Az életem darabokban |Dzsudzsák Balázs|

Chapter 13

Kótyagos fejjel ébredek. Hirtelen azt sem tudom, hol vagyok. Aztán rájövök, hogy Balázs kanapéján fekszem, miközben a ház tulajdonosa derekam öleli. Óvatosan fordulok meg karjai között, és nézem a tökéletes férfit, miközben rádöbbentem, hogy beleszerettem. Szeretem csodálatos mosolyát. Szeretem, ahogy a barátaival és a családjával viselkedik. Szeretek vele időt tölteni. Szeretem a száját, a szemét, ahogy huncuton csillog, a furán álló orrát, a haját, amikor nincs tökéletesen beállítva és a szemébe lóg. Szeretem, ahogy a rajongóival bánik. Szeretem, hogy felhív, mert eszébe jutottam. Kevés ideje ismerem, és mégis csak annyit kérek, hogy mellette feküdhessek, tv-t nézhessek vele, egy takaróval takarózzunk, nevetni szeretnék vele, és csókolni és szeretni, ameddig világ a világ. Még ha ez fájdalommal is fog járni. Szeretném tudni milyen, ha ő valakit igazán szeret. Tudni akarom, milyen a legfontosabb embernek lenni az életében. Szeretnék hajnali üzeneteket váltani vele, mert nem tudunk aludni. Sóvárgok az érintéséért. Szeretném szeretni, de nem a férfit, nem a sportolót, hanem a szívét és a lelkét. Ebből a mély gondolkodásból egy ismerős kéz simogatása ránt vissza.
- Min gondolkoztál ennyire? - néz mélyen szemeimbe, én pedig csak nézem csodálatos arcát. Elveszek szemeiben, és úgy érzem, azokon keresztül képes vagyok ellátni egészen a lelkéig. 
- Rajtunk. - vallom be, majd kimondom a nyilvánvalót. - Beléd szerettem. 
Csak néz, és néz. Majd nagyon lassan mosolyra húzza száját, és látom, ahogy könnyek jelennek meg szeme sarkában, melyeket olyan gyorsan pislog ki, hogy mire jobban szemügyre vehetném, már el is tűnnek.
- Én is szeretlek. - mondja, majd nyomatékosítja is azt egy csókkal. - Mennyi az idő? 
- Nem tudom. - mondom, majd megfordulok, hogy kezembe vegyem a telefonom, melyen észre veszem, hogy éjfél is elmúlt már. - Egészen pontosan 1 óra 2 perc. 
- Azta. Éjjeli nasi? Vagy te nem vagy az a fajta? - kérdi, én pedig felnevetek. 
- Egy kis nasira soha nem tudnék nemet mondani. - sóhajtok, majd hagyom, hogy felkeljen mellőlem. 
- Oké, van chipsem és kekszem is több fajta, van itt még csoki is meg cukorka, meg mazsola. Ugye szereted a mazsolát? Mit vigyek? - kiabál a konyhából.
- Mindent. - kiáltok vissza, majd hallom, ahogy hangosan felnevet. 
-Nem lesz az sok? - kérdi, mikor már leül mellém. mindent belerakott egy tálba, de szerencsére nem öntötte össze. 
- Tudod, nem kell vigyáznom az alakomra, mert ilyen a genetikám. Ehetek bármit és bármennyit, egyszerűen nem tudok elhízni. - mondom, majd kibontom a tejfölös- hagymás chipset. - Még megcsókolhatsz, mielőtt büdös lesz a szám. 
- Akkor is meg foglak csókolni, ha tejföl és hagyma szagú lesz a szád. - mosolyog rám, majd odahajol, hogy puszit adjon, de nem a számra adja, hanem a homlokomra. - Mennyire emlékszel a filmből? 
- Nem sokra, talán annyi maradt meg, hogy a srác elmegy egyetemre, míg a lány ott marad terhesen. - gondolkodok el.
- De láttad már nem? - kérdi, én pedig bólintok. 
- Ez az egyik kedvenc filmem. A szerelmünk lapjai után. - ejtek hatalmas mosolyt.
- Ti nők, meg a romantikátok. - sóhajt fel Balázs. 
- Hééé, szeretünk romantikusak lenni. Szeretünk hinni abban, hogy jön a szőke herceg, fehér lovon. - rázom meg a fejem.
- Hát most, hogy mondod. Lehet kéne vennem egy fehér lovat. - simítja végig szakállát. 
-  Egy gyönyörű Oldenburgit. - csillannak fel a szemeim. - vagy egy Holland melegvérűt.
- Miért van olyan érzésem, hogy te tényleg ismersz lófajtákat? - kérdi. 
- Kiskoromban apukámnak a rögeszméi voltak. Mindig cserélgette őket. Ha ló volt otthon, akkor traktort akart, ha traktor, akkor pedig lovat. Ezt kb 4 éven keresztül játszotta. Annyi idejébe telt Anyukámnak megértetnie vele, hogy tartson mindkettőt. Hátul volt egy karámunk, ahol a lovakat tartottuk, és mindig olyat hozott, amin tudtam lovagolni. Így mindennap siettem haza az iskolából, és mentem lovagolni. De csak terepre, jött velem a kuvaszom is mindig. - elmosolyodom az emlék hatásán, és eszembe jut,hogy talán az öcsémmel is kéne beszélnem. Elszomorodok attól, hogy már lassan egy éve, hogy nem beszéltem vele, pedig régen annyira jóban voltunk. Mindent megtudtunk beszélni. 
- Mi a baj? - kérdi Balázs, mikor észreveszi rajtam, hogy nem minden okés. 
- Semmi, csak erről az emlékről eszembe jutott az Öcsém. Nagyon régóta nem beszéltünk, és azt hiszem, ezzel elnyertem a világ legrosszabb tesójának a címét. - szomorodok el. - De mindegy, majd holnap  vagy holnapután felhívom. 
-Mutatsz róla képet? Hogy hívják? Hol lakik? Mit csinál? - záporoznak kérdései. 
- Botond. És kint van Londonban. Üzletember, mindent el tud adni, néha saját magát is képes lenne. - nevetek fel. - Talán találok itt egy képet. Egyszer bemutatlak titeket egymásnak. 
Felkapom telefonom a vajszínű kanapéról, majd böngészni kezdek a képeim között, és hamarosan találok is egyet.
- Ezer éves ez a kép, de nagyon szeretem. Kiskorunkban mindig átmászott az én ágyamba, és együtt aludtunk. 

- Nagyon aranyosak vagytok együtt. - mosolyodik el Balázs, majd ölelésébe von. - Befejezzük a filmet? Kíváncsi vagyok rá. 
- Lehetsz is, mert nagyon szép film. - mondom, majd elindítja a filmet. Elbóbiskolok néha, de nem akarom elrontani mókáját, mert belemerült a filmbe. Észrevétlenül alszom el kezei közt. Amikor ismét felébredek sötét van a szobában. Amikor eléggé magamhoz térek, egy alakot látok, aki éppen a teraszajtóban ácsorog. Balázs a fülembe szuszog, így egy kicsit megrémülök, majd még inkább, amikor az alak közeledni kezd felém.