Az életem darabokban |Dzsudzsák Balázs|

Chapter 9

Ez az egyik leghosszabb részem eddig, mert 1186 karaktert tartalmaz. Remélem elnyeri a tetszésetek😊

Idegességemben ajkaim rágcsálom. Még nem értek ide Balázsék. Csak járkálok fel- alá a nappaliban. Nem tudom, hogy mondhatnám el neki. Azt meg végképp sem, hogy beleszerettem- e. Pisantrofóbiám van, ami annyit jelent, hogy gondjaim vannak a bizalommal, egy múltbéli sérülés miatt.
- Jól vagy? - érinti meg vállam Ádám. Észre se veszem, hogy már az ágyon ülök és nem járkálok.
- Én csak elgondolkodtam. Félek Balázstól. Érzem, ahogy egyre nagyobb hatással van a testemre, a lelkemre, a dolgaimra. És ez megrémiszt. - vallom be neki, miközben felnézek zöld szemeibe.
- Mert szereted. Valahol, valamikor beleszerettél, akkor is, ha nem vallom be magadnak. - guggol le elém, így egy vonalba kerül arcunk.
- Köszönöm, hogy itt vagy nekem. - mondom, majd megölelem, de ő guggol, így mindketten hátra esünk. Majd megszólal a csengő.
- Kinyitom, maradj csak. - kel fel Ádám, én pedig próbálok felállni.
- Szia. - köszönök Balázsnak, amikor meglátom, mögötte pedig a szülei jönnek, akiket mosolyogva köszöntök. - Jó napot. 
- Jó napot! - köszön Apukája, majd kezet nyújt. - Dzsudzsák András.
- Maloveczky Léna- fogadom el. Majd mellénk lép Anyukája is, és egyszerre nevetünk fel. 
- Istenem csillagom, ha tudom, hogy a fiamnak főzöd, akkor segítettem volna. Egyébként Dzsudzsákné Kósa Ildikó.
- Maloveczky Léna- ejtem ki nevem, mire ölelésébe von, majd kapok két puszit arcomra.
- Ti ismeritek egymást? - kérdi Balázs, miközben szemeit kettőnk között jártatja, egy pillanatra összenézünk, majd megszólalok.
- Igen, találkoztunk délelőtt, mikor bevásároltam. Elfogyott a hús, amiből gombócot szoktam, és Anyukád a segítségemre volt, mert mondta, hogy a szemben lévő boltban van. - magyarázom.
- Aha, és mit eszünk? - csillan fel szeme. 
- Töltött káposztát? - kérdezek vissza, mire csak még jobban kezd el csillogni szeme. 
- Talán a kedvencem. - jegyzi meg. 
- Igen? 
- Igen. - mondja.
- Akkor segíts behozni. - mondom, majd megindulok a konyha irányába. Amint látótávolságon kívül érünk, magához ránt és megcsókol. 
- Annyira vágytam már erre. De Anyáék előtt nem akartam, mert úgy éreztem, kényelmetlen lenne neked a szituáció. - vallja be.
- Tényleg az lett volna. - tátom el szám. - Beszélgetünk vacsi után? 
- Ha szeretnél. Én itt leszek. - mondja. - Szóval mit is kell amúgy cipelnem?
- Azt ott, én meg viszem ezt. - kapom fel az egyik edényt, ő pedig a másikat. - Ádika, mi lenne ha kitolnád a segged, és vinnél be valami innivalót? 
- Oké. - kiabál vissza. 
- Aranyosak vagytok. - tekint ránk büszkén, majd továbbsétál a konyha felé. 
- Most csak szívat ugye? Hogy lehet ennyire csicska? - sóhajtok fel, majd megrázom fejem. 
- Tudod, néha elgondolkodom azon ,hogy miért a legjobb barátom, de aztán mindig rájövök, hogy mennyire jó ember. - mosolyodik el Balázs, majd meg is érkezünk az asztalhoz. Mindketten letesszük a tálat, és helyet foglalunk. Balázs átsétál az asztal másik felére, így mellém tud ülni. Ismét csöngetnek. 
- Nyitom- kiáltom el magam. Érzem ahogy hátamba fúródik Balás tekintete, majd Ádám is megjelenik a konyha bejáratánál. De amikor kinyitom, csak kettő ismerős arcot látok, majd további kettőt is, akik épp akkor sétálnak be a kapun. 
- Szia. Mikor Anya meghallotta, hogy itthon vagy, teljesen magán kívül került, mert te nem hívtad, hogy itthon vagy. - mondja Berci, én pedig megsajnálom őt. 
- Hát most már nem is fogom, mert itt van. - nevetek fel, majd beljebb engedem a két ifjabb Szalait, hogy aztán üdvözölhessem a szülőket. 
- Léna drágám, miért nem szóltál, hogy itthon vagy? - ölel meg Anna.
- Mert még levegőhöz se hagyott jutni a fiad, csak abban az egy hétben, amíg Portugáliában voltak. - mondom, majd adok arcára két puszit is. 
- Jajj kicsi lány, pedig elmehettünk volna vacsorázni. - mondja Csaba, akit szintén megölelek.
- Még elmehetünk. Ádám kedden megy csak vissza. Én pedig maradok utána is, mert divatbemutatóm lesz. - mosolygok, majd jelentőségteljesen nézek Annára - És igen, téged is viszlek. Na de menjünk, mert mindenki minket vár, és a vacsora is ki fog hűlni. 
Beljebb tessékelem őket, majd otthonosan mozogva elindulnak az ebédlő felé, igazam volt, mindenki csak ránk várt. 
- Nagy fejmosást kaptál? - kérdi Ádám, mire Anyjától kap egy kisebbet. - Hé, én csak kíváncsi voltam. 
- Engem szeret, mert én felhívom, míg a kicsi fia csak 3 havonta egyszer. - mosolygok diadalittasan, hiszen Anna felnevelt 3 Szalai gyereket, és valljuk be, nem lehettek könnyű esetek.
- Én is felszoktam. - vágja be a durcást. Majd inkább merít magának a vacsorából. 
- Nem a hölgyeknek kéne előbb? - kérdi Balázs, majd felém fordítja a merőkanalat, én pedig tovább fordítom Anyukája felé.
- Merítsen csak. 
- Jézusom, kérlek ne magázz. Maradjunk az Ildinél. - mondja, én pedig bólintok.
- Ez rám is érvényes kisasszony. - szólal meg Balázs apukája is. - Csak András. 
- Rendben. És köszönöm. - mondom, majd én is merítek. A vacsora csendben telik, és a végére egy üveg bor is előkerül, amiből csak páran iszogatunk, hiszen valakiknek vezetni is kell még. Jókat nevetünk a fiúk gyerekkori hülyeségein. Még szerencse, hogy mindkét Anyuka odáig van a gyerekeikért, így boldogan mesélik nekünk a sztorikat. Anna érdeklődik a bemutató után is, így elmesélem nekik az egeszet. Érzem, hogy Balázs elveszi kezét combomról, mely ott pihen a vacsora befejezte óta, pedig annak már 2 órája.
- Na és fiatalság, ti együtt? - néz ránk Anna, bennem pedig megfagy a vér. Erről eddig nem is beszéltünk. - Láttam, hogy Balázs végig a combodon tartotta a kezét.
-Mi.. igazából.. - mondom, de nem tudom mit mondjak.
- Én úgy fogalmaznék, hogy alakul köztünk valami, de nem szeretnénk elsietni. - szólal meg közben Balázs is mellettem, én pedig megszorítom ölében nyugvó kezét.
- Örülök nektek, megérdemelnél valaki normálisat. - motyogja Anna.
- Ahogy Balázska is már. Egyébként köszönjük a vacsorát, isteni volt. - simít végig a hasán András.
- Örülök, hogy ízlett. - mondom.
- De nekünk sajnos menni kellene, kezd elég későre járni. Nagyon örülök a találkozásnak. Remélem a jövőben találkozunk még.- aggodalmaskodik Ildi.
- Maradjatok még. - próbálom marasztalni őket.
- Sajnos nem tudunk. De ti szórakozzatok csak. - mondja Ildikó, majd elveszi a kulcsot Balázs kezéből.
- Mi is megyünk szerintem, már fél 12 van. - áll fel Anna is a helyéről, majd a fiúk is.
- Kikísérlek titeket. - állok fel, majd az ajtóban mindenkit megölelgetek. Miután mindenki elment, és csak hárman maradtunk, visszamegyek az ebédlőbe, ahonnan már elvan pakolva.
- Azta - ámuldozom.
- Na milyen? Mi is tudunk ám dolgozni. - áll meg mellettem Ádám.
- Egész lenyűgöző. - mondom elképedve.
- Ügyesek vagytok. - mosolygok fel rá.
- Én elteszem magam holnapra, kicsi lány. Majd reggel beszélünk. - mondja, majd ad egy puszit homlokomra, pont, amikor Balázs lép be.
- Jó éjt. - mosolygok Ádámra, miután lepacsizik barátjával is, elindul felfelé. ránézek Balázsra, aki engem méreget.
- Tudod, ha nem tudnám, hogy nem vagytok együtt, most simán elhittem volna. - mondja, majd megrántja a vállát.
- Kiülünk a teraszra? - kérdem, mire ő bólint. Én még befutok a nappaliba egy plédért, hiszen éjszaka azért még hűvös van.
- Figyelj, nem tudom miről szeretnél beszélgetni, de csak, hogy tudd, én itt vagyok, és leszek is ameddig szeretnéd. - mondja, majd ölelésébe von, és csak nézzük Budapest fényeit.
- Nem tudom, hogy mondjam el, vagy hogy kezdjek neki. Azt hittem könnyebb lesz erről beszélnem neked, de nem. Én csak, megismertem valakit. - meredek el a távolban.
- Most azt akarod mondani, hogy nincs semmi esélyünk már együtt? - húzódik el egy kicsit, hogy az arcomat nézhesse.
- Nem, ez még nagyon régen volt, de ő nem a legjobb ember, mint láthattad. - jegyzem meg szárazon. - Ő más volt, naiv, hiszékeny kislány voltam még akkor, és nagyon tetszett, hogy ő idősebb volt, és egyszerűen nem láttam semmit a "rózsaszín ködtől". Én csak nem tudom. Aztán mikor együtt voltunk, többször megütött, és megvert, és.. És.. Nem megy, ne haragudj.
- Hé, shhh. - húz magához közelebb, miközben letöröl egy könnycseppet az arcomról.