Az életem darabokban |Dzsudzsák Balázs|

Chapter 20

Unalmasan telnek a hónapok. Észre sem veszem, de pocakom már növöget, így az 5. hónap vége felé, már elég formás pocakkal rendelkezem. Boldogan simítok végig a hasamon, miközben az orvosi rendelő felé igyekszem, ahol Balázs már vár. Remélem megmutatja végre magát, és megtudjuk, hogy kis hölgy vagy úr, akit  szívem alatt hordok. 
- Szia édesem - köszönt Balázs egy csókkal, majd befelé kezd terelni.
- Szia. - mondom, majd a recepciónál el is kapom a kezét, hiszen a baba rugdósos kedvében van, és ilyenkor csak apukája keze tudja megnyugtatni. A recepciós leültet minket a váróban, mondván, hogy a Doktor úr hamarosan megérkezik, de éppen most is szülést vezet le. Gondolataim elkalandoznak a nyárra, ami felejthetetlen volt.

- Szívem, összepakoltál már? - kiabálok le Balázsnak az emeletről.
- Ő, esetleg? - kiabál vissza. Én pedig a kérdésből rájövök, hogy még neki se állt.
- Összepakoljak neked? - kérdezem, miközben a lépcsőn megyek lefelé. A pocakom növöget, de szerencsére még nem látszik.
- Nem kell. Ebédelek és összepakolok. Nem akarom, hogy megerőltesd magad. Egyikőtöknek sem tenne jót, és a legfontosabb most, a ti egészségetek számomra. - húz magához, amikor rátalálok a konyhában.
- Nem halálos beteg vagyok, hanem terhes. - sóhajtok fel.
- Tudom, de nem érdekel. - csókol arcon, majd folytatja az evést.
- Egész jól kitaláltad ezt a nyaralás, még sem nyaralás dolgot. - mondom neki, majd kiveszem egy joghurtot a hűtőből, aztán a pultról az epret is felveszem, és én is falatozni kezdek.
- Ugye, így egyszer utazol, de nyaralunk is, és nem kell félnem attól, hogy nem tudok valamit, és bajotok esik. - emeli fel tekintetét, de amikor meglátja az ételt előttem, szemei sötétebb árnyalatot öltenek. - Ez az ebéded?
- És ha igen? - kérdezek vissza, de amikor meglátom az arckifejezését jobbak látom kijavítani magam. - Már ettem, én most csak nasizok.
- Akkor jó. - sóhajt. Telefonja őrült csengésbe kezd, majd amikor meglátom a hívó félt, átnyújtom neki. Varga Rolit és párját, Petrát én még annyira nem ismerem.
- Csá haver. - köszön bele Balázs, majd kivonul a teraszra. Furcsállom, mert nem szokott ő ilyet csinálni, hiszen nincsenek titkaink egymás előtt. Nem foglalkozom vele, ha olyan dologról van szó, akkor úgyis elmondja. Inkább átsétálok a nappaliba, és bekapcsolom a tv-t, majd a programokban átváltok a Netflixre. Kiválasztom egyik kedvenc sorozatom, a Stranger Things-t, majd belekezdek egy régebbi részbe, amit már láttam. Amikor Balázs visszatér, hozzám sem szól, csak az emelet felé veszi az irányt. Aggódni kezdek, így felkapom az asztalról telefonom, majd a teraszra kisétálva, tárcsázom Ádám számát. A második csengésre fel is veszi, és vidáman szól bele.
- Szia kicsi lány. Minden rendben? - kérdi, én pedig felsóhajtok. - Na mesélj, mi a baj!
- Szia, először is. És nem tudom. Balázs újabban furán viselkedik. Mióta kitalálta, hogy Dubaiba menjünk, és mi utána onnan Abu Dhabiba megyünk, azóta fura. És félek, hogy valami nem stimmel köztünk, és hogy valamit rosszul csinálok, és nem tudom Ádám. Félek az elvesztésétől. - nyögöm ki egy szuszra.
- Nem kell. Szeret téged is, és a közös babátokat is. Nincs miért aggódnod. - mondja, én pedig egy ici-picit megnyugodom. 
- De biztos? - kérdezek vissza.
- Igen. Különben sem kell aggódnod semmiért, az veszélyes lehet a babára nézve,és rád is. - mondja. - Nekem viszont mennem kell. Együtt ebédelek Anyáékkal.
- Add át nekik, hogy puszilom őket. - mosolyodom el, még ha ő ezt nem is látja. 
- Mindenképp átadom. Meg azt is elmondom neki, hogy jól vagy, és minden rendben. - válaszol.
- Ádám.. 
- Hm? 
- Köszönöm. Tényleg. Mindent. - mondom, majd elköszönünk egymástól, és lerakjuk a telefont. 

- Mi az baba? Min gondolkodsz? - néz rám Balázs már a váróban. 
- Csak emlékeken. Meg hogy mennyire boldog vagyok veled. - nyomok puszit szájára.
- Nagyon szeretlek. - mondja, majd megfogja kezem. 
- Én is nagyon szeretlek. - mondom, majd ahogy összekulcsolt kezeinkre nézek, elragad egy másik emlék a nyárral kapcsolatban. 

- Felmegyek a fiúkért. Vagyis csak Balázshoz. Fáj a hasam megint. - mondom, és  a két lányra nézek. 
- Nem kell. Biztos mindjárt elmúlik. Én is ilyen voltam Liával. Mindig futkároztam én is a Tamáshoz, de sokkal jobban fájt a folyamatos menéstől, mint a pihenéstől. - szólal meg Petra.
- De nem bírom már. - mondom, majd sóhajtva felkelek. - Lefekszem fent. 
- Te érzed. - szólal meg a másik Petra is, akivel nagyon jóban lettem ezalatt a pár nap alatt, amióta itt vagyunk Dubaiban. - Csak küld le nekünk a fiúkat. Akkor nem fognak titeket zavarni remélhetőleg.Liftezem a szobáig, majd végigsétálok a folyosón, és benyitok a szobába. Amikor belépek a szemem csillog a gyönyörtől. Mindenhol virágok vannak. 
- Ez mi? Mi folyik itt? - kérdezem a három férfitól, akik éppen velem szemben sétálnak. 
- Majd megtudod. - mosolyog rám Tomi. 
- Bala, itt az asszony. - kiabál valahova Roli is. - Sok boldogságot. 
- Igen, sok boldogságot. - mondja a másik Tamás is, akivel még a bulin ismerkedtem össze, és Balázs egyik barátja. 
- Ne már srácok. Ne lőjétek le a meglepit. - mondja még Priska, majd elhagyják a szobát. Követem a gyertyákkal kirakott utat, amely a teraszra vezet, és sírva fakadok. Nem tudom megállítani a könnyeim, amelyek patakokban  folynak végig arcomon. A teraszon egy kivetítő van felállítva, amin egy videó megy épp, és a mi kapcsolatunkat mutatja be. Látom Balázst kiskorában, aztán a saját arcom is visszaköszön kiskoromból, majd jönnek a közös képeink, amelyeket azóta a délután óta készítettünk, amikor Ádám bemutatott minket egymásnak. Eltűnnek a képek, és egy szöveg veszi kezdetét. 
"Lénus. Te vagy az életem. A fény a sötétségben. A levegőt, amit lélegzek. Minden rólad szól. Minden, amit teszek, érted teszem. Te jelented számomra a világot. Az életem szakaszait veled szeretném megosztani. A te kezedet szeretném fogni, amikor 60 évesen, majd a teraszon ülünk, és a kis unokáinkat nézzük, akikből egy nap majd, ugyanolyan gyönyörű nő lesz, mint amilyen te is vagy. Szeretném elmesélni nekik majd, hogy a nagymamájukat mennyire szeretem. Hogy mindennap egy kicsit jobban. De sosem ugyanannyira. Az érzéseim feléd, mindig változnak. Mindennap egy kicsit többet adsz, és én mindennap egy kicsit jobban beléd szeretek. Azt kívánom, hogy melletted kellhessek mindennap, és hajtassam fejem a párnára, miközben téged ölellek. Szeretném teljesíteni összes vágyad és kívánságod. Sose gondoltam volna, hogy én is kapok valakit, aki ennyire tökéletes, aki ennyire boldoggá tesz. Mert boldoggá teszel, már csak azzal, hogy tudom mellettem vagy történjék bármi. Szeretnélek a feleségemnek tudni, és nem csak a menyasszonyomnak, vagy a barátnőmnek. Szóval, ezt kérdezem most tőled, hogy lennél-e velem életem végéig? Szeretnél-e örök időkig?"
A szöveg végére nem látok már könnyeimtől. Amikor oldalra fordulok Balázs mosolyog rám, miközben ott térdel, kezében tartva az ékszeres dobozt, melyben egy egyszerű, de annál gyönyörűbb eljegyzési gyűrű díszeleg.
- Szóval, hozzám jönnél? - kérdi, én pedig sírva térdelek le vele szembe, majd vetem kezei közé magam. 
-Annyira szeretlek. - suttogom, miközben arcom a nyakhajlatába temetem. 
- Én is, de a kérdésre nem válaszoltál. - mondja kissé szomorkásan.
- Hát persze, hogy hozzád megyek. - mondom, majd eltol magától annyira, hogy fel tudja húzni a gyűrűt az ujjamra, és szenvedélyes csókban részesítsen. 

- Jöhetnek. - szól ki az asszisztens a rendelőből, én pedig elszakítom szemeim az ujjamon pihenő gyűrűről, és felállok. Együtt megyünk be a vizsgálóba, ahol felfekszem az asztalra, amelyen megvizsgálnak. Amikor az orvos elvégzi a rutinvizsgálatokat, előveszi a zselét, amelyet hasamra ken, így megnézhetjük a babát. 
- Doktor úr, látszik a neme? - kérdi Balázs csillogó szemekkel, miközben a képernyőre mered. 
- Igen, önöknek kislányuk lesz. - mondja, mi pedig összenézünk. Letörlöm Balázs arcáról a könnycseppeket, amelyet ez a pici élet vált ki belőle.