelenek között. Szeretnék átlagos ember lenni, és nem a legokosabb, a legsebezhetőbb, a legtörékenyebb.
- Szeretnék edzeni. Valami használható küzdő sportot tanulni, hogy megvédhessem magam. - szólalok meg, amikor a második szálam meggyújtom.
- Nem rossz ötlet. Mire gondoltál? - kérdi, és még szorosabbra fűzi kezét testem körül.
- Kick box, vagy valami durva sport. - meredek el a távolban. Majd teljesen elszakadok a külvilágtól. Elképzelem, ahogy legközelebb, amikor találkozom Tamással. Végig pörgetem magamban, ahogy megütöm, ahogy megvédem magam. Nem kell többé Ádámra vagy most már Balázsra támaszkodnom. Képes lennék ellátni én is bárki baját.
- Segítek találni valamit. Gondolkoztál azon, amit kérdeztem. Hogy eljönnél-e hozzám Abu-Dhabiba? - kérdi. Megrázom a fejem, majd elgondolkodom. Szeretnék vele lenni, mindennél jobban. De mi van ha baj lesz, mi van ha valami nem lesz jó? Vagy veszekedni kezdünk? Vagy nem tudom. Bármi lehet.
- Félsz. Látom az arcodon. - állapítja meg. - Nem tudom mi zajlik a fejedben, de biztosíthatlak, semmi nem fog történni a te engedélyed nélkül.
- Köszönöm, hogy itt vagy nekem. Annyira szeretlek. - És tessék, kimondtam. Felvállaltam, ahelyett hogy elfojtottam volna az érzést magamban.
- Én is szeretlek. - nyom puszit fejem búbjára, majd együtt nézzük a napot, amint felemelkedik a horizont fölé, és ugyanúgy ragyogja be a földet, mint Balázs jelenléte a szívem és a lelkem. Csendben figyeljük a történéseket, mindketten a saját gondolatainkba vagyunk merülve. Sokáig nem szólalunk meg, de egyszer csak meghallom a hasam korgását, mely azért jelez, hogy ő bizony fent van, és jó lenne, ha megetetném.
- Menjünk be reggelizni. - veti fel az ötletet Balázs, én pedig csak bólogatok. A reggelink után szélsebesen rohan el mellettünk a nap, észre sem veszem, hogy már is lefekvéshez készülődünk. Miközben Balázsra várok az ágyban, telefonom pittyegni kezd, így jelezve, hogy SMS-em jött.

Colos👣: Minden rendben? Ugye Balázs rendesen viselkedik veled?

Istenem. Már megint félt, pedig a legjobb haverjánál vagyok. Nem akarom idegesíteni, így azonnal válaszolok neki.

Igen, minden a legnagyobb rendben. Holnap találkozunk, ha felszállt Balázs gépe. Álmodj szépeket 💤💙

Nem válaszol, így tudom, hogy már akkor álmos volt, amikor az SMS-t írta. Balázs bebújik mellém a takaró alá, és már el is nyomott mindkettőnket az álom, most nem álmodok rosszat, és az éjszaka folyamán, sem kelünk fel. Amikor reggel felébredek Balázs már sehol nincs, de a bundás kenyér illata megcsapja orrom.
- Hmm.. Micsoda illatok vannak. - karolom át derekát, majd puszit nyomok a nyakára.
- Neked készül. - fordul meg, majd csókot lehel ajkaimra.
- Akkor leülök és megvárom. - mondom, majd előkapok két tányért, és az asztalra helyezem őket.
- Ugye tudod, milyen nap van ma. - Kérdi, miközben lerakja elénk a reggelit.
- Igen. - sóhajtok nagyot, majd elveszek egy szeletet. - Nem akarlak elengedni, de tudom, hogy ez a kötelességed.
- Kijöhetsz, én örülnék neki. - mondja, majd az asztal felett megfogja kezem.
- Szeretnék. - mosolyodom el, miközben elveszek szemei kékségében. Látom a meglepődöttséget benne, de csak egy pillanatra, utána már csak a boldogságtól csillognak.
- Ennek nagyon örülök. - mondja, majd áthajol az asztal felett és megcsókol. Elmélyítem csókunk, majd már csak azt veszem észre, hogy a kanapén fekszem alatta. Pólóját keresztül húzom nyakán, de ebben a pillanatban dönt valaki úgy hogy jobb lenne megzavarni minket.
- Kinyitom. - kel fel Balázs, majd az ajtó felé veszi az irányt. Az előszobából dulakodás zajai hallatszanak be, én pedig elindulok megnézni, hogy mi történik. De ami ott fogad, nem tudok nem sírni a látványtól. Főleg nem, Balázs arcáról nem tudom levenni tekintetem, amint vérben úszik.