Az életem darabokban |Dzsudzsák Balázs|

Chapter 19

Nem. Ez nem történhet meg. Én nem lehetek terhes. Azok után ami történt, nem tudom megtenni. Nem tudok hozzá úgy viszonyulni, ahogy kéne. Nem lehetek igazán az anyukája. De ő Balázs gyermeke is, és nem foszthatom meg tőle azzal, hogyl elvetetem.
- Kicsim, minden rendben? - húz le magához Balázs. - Elbambultál, majd sírni kezdtél.
- Én csak. Nem akarom, hogy baja essen. Félek. És ha megtudod mi történt, te is félni fogsz. És félek attól is, hogy teszek majd valamit és elhagysz, mert túl gyors ez a tempó. És.. és.. - mondom, de nem hagyja, hogy befejezzem, mert mutató ujját ajkamra teszi.
- Szeretlek, mindennél és mindenkinél jobban. Nem érdekel. Hiszem, hogy együtt boldogok leszünk. - mondja, majd megcsókol. Miután elválnak ajkaink, órákon keresztül nézem, ahogy változik a nap állása.

Három nap. Ma hazamehetünk mindketten. Nem beszéltünk a babáról, mióta megtudtuk. Nem is akarok. Sokkal jobb így, hogy nem gondolok rá. Balázs is érzi, hogy nem szeretnék róla beszélni, így nem hozta szóba ezalatt a három nap alatt. Ádám visz haza minket. Balázs épp a klubjával egyeztet, hogy mi legyen. Mikor menjem, hogy inkább itthon épüljön fel, vagy ott kint lábadozzon. Nézem ezt a tökéletes férfit, és nem tudok betelni a látványával. Rettentően félek az egész terhességtől. Látom, ahogy heves kézmozdulatokkal magyaráz. Aztán egyszer csak rám néz. Tovább beszél az edzőjével, még sem veszi le rólam a szemét. Elveszünk a másik tekintetében, és azt sem vesszük észre, hogy Ádám belépett a szobába. Megijedek, amikor megköszörüli a torkát mellettünk.
- Elmehetsz a faszomba. - nézek rá csúnyán. - Megijesztettél.
- De hát hangosan jöttem be. - von vállat.
- De nem elég hangosan. - néz rá Balázs is szúrós szemekkel.
- Jól van. Najd legközelebb. - mondja. - Mehetünk?
Bólintok, majd felkapja a két táskát, és előre enged minket. Összekulcsolom a kezem Balázséval, így folytatva utunkat Ádám terepjárójáig. Amikor kilépünk a kórház bejáratán, túl sok vaku kezd el kattogni, és az újságírók is csak kérdésekkel bombáznak minket. Ádám és Balázs mindenkit elhesseget, majd utat tör magunknak a kocsiig. Felsóhajtok amikor beszállunk, így mind a két férfi kérdő szemekkel fordul felém.
- Ugye nem fogják meg tudni a babát sehonnan? - töredelem ujjaim, és a fotósok hasát bámulom.
- Shh.. Nem fogják. Nem lesz semmi baj. Vigyázunk rád. - fogja meg Balázs a kezem. Engem ennyivel megnyugtat, hogy őket magán mellett tudhatom, mindennél fontosabb. Életem legboldogabb időszakát élem most. Amikor hazaérünk, és belépünk Ádám házába, nem várt vendégek fogadnak minket. Családok, barátok. Nem tudok megszólalni, de nem is kell, mert Balázs átveszi ezt.
- Azta. Annyira örülünk nektek. - karolja át derekam.
- Még be se mutattad nekünk a barátnőd. Még szeretnénk ismerni. - válaszolja egy számomra idegen férfi.
- Majd egyszer bemutatom. De ha most teszem, sikítva fog elrohanni tőlem, amiért ilyen barátaim vannak. - mondja barátom, majd az egész társaság felnevet.
- Te is kibírhatatlan vagy néha. - közlöm az egyszerű tényt, amin mindenki nevet, csak Balázs nem. Hogy elvegyem mondatom élét, puszit nyomok a szája sarkába, majd én is elmosolyodom.
- Tetszik a lány. Megtarthatod. - mondja ugyanaz a férfi, aki az előbb is beszélt.
- Nem tárgy vagyok, hanem ember. Gondolom szingli vagy, mert egy nő sem tűri el, hogy így beszéljenek róla. - nézek rá jelentőségteljesen.
- Hé, már nem is bírlak annyira. - vonja meg a vállát.
- Ilyen az, amikor visszanyal a fagyi. - vonja meg Balázs is a vállát, majd beljebb sétálunk a tágas nappaliban. Megismerem Balázs barátait, így megtudom, hogy aki az előbb megszólalt egy volt futballista, és valójában nem szingli, hanem van egy gyönyörű felesége, és gyermekei is.
- Aranyosak vagytok együtt. - szólal meg Misi, mellette pedig felesége is bólogat.
- Köszönjük. - ad Balázs puszit a fejem tetejére. Beszélgetünk meg egy kicsit velük, majd folyamatosan ismerem meg Balázs többi barátját is. Két órával később fáradtan ülök le kezemben egy pohár vízzel Anna és Ildikó mellé, akik épp heves beszédekben vannak, de amikor meglátják, hogy én is ott ülök, elhallgatnak.
- Miről beszélgetettek? - kérdezem kíváncsian.
- Semmiről. - vágja rá egyszerre a két asszony.
- Na-na. Túl gyorsan hallgattatok el. Szóval, miről volt diskurzus? - kérdem, ők pedig egymásra néznek. Anna sóhajt egyet, majd belekezd.
- Tudod, mind ketten örülnénk már egy kis unokának, sem Balázs, sem Ádi nem lesz már fiatalabb. És erről beszéltünk, hogy talán Balázsnak meg van az esélye hogy gyermeke legyen. Hiszen mindenki láthatja, hogy mennyire oda vagytok egymásért. - mondja, en pedig elgondolkodom. Látszik rajtuk, hogy örülnének, ha baba lenne a közelükben. Én pedig megadhatom ezt nekik. Nem kell félnem. Balázs biztosított arról, hogy végig velem lesz, én pedig bízok benne. Minden szó nélkül állok fel az asztaltól, majd barátom keresésére indulok. A teraszon találom meg, amint épp Timivel beszélget.
- Sziasztok. - köszönök.
- Szia kicsim. Minden rendben? - kérdi Balázs, majd ujjait ujjaim közé fűzi.
- Igen. Csak gondoltam lenne valami, amit megoszthatnánk a többiekkel. - mondom, és Balázs egyből tudja mire gondolok, míg Timi érdeklődve figyel minket. - Gyere be te is.
- Rendben. Most kíváncsivá tettél. - mosolyog rám Timi, majd mindhárman bemegyünk. Amikor beérünk Balázs megköszörüli torkát, így minden szem ránk szegeződik.
- Mint tudjátok, azt hiszem megtaláltam a másik felem. - kezdi mondandóját. - De kevesen tudjátok, hogy mennyire boldoggá is tesz ez a nő itt mellettem. Ezért most boldogan jelenthetem be, hogy babát várunk.
Miután a szavak elhagyták barátom száját döbbent csend fogad minket, és mindenki méreget minket. Azt hiszem nem tudják eldönteni, hogy viccelünk- e vagy sem.
- Istenem. - fakad sírva először Ildikó, majd Anna szemében is egyre több könny jelenik meg.