Dark side *szünetel*

Kezdet

A nyár vége felé közeledve tudatosult igazán bennem, hogy milyen sorsfordító év előtt állok. Egy idegen férfi állított be a szobámba a házvezető nővel az oldalán. Mikor a nő megállapította, hogy itt minden rendben van elhagyta a helységet. A férfi furcsa tekintettel mért végig engem én pedig zavartan keltem ki az ágyamból. Mivel még a nap is alig kelt fel pizsamában voltam, de tisztelettudóan oda mentem az ősz szakállas férfihoz, hogy beunatkozzak.

- Jó reggelt kívánok! Elisabeth Lilian Abery! - nyújtottam mosolyogva kezem a férfinak. A férfi nem figyelte tettem tekintete megakadt a csupasz vállamon. Én mikor ezt megláttam megigazítottam viseltes felsőmet, így a férfi egy fejrázást ejtett meg, mintha csak egy gondolatot akart volna kiűzni fejéből. Én még mindig mosolyogva tartottam előtte a kezemet. Ahogy már ez is feltűnt számára egyből felváltotta a furcsa gondolkodó arcát egy sokkal melegebb kifejezés. A mosolya lágy volt, mely a morcos öregből egy kedves nagyapává változtatta.

- Albus Dumbledore! - mutatkozott be kedves dörmögős hangon. Most vált leginkább szimpatikussá számomra. - Tudod lányom egy igen jelentős dolgot szeretnék közölni. Gondolom életed során feltűnt, hogy nem olyan vagy, mint az itt lévő gyerekek. - egy halványat bólintottam jelezve értem mit magyaráz. Sokszor fordult már elő velem, hogy tárgyakat mozgattam szememmel, és beszéltem az állatokkal, mikor ezt elmondtam valakinek csak dilinyósnak nevezett és kinevetett.

- Maga is az gondolja, hogy egy olyan intézetbe kellene járnom, ahova a beteg gyerekeket viszik? - hangom gyenge volt és a vele kapcsolatos szimpátiám egyszerűen eltűnt. Ő is, mint mindenki más bolondnak tart csupán, gondoltam egyből.

- Nem lányom én, nem tartalak betegnek. - hogy állítását teljes mértékben alátámassza fejét tiltakozóan rázta. Jobbra-balra.

- Akkor miért azt jelentette ki elsők között, hogy nem vagyok átlagos? - furcsa tekintettemmel mértem végig a nálam furcsább kinézetű férfit.

- Mert erről a dologról szeretnék magácskával beszélni, az, hogy nem vagy olyan, mint társaid nem jelenti azt, hogy rossz és beteg vagy. Maga különleges egy lány, mivel amit tud.. - itt félbe szakítottam.

- Kérem, ne folytassa, mivel tudom, mi jön most.. El szeretne vinni igaz? Egy elmegyógyintézetbe? - hangom fájdalommal volt megtelve. Fájt már csak a gondolata is, hogy egy újabb orvos szeretne kivizsgálni. Hisz amit én tudok az nem normális.

- Lányom igaz magammal szeretnélek vinni, de nem egy elmegyógyintézetbe. Hanem a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Szeretném, ha velem jönnél. - most én gondoltam azt, hogy ez a férfi nem normális. Le tudta olvasni arcomról, hogy mit is gondolok éppenséggel. - Jaj, gyermekem ne nézz bolondnak! Hisz tudom te is képes vagy szemeddel tárgyakat mozgatni, mint veled egykorú varázsló társaid.

- Nem hiszek magának. Maga is csak olyan mentális zavarral küzd, mint én. És ez nem normális, kérem, távozzon a szobámból! - bármennyire is tudtam, hogy hinnem kéne a szavának, nem tettem. Teljesen hitetlenül figyeltem az urat, kinek ajkai mosolyra görbültek és csak nem akart távozni. Megfogott vállamnál és úgy fordított az ellenkező irányba, ahol hirtelen lángra lobbant a függönyöm. A számon valami oknál fogva nem jött ki a feltörni vágyó sikolyom. Kikerekedett szemekkel a függönyhöz közeledő férfit figyeltem. Nem láttam mit tett, de a tűz eloltódott úgy, hogy semmi nyom nem maradt az előbb még lobogó lángokból. A férfi visszafordult semmit mondó tekintettel hozzám. Az én arcomon véleményem szerint csak a csodálat látszódott.

- Na, most mit gondolsz?

- Ezt még is hogyan csinálta? - dadogtam mikor rájöttem hangom visszatért.

- Varázsoltam. - válaszolta egyszerűen. Arcán a kíváncsiság tükröződött, gondoltam azt szerette volna tudni, hogy hiszek-e neki.

- De varázslat nem létezik! - akadékoskodtam.

- Akkor mivel magyarázod azt, amit az előbb látni véltél?

- Ez csupán egy álom. - jelentőség teljesen fogtam meg a fejem, melyet kezdett átjárni a fájdalom.

- Tudom ez most számodra sok így egyszerre, de hinned kell nekem. Minden, amit ma mondtam igaz.

- Hogy hihetnék magának? Lehet, csak ugyan azzal a betegséggel küzd amellyel én is. - hinni akarok neki, de oly sok fájdalom ért már engem, kiközösítés, elnyomás és bántalmazás, és ez mind csak azért, mert azt állítottam én olyat tudok, amit ők nem. Ahogy a sok rossz emlék átfutott agyamon, egy könnycsepp gördült le arcomon. (Ez rímel!) A férfi furcsa zakója zsebéből egy zsebkendőt húzott elő. Elfogadtam és megtöröltem vele arcom. Hinnem kellene a férfi, vagyis Dumbledore szavában, de mi áron? Nem tudhatom, hogy azaz álomvilág melyet ő kínál, hogy viszonyul majd hozzám. Ott is lehet, majd kiközösítenek. A kétségeim nem akartak eltávozni.

- Még mindig kételkedik szavamba? - kérdezte a gondolkodásom miatt a hosszúra nyúlt csendben. Aprót bólintottam. - Visszatérek holnap és választ szeretnék kapni erre. - átnyújtott egy levelet melyen egy címer volt látható egy vörös pecséttel. Mikorra egy kérdés fogalmazódott meg bennem és feltekintettem a levél tanulmányozásából, már nem volt előttem a férfi. Itt hagyott kétes gondolataimmal és zavaros érzelmeimmel. Csak azt mondogattam magamnak, hogy ez nem lehet valóság.

A levelet felbontottam és elkezdtem olvasni az írást. Nem volt más a levélben, csak az mit Dumbledore elmondott. Egy kicsi plusz dolgot tudtam meg a férfiről ő az iskola igazgatója. Tán hazudna egy jövendőbeli diákjának? Tán tényleg boszorkány vagyok?