Az életem darabokban |Dzsudzsák Balázs|

Chapter 7

Arra gondoltam, hogy írnék másik szemszögből is részt. Mondjuk Ádáméból vagy Balázs szemszögéből. Ti mit gondoltok? 😊

Egy hét. Ennyit töltöttünk külön. Természetesen mindennap beszéltem Balázzsal és Ádámmal is. De az nem volt ugyanaz. Megnéztük a meccset is. Itt voltak Ádám barátai, akik az enyémek is már egy jó ideje. Idegőrlő egy 90 perc volt, de vége. És vesztettünk. Ennek ellenére mérhetetlen büszke vagyok mindannyiukra. Hősiesen helyt álltak, akkor is ha kaptunk 3 gólt. Nem ezt érdemelték a fiúk, de játszunk mi meg itthon szeptemberben. Balázzsal egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Ez egyszerre rémiszt meg és tölt el boldogsággal. Annyira közvetlen, aranyos, és jófej. Miközben van humora is. Órákon át beszéltünk a héten, és minden egyes telefonhívással jobban kedveltem őt. Telefonom csörgése ránt ki gondolatmenetemből.
- Igen? - veszem fel anélkül, hogy ránéznék a kijelzőre.
- Jössz ki akkor? - kérdi Ádám a másik oldalon.
- Aha. - mondom.
- Léna az? Ő az? - hallom valaki hangját a háttérben.
- Sziaaaa Lénácska. - kiabál valaki bele a telefonba.
- Szia. - nevetek.
- Gyökér Priska. - sóhajt Ádám.
- Nyugi. Nincs baj. - nevetek tovább. - Felveszünk a reptéren.
- Oké.
- Engem is hazaviszel? - hallom Balázs kérdését.
- Ki vagyok hangosítva? - sóhajtok.
- Talán. - mondja Balázs.
- Oké. Hazaviszlek. Egyéb más valaki? - kérdem.
- Nincs. - mondja Balázs.
- Rendben. Akkor majd megyek. Táblát is viszek, hátha nem ismerték majd meg.
- És mit írsz rá?
- A két botlábú. - mondom, majd meghallom, ahogy többen felnevetnek a háttérben.
- Bassza meg. A Petra nem tud értem jönni. - mondja Priska.
- Hazadoblak. Kettő utasom már amúgy is van. Egy már nem oszt, nem szoroz. - mondom.
- Lekötelezel.
- Ugyan. Na akkor majd megyek értetek. De mennem kell, különben nem esztek. - közlöm velük.
- Akkor utasra engedünk. - mondja Balázs. - Remélem valami finom lesz. Levest nem akarunk.
- Heee..Azóta megtanultam levest főzni. - nevetek.
- Oké. Szia kicsi. - köszön el.
- Puszi srácok. - teszem le a telefont. Majd neki látok a főzésnek. Végig gondolom mit kéne főzni, de semmi nem jut eszembe. Végül maradok egy kis hazainál, és töltött káposztára szavazok.
- Szalaiak? - kiabálom el magam, és a két kisebb fiú jön is le.
- Mi van? - kérdi Vili.
- Ne beszélj így egy nővel. - vágja hátba bátyját Berci.
- Csak azt akartam kérdezni, hogy a töltött káposzta jó lesz- e vacsira?
- Igen. - csillám fel Berci szeme. - De mi megyünk, mert Anyának segíteni kell. Majd jövünk vissza vacsira. Én mindenképp.
- Oké. - mondom, majd egyszerre indulunk el. Én a bevásárlóközpontba megyek, de előtte még kidobom a két fiút a szülői háznál. A bevásárlóközpontban majdnem egy órát eltöltök. Semmit sem találok.
- Ezt nem hiszem el. - állok meg a húsos pult előtt. Minden olyan hús elfogyott, amiből én szoktam gombócot készíteni.
- Megkérdezhetem, mi a baj? - áll meg mellettem egy idősebb hölgy.
- Töltött káposztát szeretnék csinálni a barátomnak, és a majdnem barátomnak. - nyomom meg az a betűt, hogy érezze a különbséget. - De tiszta húst szoktam daráltatni, mert abból sokkal finomabb.
- A kisfiam is azzal szereti. Ha szemben bemész a húsboltba, ott biztosan lesz. - mosolyog rám.
- Istenem. Nagyon szépen köszönöm. - mondom, és elkap a hév, így megölelem az áruház közepén.
- Nagyon szívesen aranyom. Aztán reméljük finom lesz. - mosolyog rám. Elköszönünk egymástól, majd fizetek, és a húsbolt felé veszem az irányt. Megcsörren a telefonom, ránézek és látom, hogy Balázs keres, így egyből rányomok a fogadásra.
- Szia. - köszön boldogan.
- Szia. - mosolygok, bár ő ezt nem tudhatja.
- Elfelejtettem mondani valamit. Én beszéltem Anyukámékkal, és nagyon szeretnének megismerni. Ezért utólagos engedelmeddel és bocsánatkéréssel mondom, hogy ma estére meghívtam őket. Ádám mondta, hogy nyugodtan. - mondja.
- Jézusom. - suttogom, Balázs mégis meghallja.
- Mi a baj? - érdeklődik.
- És ha nem kedvelnek majd, vagy utálni fognak, vagy nem ízlik Anyukádnak a főztöm, vagy valami baj lesz? - állok neki aggódni. Balázs az első olyan ember az életemben, aki megmozgat bennem valamit hosszú idő óta. Mi lesz ha mindent elrontok? És nem fog kedvelni a családja.
- Nyugalom. Nem lesz semmi baj. - mondja.
- Biztos?
- Teljes mértékben. Mindketten ott leszünk. Én is, és Ádám is. Minden rendben lesz. - engem pedig ennyivel meggyőzött.
- Oké. - sóhajtok. - Várlak titeket. De mennem kell. Szia.
- Szeretlek. Szia. - rakja le, én pedig reagálni sem tudok. Tényleg azt mondta, hogy szeret? Te jó isten. Mi történik körülöttem? Ha valaki azt mondja nekem tavaly, hogy lesz valakim, a szemébe röhögök. De most, én is szeretem őt? És mi van ha bántani fog? Mi történik, ha még egyszer megtörténik az, ami egyszer már megtörtént? Mi van ha összetöri a szívem? Ilyen és hasonló gondolatokkal szállok be az autóba, hogy hazamehessek főzni. Amikor hazaérek, kapcsolok be zenét, szeretek így főzni. Lapozom a lejátszási listám, amikor megakad a szemem egyik kedvencemen.

Zenével sokkal gyorsabban megy minden. Pillanatok alatt tűnik az az idő, amit főzéssel töltök. Miután elpakolok magam után, felmegyek tusolni. Azzal is gyorsan végzek, így viszonylag hamar kész vagyok. Visszamegyek a konyhába, hogy megteríthessek. A káposztát a pulton hagyom, majd megmelegítjük. Már majdnem indulnék a fiúkért, amikor csöngetnek. Mosolyogva megyek ajtót nyitni, biztos Berci jött enni. Lefagyok, amikor kinyitom az ajtót. Ott áll az, aki tönkretette az életem, és mérhetetlen fájdalmat okozott. Mindent elrontott. Sosem hittem volna, hogy látom valaha.
- Hiányoztam cica? - kérdi.