Az életem darabokban |Dzsudzsák Balázs|

Chapter 18

Valaki simogatja a hajam, ez az első észrevételem ébredés után. Amikor felnézek könnyek gyűlnek ismét a szemembe. Balázs gyönyörű kék szemei merednek vissza rám. Én pedig hagyom magam elveszni bennük.
- Hé, ne sírj. - törli le könnyeim nagy nehézségek árán.
- De örülök annak, hogy ébren vagy. Annyira szerettem volna bocsánatot kérni a történtek miatt. - hajtom le fejem.
- Nem kell. - rázza meg fejét. - Amikor elmondtad mi történt, elmehettem volna, de nem tettem, mert szeretlek.
- Én is szeretlek. - nézek mélyen szemeibe, majd oda hajolok arcához egy csókért. Ajkaink elválnak, én pedig észreveszem, hogy nem vagyunk egyedül a kórteremben.
- Aranyosak vagytok együtt. - szólal meg Ildi, én pedig fülig pirulok. - Remélem, sose fogod bántani ezt a kislányt.
- Vigyázok rá, Anya! - mondja Balázs, majd szerelmes pillantásokat küld felém.
- A rendőrség is hamarosan ideér. Az Alma vezeti a nyomozást. - szólal meg Ádám.
- Hála isten. - sóhajtok, majd ránézek a mellettem fekvő férfira, akinek tekintetében csak zavarodottságot látok. - Ő tudja. Mindent tud a dolgokról. És amilyen jól dolgozik, annyira jól bujkál Tamás is. Néhányszor sikerült a nyomára akadnia, de mindig lelépett, mielőtt a kommandósok odaértek volna.
- Nem lesz semmi baj. Megtalálja, és lecsukja most már. Vége lesz ennek az egésznek. - suttogja, így csak én hallom. Fejét homloknak dönti, majd apró puszit nyom az orromra. Minden rendben lesz. El kell hinnem, hogy minden rendben lesz. Csak így élhetek. Elszundítok, mert amikor legközelebb felébredek, már csak ketten vagyunk Balázzsal.
- Hová tűntek a többiek? - nézek rá.
- Elmentek. Tudják, hogy most már jól vagyok, ezért kettesben hagytak minket, miután Anya mindenkit haza parancsolt. - mondja Balázs, majd mintegy végszóra kinyílik a szoba ajtaja, és a nyomozót látom meg.
- Oké, majdnem nincs is kérdésem, az úrhoz így, hogy te is itt fekszel. Tamás volt az ugye? - kérdezi Alma, én pedig bólintok. - Jajj, milyen udvariatlan vagyok, Petre Alma.
- Dzsudzsák Balázs. - ráznak kezet.
- Kérem mesélje el, mi történt. - mondja Alma, majd előveszi egy jegyzet füzetet, és írogatni kezd bele, miközben Balázs elmeséli a dolgokat. Ezután áttér rám, én is elmondom neki a dolgokat, míg Balázson látom, hogy néha elképedik, a nyomozón egy csepp meglepetés sem látszik. Ő tudja mi történik, és mi történt. Hozzá van szokva a kegyetlenségéhez. Elmesélem neki a múltkori esetet is, melynél csak sóhajt egy nagyot. Kinyitja a száját, mintha mondani akarna valamit, aztán mégis becsukja.
- Tudod, tisztellek, és minden elismerésem a tiéd. Én nem tudtam volna ezt végig csinálni. Valószínűleg a baba után, levetettem volna magam egy hídról, vagy vonat elé ugrottam volna, vagy nem tudom. - szólal meg végül még is.
- Milyen baba? - néz rám Balázs.
- Majd elmondom. Egyszer. Ha képes leszek róla beszélni. - hajtom le fejem. - Sajnálom,hogy nem mondtam el.
- Remélem meglesztek, és vigyáztok egymásra. - intézi hozzám Alma a kedves szavakat, majd Balázsra néz. - Örülök a találkozásnak.
Félve nézek Balázsra, miután a nyomozó elhagyja a helyiséget.
- Nem baj. - szólal meg egyszercsak. - Habár azt hittem, mindent elmondtál, akkor este.
- Nem tudtam. Azt sem, hogy hogyan álljak neki a sztorinak magának, nem hogy még a kicsiről is meséljek. Én nem tudok erről beszélni. - buggyan ki az első könnycsepp.
- Shh. Majd ha tudsz beszélsz róla. - suttogja. Magához húz, fejem pedig a mellkasán pihen. Mindketten a gondolatainkat hallgatjuk. Bár az én fejem leginkább zúg. Fáj, és a hasam is rendetlenkedik, de nem fektetek rá túl nagy hangsúlyt. Úgyis elmúlik. Ahogy ezt végig gondolom, felpattanok az ágyról és a WC felé veszem az irányt ahol kiadók magamból gyomrom tartalmát. Ezután kiöblitem a szám, és az arcom is megmosom hideg vizzel, hátha jobb lesz. De ahogy felegyenesek, érzem, hogy elkap a szédülés, majd a mosdó kagyló szélébe markolok, így nem esek el.
- Szívem, minden rendben? - hallom még Balázs aggódó hangját.
- Igen. - próbálok vissza kiabálni, de nehezemre esik, hogy ne hányjam el magam. Mikor jobban érzem magam egy kicsivel kisétálok a szobába, ahol Balázs aggódó tekintetével találom magam szembe.
- Minden rendben? - méreget.
- Igen, persze. - próbálok mosolyogni.
- De hát falfehér vagy. - vizslat, majd kinyújtja a kezét, amihez grimaszt vág, én pedig tudom, hogy azért mert fáj neki. Elcsoszogok az ágyig, majd befekszem mellé. Fekszünk ott egy ideig csendben, de ez nem vmzavar minket. Inkább megnyugtat. Ezt a harmóniát egy éppen a szobába érkező orvos zavarja meg.
- Elnézést, nem tudtam, hogy itt ketten fekszenek. Hölgyem, ön jól van? - kérdi, majd a belépő nővérhez fordulok, akit aztán fel is ismerek.
- Laura. - döbbenek le.
- Szia. - mosolyog, majd odasétál hozzánk, és kezét a homlokomra teszi. - Nem lázas doktor úr.
- Ő rosszabbul van, mint én. Vele foglalkozzatok. - nézek Laurára, aki nyugodtan néz vissza rám. Még az egyetemről ismerem, amit elkezdtem, de aztán ott hagytam, mert a divat jobban érdekelt. Miután Balázst kellőképp kivizsgálták és megállapították, hogy egy fokkal jobban van, én következtem.
- Ez fáj? - kérdi, miközben az alhasam nyomogatja. Felszisszenek a fájdalomtól, így csak bólint egyet, hogy tudomásul vette.
- Elviszik ultrahangra és röngtenre, aztán utána vissza jövök. - mondja, majd kisétál a kórteremből. Nem sokkal később elkísértek két emelettel lejjebb, ahol elvégezték a vizsgálatokat. Akárkit kérdeztem, senki nem mondott semmit, csak annyit, hogy majd az orvos tájékoztat. Egy nővér kísér vissza a szobába, ahol Balázs már ideges volt, és egy nővérrel kiabál.
- De értse meg, már vagy fél órája elment. És még nem jött vissza. Kérem, csak keresse meg. Tudnom kell, hogy jól van. - ordít magából kikelve.
- Itt vagyok. - mondom, majd beljebb sétálok.
- Istenem, de aggódtam. - sóhajt fel, majd amikor mellé érek, fejem lehúzza a kezével, hogy csókot adhasson. Felülök az ágyamra, ő pedig fejét az ölembe hajtja. Az orvos is besétál közben az ajtón, de az arcáról nem tudok leolvasni semmit.
- Hölgyem, a vizsgálatok semmi furcsaságot nem mutattak ki. - mondja, én pedig csak nézek rá. Balázs előbb tér magához.
- De akkor miért hányt, és volt falfehér? - kérdi.
- Mert terhes. - mondja ki, én pedig fehérebb leszek, mint a fal.