Az életem darabokban |Dzsudzsák Balázs|

Chapter 6

Elkapott az ihlet ma, miközben zenét hallgattam, így megosztom a következő részt már ma veletek. Remélem elnyeri a tetszésetek. Puszi😘

- Persze. - mondom. - Figyelj, én bocsánatot kérek az előbbiért. Nem akartam így kiakadni, és nem érdemelted meg.
- Nem. Te ne haragudj. Nem így kellett volna erre reagálnom. - mondja, majd leül mellém. 
- Figyelj Tamás, egy bizonyos szintig vicces volt így kitalálni, hogy mi történt tegnap. És valószínűleg évek múlva jót fogunk rajta nevetni. De nem most. Erre én még nem készültem fel. - mondom neki, majd egy könnycsepp is legördül. Sokáig ülünk egymás mellett, nem szólunk a másikhoz, csak nézzük Pest utcáit, mindketten a gondolatainkba vagyunk temetkezve. Fontos nekem Balázs, de ha ilyen lenne az élet vele, hogy minden megmozdulásunk megírják, én köszönöm nem kérek belőle. De közben mégis, szeretnék vele lenni. Másfél éve nem voltam ennyire önmagam, csupán mióta ismerem. Ő annyira más.
- Fontos vagy neki. - szólal meg a Tomi egyszercsak.
- Mi? Miből gondolod? - lepődök meg.
- Nem mondta ki, mégis érezhető. Felszabadultabb, mióta azon a délutánon találkoztunk. Ez a pár nap is sokkal több volt neki. Tudom, hogy nem ismered régóta, de ő.. Nem tudom, hogy fejezzem ki magam. Más vagy. És ezt ő is észrevette. És elmondta a csoportban, hogy mennyire örül annak, hogy megismerhetett.  - vallja be, én pedig meglepődök. Vajon Balázs tényleg így gondolja?
- Én nem tudom mit mondjak. - suttogom meggyötörten.
- Egyébként leszedette a cikket. Nincs már fent. Azt mondta nem ezt érdemled. - mosolyog rám.
- Tudod, régóta nem találkoztam senkivel, aki mellett ennyire önmagam lehettem. Mármint a Szalai családot kivéve, de ők nem számítanak. - vallom be, és még magam is meglepődöm nyíltságomon. Nem szoktam én így megnyílni az embereknek. - Azt hiszem beszélnem kéne vele.
- Te tudod. Én nem akarok a kettőtök kapcsolatába beleszólni. Ez a ti életetek. - vonja meg a vállát.
- Köszönöm. - ölelem meg.
- Én köszönöm, hogy megbocsátottál. Na menj, beszélj vele. - enged utamra, én pedig letrappolok a lépcsőn. Majd egyenesen Ádámba rohanok.
- Mit beszéltetek fent? - kérdi.
- Bocsánatot kért, én meg  megnyíltam neki. Nem nagyon, de azt hiszem, jó úton haladok. És ezt Balázsnak köszönhetem. Apropó, hol van? - kérdem.
- Jobbnak látta, ha elmegy. Hiába mondtam neki, hogy nem haragszol rá, csak fura a helyzet, nem hitte el. - mondja, én pedig elszomorodom.
- De én nem haragszom rá, pusztán nem vagyok hozzászokva.
- Ezt neki is mondd el, akkor talán elhiszi. - mondja.
- De nem tudom merre lakik. Amikor nála aludtam, este volt, és nem nagyon figyeltem, hogy merre megyünk. - vallom be. Bólint egyet, majd kezébe veszi telefonom, és pötyögni kell benne valamit.
- Tessék. Aztán szedd rendbe az életed. Amióta ismerlek, nem láttalak még ennyire önmagadnak. - ad puszit fejemre, majd kezembe nyomja a kocsikulcsát. Kint beülök, és kihangosítóra rakom telefonom, hogy halljam mit beszél. Egy fél órát vezetek, de azt is csak azért, mert dugóba kerülök. Befordulok egy ismerős utcába, majd meglátom Balázs kocsiját a felhajtón. Leparkolok a ház előtt, nagy levegőt veszek és kiszállok. Megnyomom a csengőt, és várok. Egyszer csak hallom, ahogy nyitódik a bejárati ajtó, majd meglátom Balázst.
- Szia. - köszönök neki.
- Szia. - köszön vissza meglepett arccal. Nem számított rám.
- Beszélhetünk? - kérdem.
- Persze. Ne haragudj, csak nem vártalak. Aztán rég be kellett volna hívjalak. - mondja, majd kinyitja nekem az ajtót, es betessékel a házba.
- Kérsz valamit inni? Vagy nem vagy éhes? - kérdi.
- Egy pohár innivaló jól esne. - válaszolok.
- Mit kérsz? Van itthon szénsavas üdítő, víz, rostos gyümölcslé.
- Mindegy. - mosolygok rá, és látom, ahogy felenged. Elsétál a hűtőig, kivesz belőle egy üveg almalevet, kitölti egy pohárba, nagyon lassan, és visszajön a kanapéhoz.
- Köszönöm. - mondom, amikor átnyújtja a poharat.
- És miről szeretnél beszélni? - kérdi félve.
- A cikkről. - mondom, ő pedig bólint.
- Ne haragudj. Nem tudtam, többet nem fordul elő. Figyelni fogok, arra is hogy ne igyak ennyit, hogy kellemetlen helyzetbe kerülj, és azért se hogy esetleg ilyen még egyszer előfordulhasson. - kezd bele, de leintem.
- Figyelj. Nem ezért jöttem, csak elszerettem volna mondani, hogy, nem haragszom. Nekem egyszerűen fura ez. Nem szoktam hozzá. És nem jól reagáltam. Sajnálom. - mondom, és végig szemébe nézek. Látom a felismerést a szemében.
- Én is nagyon sajnálom. - mondja, majd megcsókol. Elmélyítem csókunk, majd megfogom pólója alját, és lehúzom róla.
- Biztos vagy benne? - suttogja.
- Teljes mértékben. - csókolom meg.