Az életem darabokban |Dzsudzsák Balázs|

Chapter 3

Már sokszor hallottam, hogy a Halászbástya étterem gyönyörű, de a valóságban látni mindezt.
- Lenyűgöző. - suttogom magam elé, de Balázs így is meghallja.
- Szerintem is. - suttogja vissza, majd elmosolyodik. Egy fiatal hölgy fogad minket, aki egyből végig méri Balázst, mire ő átkarolja a derekam. Zavartan elmosolyodik, majd udvariasan megkér minket, hogy kövessük. A teraszra vezet ki minket, ahonnan csodálatos kilátás nyílik az esti városra.

- Na és mit csinálsz szabadidődben? - szakítja meg a csendet.
- Táncolok. De nagyon szeretek olvasni is. Szigorúan a régi féle olvasás híve vagyok. Amikor csinálsz magadnak egy meleg teát, és leülsz egy könyvvel a kezedben. - mondom.
- Én is szeretek úgy olvasni. - vallja be. - De én inkább kakaós személy vagyok.
- Mit szeretsz még csinálni? - kérdem.
- Hát focizni. De egyébként nagyon szeretek időt tölteni a családommal, és a barátaimmal is. - mondja, nekem pedig megdobban a szívem. - Amikor csak tehetem lemegyek a családomhoz.
- Ez agyon aranyos tőled. - jegyzem meg, mire ő bátortalanul elmosolyodik. Látszik rajta, hogy mennyire fontosak neki a szülei. Időközben a vacsoránkat is meghozzák, amit csendben fogyasztunk el. A vacsora alatt több pohár bort is elkortyolgatunk, így nem csodálkozom azon, hogy perceken belül jobb kedv kerített minket hatalmába, és jókat nevetünk a másikon . Előkerülnek a gyermekkori sztorik is amelyeken jót nevetünk.
- .. és akkor ott álltam a lyukas labdával a kezemben, miközben néztem a kutyát, és nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy sem. Fel tudod ezt fogni? Kiharapta a labdám. - mutogat a kezeivel is.
- Csak játszani szeretett volna veled. - mondom, ő pedig megrázza a fejét.
- Tudom, hogy nem akart velem játszani. Láttam a vigyort az arcán. mindenesetre Anya jött nevetett rajtunk. Mert ott ültem a teraszon utána és megbeszéltem a kutyánkkal, hogy miért kellett kiszakítani a labdám.  - fejezi be. - Na és te? Meséld a legviccessebbeet. 
- Hát egyszer nagyon segíteni szerettem volna Anyának. Gondoltam főzök, amíg ők hazaérnek. Volt egy szakács könyvem, amit a nagymamám vett nekem, hogy tanulgathassak főzni belőle. Én pedig neki álltam egy kis frankfurti levesnek. Abba étolaj kell, pár evőkanálnyi. Én meg találtam valami löttyöt, ami hasonló volt, de azzal Anya savanyúságot szokott elrakni. 5 liter vízbe kell kb egy kávés kanálnyi, és sose szabad forralni. Én egy kb 5 l fazékba raktam belőle 3 evőkanállal és még fel is forraltam. 3 napig kellett utána szellőztetni. Apa szerint nem vagyok a konyhába való, pedig most már jól főzök. Igaz, azóta sem próbálkoztam ezzel a levessel. - vallom be, ő pedig elneveti magát.
- Tedd túl magad rajta, és próbálj meg nekem egyszer főzni. - mondja teljesen komoly arckifejezéssel.
- Oké. Egy percig majdnem elhittem. - nevetem el magam, de amikor látom, hogy ő nem teszi, a jókedvem alább hagy. - Várj, te ezt komolyan gondoltad? Bármi mást nagyon szívesen főzök neked. Felőlem még az egész csapatnak is. De azt biztos nem.
- Miért? - kíváncsiskodik.
- Mert rossz emlék fűz hozzá.
- Akkor győzd le. Segítek benne. - mondja, én pedig félve bólintok.
- De csak ha végig velem leszel.
- Ott leszek. Ígérem. - én pedig ebben a pillanatban elhiszem neki.
- Nem megyünk lassan? Kezd későre járni. - kérdem, ő pedig bólint, és kéri a számlát. Nem voltam elég gyors, így lecsapott a nyugtánkra, ezért csak egy köszönöm hagyja el szám. Mikor fizetett, felállunk az asztaltól, és a kocsija felé vesszük az irányt. Ismét kinyitja nekem az ajtót. De én csak bámulok a szemeibe. Gyönyörűek. Elveszem bennük. Észre sem veszem, amikor ajkai először érnek számhoz. Előbb gyengéden, puhatalózva kóstolgatja ajkaim, majd miután bebocsátást nyer, nyelve is rám talál. Csókunk egyre szenvedélyesebbé válik. Én pedig azt veszem észre magamon, hogy akarom ezt a férfit.
- Menjünk. - suttogom bele csókunkba.
- Rendben. - suttogja vissza, majd egy puszi után átsétál az autó másik felére, és ő is beül. - Hazaviszlek.
- Ne. Menjünk hozzád. - mondom, és még magam is meglepődök bátorságomon. Bólint, majd elindítja a kocsit, és elindul egy teljesen ellenkező irányba, mint ahogy Ádám lakásához mennénk. Nem kocsikázunk sokáig, hiszen későre jár, és nem nagy a forgalom. Egy elég nagy családi ház elé érünk, Balázs beüti a kapu kódot, majd behajt. Miután leparkolt, átszalad az én oldalamra és kinyitja az ajtót. Amikor belépünk a lakásba, gyorsan körül nézek.
- Tetszik ez a tisztaság. Olyan szüzies. Gyönyörű. - mondom, majd megfordulok. Balázs az ajtóban áll, és engem néz. - Mi az?
- Semmi. Egyszerűen gyönyörű vagy. Nem tudok betelni a látványoddal. - szól, majd villámgyorsan megszakítja a köztünk lévő távot, és ismét ajkaimnak esik. Megemel a fenekemnél, majd elkezd cipelni az emeletre. Gondolom a szobájába. Milyen igazam van. Ott lerak az ágyra, majd elkezd kihámozni a ruhából. Én is ezt teszem, így pólójától pillanatok alatt megszabadulok. Kezem végig simítom izmos felső testén, majd nadrágjánál fogva még közelebb húzom magamhoz. De abban a pillanatban, hogy lekerül a ruhám, és csak a fehérnemű takarja testem, elszégyellem magam. A sok seb. Balázs végig csókolja a nyakam, majd áttér a felsőtestemre.
- Balázs. - szólalok meg hangosan.
- Hmm?
- Állj le. Kérlek. - mondom, és egyre szaporábban kezdem venni a levegőt. Úristen, csak ne most kapjak pánikrohamot. Érzem, ahogy lustán végig gördül egy konnycsepp arcomon, amelyet Balázs lecsókol.
- Mi a baj? Miért sírsz? Valami rosszat tettem? Várhatunk vele. - hadarja el egy szuszra, de engem ez mosolygásra késztet.
- Nem. Nem tettél semmi rosszat. Én csak, csak, félek. Ez nem megy. Ne haragudj. - mondom, de mostmár nem tudom visszatartani könnyeim. Azt az egy kósza cseppet millió másik követi.
- Shhh..Nincs semmi baj. Amíg nem szeretnéd nem kell. - ölel át, majd ringatni kezd,mint egy kisbabát, én pedig észrevétlenül elalszom.