Az életem darabokban |Dzsudzsák Balázs|

Chapter 16

Kótyagos fejjel ébredek. Fáj mindenem, végtagjaim mozdulatlanul fekszenek mellettem. Látom a vért, ahogy csordogál a lábam között, felkelek, majd a szobához tartozó fürdő felé veszem az irányt. Ahogy elhaladó az ablak előtt, és kitekintek észrevesznek, hogy már este van. A fürdőben kikeresem a törülközőt az egyik szekrényből, majd beállok a forró víz alá. Sokáig folyatom magamra a vizet, szeretném ha lemosná rólam a sok koszt és undort, ami körül vesz. Undorodok ettől az embertől, és lassan a saját testemtől is. Addig masszírozom bőrömbe a tusfürdőt, míg nem fájni kezd. Amikor elkészülök, kényelmesen átsétálok a gardróbba, hátha találok ott női ruhát is. Amikor bemegyek meglepődve veszem észre, hogy teli van női ruhával, mely mind az én méretem. Az összesen rajta van még a cédula, így tűnik fel az, hogy nem kevés pénzt költött rám. Tényleg nem sajnálta. Ki vesz ruhát 27 ezer forintért? Ez nem normális. Keresek egy visszafogottabb fehérneműt, majd egy méregzöld melegítőt veszek magamra fehér pólóval. Eldöntöm magamban, hogy nem fog idegösszeroppanást és depressziót okozni. Boldog leszek itt, annyira, amennyire csak lehet. Hasam mérgesen jelzi, hogy éhes. Elindulok, pedig fogalmam sincs, hogy merre keressem a konyhát. Megtalálom a lépcsőt, így végig járom a fokokat, míg nem leérek a földszintre. Körbe nézek, de ma mintha sehol senki nem lenne. Jobb oldalról hangokat hallok, így arra felé veszem az irányt. Az első akit meglátok Tamás, amint hevesen magyaráz. Megállok az ajtóban, és neki dőlök a falnak, úgy nézem heves artikulálását. Amikor észrevesz, szeme felragyog, és ajkai mosolyra húzódnak.
- Felébredtél kicsim? - indul meg felém, majd amikor odaér megcsókol.
- Éhes vagyok. - közlöm vele a tényt, erre meg fogja a kezem, és a pulthoz húz.
- Ülj le. Mit kérsz? Van olyan gyümölcsös müzli, amit szeretsz, még van Nutella, pirítóst is csinálhatok ha szeretnéd, de van főtt étel is. Azt hiszem egy kis lasagnét csináltak ma. - mondja, miközben szedegeti ki a dolgokat a hűtőből.
- Azt hiszen egy mai lasagne jól esne. - mondom, ő pedig egyből ugrik. Levesz egy tányért az egyik magasabb polcról, majd félig meríti. Berakja a mikroba, és miután kellően átmelegedett elem teszi a tányért. Az egyik fiókban kezd el kutatni, gondolom evő eszköz miatt. Amikor megtalálja felém nyújtja.
- Jó étvágyat. - mondja, majd ad egy puszit a hajamra. - Dolgoznom kell még egy kicsit, de utána találkozunk.
- Tamás. - szólok utána, amikor már majdnem kiér az ajtón. - Csak azt szeretném kérdezni, hogy hol találok tiszta ágyneműt. Át szeretném húzni azt a vérest.
- Hagyd csak, majd szólok a bejárónőnek, hogy még most cserélje ki. - mosolyodik el, majd magamra hagy. Csendben étkezem, belemerülök azon gondolatokba, hogy vajon mi lehet a fiúkkal. Ők a legfontosabbak​, és bármit megtennék azért, hogy ne essen bajuk. Sem nekik, sem a szeretteiknek. Csak biztonságban szeretném tudni mindkettőt. Szeretnék Ádámra mosolyogni Balázs ölelő karjai közül, miközben egy pohár bort kortyolgatunk. Remélem ez nem csak álom maradt, és Balázs ég erős, így túl élte. De vajon megbocsájt? Tudott a múltamról, ennek ellenére, úgy érzem el hagy. El fog menni, mert nem bírja. Mázsás súly nyomja a lelkem, méret fájdalmat okoztam neki, és tudom, hogy csak akkor fogok megkönnyebbülni, ha bocsánatot kérhetek tőle. Nem tudom elviselni még a gondolatát sem annak, hogy végre találtam egy férfit, akiben képes vagyok megbízni és úgy szeretni, ahogy ő azt megérdemelné, még sem tehetem meg. Vacsorám befejeztével elrakom a tányéram a mosogatóba, majd az irányt a szoba felé veszem. Mintha délelőtt úgy láttam volna, hogy ott vannak könyvek. Szeretnék olvasni, talán akkor el tudok feledkezni az összes gondomról. Mindenről. Szeretnék belemélyedni egy olyan világba, ahol a főszereplő legnagyobb problémája az, hogy nem látja a barátját, csak 2 nap múlva, miközben az én világomban az sem biztos, hogy látom-e még valaha. Amikor beérek a szobába, észre veszem, hogy a lepedő és a takaró ugyanolyan véres mint volt. De legalább van könyv, egy könyv kiszúrja a szemem. Leveszem egyik kedvenc kötetem, amelyet Charles Dickens írt, és a Két város regénye címet kapta. Nagyon szeretem, mert a főhősnő két férfi között találja magát, mindketten tökéletesek a maguk módján, ő még sem tud választani. A könyv felénél járhatok, amikor Tamás  belép az ajtón. Nem foglalkozom vele, hiszen ha szeretne valamit, akkor úgyis megszerzi. Ha pedig a testem kell neki, akkor meg pláne.
- Mit olvasol? - kérdi, majd leguggol a fotel mellé, amiben ülök.
- Dickens, Két város regényét. - mondom, miközben szemeim le sem veszem a sorokról. Elveszek a világban. Amikor Tamás hozzám ér, kórház a hideg. Tudom mi következik, de nem vagyok rá felkészülve.
- Ne tedd ezt. Kérlek. - buggyan ki az első könnycsepp, miközben bele tekintek íriszeibe. - Most nem akarom. Nagyon fáj. Csak ne tedd meg, kérlek.
- De téged kíván, én pedig nem tagadhatom meg tőle. - suttogja fülembe, de most nem engedek.
- Akkor sem szeretném. - mondom, majd kikapom kezem, az ő keze szorításából.
- Mit mondtál? - kérdi, majd egyszercsak megérzem az égő fájdalmat az arcomon, mely azt jelzi, hogy megütött. Egyre csak tompul a világ körülöttem, ahogy egyre több ütést bevisz. Én pedig tehetetlen vagyok, érzem ahogy fejem koppan a padlón, de még az is tompa. Nem foglalkozom vele, egyszer el fog múlni. Túl fogom élni ezt is, mint minden mást. Érzékeim tovább tompulnak, mikor már a földön fekszem, és rugdosni kezd. Vajon mennyit kell még elviselnem? Ki akarok tartani. Túl akarom élni, Balázs és Ádám miatt, és az Öcsém miatt, akivel felveszem a kapcsolatot, ha innen elmegyek. Megjelenik körülöttem a sötétség, mely egyre inkább szippantana magába, és én meg sem engedem. De aztán jön a fordulópont, és feladom, mielőtt vége lehetne. Szemeim lehunyom, hogy a fájdalom eltűnjön, majd Balázsra gondolok, hogy milyen jövőnk lehetett volna együtt. Arra gondolok, hogy talán még egy szerető család is lehettünk volna. Majd Ádám is eszembe jut, a férfi, aki sose hagyott magamra, és sokszor hagyta ki, vagy lépett le előbb edzésről. Akire mindig számíthattam, mert ha hívtam, ő ugrott. Szeretném megköszönni nekik ezt a csodás időszakot az életemben, de már nem megy. Szemhéjaim csukva maradnak, és nem tudom kinyitni. Tompán érzékelem, hogy valaki mintha kiabálna, de biztos csak a képzeletem játszik velem. Fájdalmam megszűnik, én  pedig szépen lassan álomba merülök.