Az életem darabokban |Dzsudzsák Balázs|

Chapter 22

- Balázs.. - ordítok magamból kikelve, amikor felébredek. Nem tudom, hol vagyok, nem tudom mi történt. De azt sajnos észre kell vennem, hogy a hasam feltűnően eltűnt. Zokogva nyúlok oda, ahol a gyermekemnek kéne fejlődnie. Fáj mindenem, és csak el akarok innen menni. Amikor jobban körül nézek felismerem a szobát, hasonlóban feküdtem hónapokkal ezelőtt, ám teljesen más okból vagyok most is itt. Ádám lép be az ajtón, én pedig ráemelem könnytől áztatott szemeim.
- Mi történt? - kérdezném, de hangom elcsuklik.
- Shh.. Nincs semmi baj. - mondja, majd leül mellém, és ölelésébe von.
- Hol van Balázs? - tolom el magamtól, hogy belenézhessek szemeibe.
- Mindjárt jön ő is szerintem. Majd ő elmondja mi történt, valószínűleg jobban tudja. - mondja, majd puszit nyom hajamba, amikor visszafészkelem magam az ölelésébe.
- Haza szeretnék menni. - suttogom.
- Még nem mehetsz. De idővel biztosan. - mondja.
- Nem nyugszom már meg tőled. - nevetek fel kínosan.
- Tudom. De aki megnyugtat hamarosan jön, ne aggódj. Addig max az én tesóimmal meg a tiéddel tudok szolgálni. Illetve itt vagyok jó magam is, de tudom, hogy mi mind kevés vigasz vagyunk neked Balázs hiányára. - magyarázza, neked pedig ismét folyni kezdenek a könnyeim.
- Ugye a babával minden rendben? Nem akarom őt is elveszíteni. - suttogom, és szorosan fogom pólóját, amely már teljesen vizes lett a könnyeimtől.
- Elmondod mi történt? - hallom meg Balázs hangját, én pedig kiszakítom magam Ádám öleléséből, aki készségesen adja át helyét a vőlegényemnek, hiszen ő is tisztában van vele, hogy rá van szükségem.
- Magunkra hagysz minket? - nézek rá Ádámra, aki csak bólint egyet,majd kimegy a szobából.
- Elkapták Tamást. Azért nem tudtam itt lenni. Azonosítanom kellett őt. - mondja, én pedig újabb könnycseppeket ejtek.
- Micsoda? - nézek rá hitetlenül, de ő csak bólint.
- Vége van. Teljesen vége. Csak te és én számítunk már senki más. - mondja, majd lecsókolja arcomról a könnyeket, és a végén számra is nyom egyet.
- Mi történt? - kérdezek rá az engem érdeklő kérdésre.
- Fel tudsz kelni? - kérdi, én pedig értetlenül nézek rá.
- Balázs, nem érdekel. Azt akarom tudni, hogy mi történt a kislányunkkal. Mond el, kérlek. Legyen bármilyen rossz is. - mondom, és félek a válaszától.
- Meg akarom mutatni. - mondja, majd megfogja kezem, és talpra állít. Virágos köntösöm rám adja, majd derekam átöleli, hogy biztosabban tartson. Amikor kilépünk a szobából, millió tekintettel találom szembe magam. Balázs barátai, az én barátaim, családtagok, csapattársak, és mind értem aggódtak.
- Jól vagy? - érkezik az első kérdés Lang Ádámtól.
- Igen. Köszönöm a segítséget. - mosolygok rá.
- Mindjárt jövünk, és akkor beszélgethettek vele. - szólal meg Balázs, majd balra kanyarít, és elindulok a folyosón, balra fordulunk, majd jobbra, és én teljesen elvesztettem az utat. fogalmam sincs, hogy merre és mennyit mentünk. Egyszer csak csecsemő sírásra lettem figyelmes. Megdermedek.
- Ugye nem? - nézek fel Balázsra.
- Csak gyere. - húz tovább, majd megállunk egy babákkal teli szoba előtt. A babákat nézem, míg Balázs az egyik nővérrel beszél. - Gyere, megmutatom.
Félve megyek Balázs felé, de ő csak mosolyog.
- Ő a miénk. - mutat egy alvó pöttöm babára. - Csak sajnos koraszülött.
- De gyönyörű. Megfoghatom? - nézek rá vőlegényemre. Ő pedig bólint.

- Bemutatom Dzsudzsák Lillát. Gondoltam ez a név neked is tetszeni fog. - pirul el.
- Apukád gyönyörű nevet választott. - mosolygok a pici lányra, aki vissza mosolyog rám.
- Szerintem érzi, hogy te vagy az anyukája. - mosolyog ránk Balázs, majd átölel mindkettőnket.
- Ugyanolyan szép vagy, mint a Máté volt. - beszélek tovább a kislányomhoz.
- Mi történt vele? - kérdi Balázs, én pedig sóhajtok egyet, majd belekezdek életem legnehezebb történetébe.
- Május volt, és én később szültem. Boldog voltam, azt hittem sose fogom többet Tamást látni. De tévedtem. Május 21.-én este 9 órakor megszültem őt, annyira boldog voltam. De egy hónappal később Tamás csengetett az ajtóban. Jadri dolgozott, Ádám edzésen, nem tudtam mit csinálni. Lefogtak, Mátét pedig.. Őt.. - elcsuklik hangom közben, így erőt veszek magamon és kinyögöm. - Megverte. Addig verte, amíg meg nem halt.
- Te jó ég. Én, nem tudom szívem, mit mondhatnék. - mondja Balázs, és még szorosabban fog. - Már nem lesz semmi baj. Megvédelek mindkettőtöket. Vége van. Tamás már börtönben van, és ott is marad egy ideig.
- Remélem. - suttogom magam elé, majd elveszek gyermekem szemeiben. - Ugyanolyan a szeme, mint neked.
- De a te szépséged örökölte. - mondja, majd megcsókol.
- Annyira szeretlek. - nézek rá, miután ajkaink elválnak.
- Én is nagyon szeretlek. - suttogja számra, majd ismét megcsókol.