Dark side *szünetel*

Huszonkettedik rész: Forró helyzet

Napok, hetek lassan már hónapok teltek el eseménytelenül, de azért ezt így ténylegesen nem jelenthetem ki. A meccsen, amit a hugrabug ellen játszottunk és megnyertük, ezzel évek óta először sikerült átvennünk az első helyet a házak kupáján. Ez a játék rekord gyorsasággal ért véget, nem az egész világ mágiatörténetében, hanem csak az iskolánkban gondolom. Harrynek sikerült a meccs első pár perce után elkapni a cikeszt.

Beleszerettem ebbe a sportba. A csapat egyfajta menedék számomra, második vagy inkább harmadik családomnak mondhatom őket. Megértik, hogy megnyugtató érzést és szabadságot ad ott lenni a seprű hátán. Büszkeség és jóérzés tölt el mikor sikerül elérnem valamit csak egy győztes passz vagy egy gól, ami győzelemre viheti a csapatot és velük együtt engem is. A gurkók el akarják venni ezt az élvezetet, a játékot, de ahogy a való életben is a pályán is az ikrek védenek meg. De nem tudják, hogy nem tudnak, mindentől hisz ők nem látják azokat az álmokat, amitől heti hetvenszer úgy ébredek, hogy az izzadságtól neves hajam már nem göndör fürtökben omlott a vállamra, hanem nedvesen és egyenesen tapad a hátamhoz, mint ma reggel is. Csak a forróságra emlékeztem és egy kis lényre az álomból.

Úgy döntöttem a bagolyházba megyek, ha már visszaaludni úgy se tudok és úgyis rég láttam a kis házi kedvencem. Ugyanis a kis elesett bagoly, akit még az ősszel mentettem meg attól, hogy eledellé váljon nem tudott tőlem elszakadni. Hagrid megvizsgálta és meggyógyította azt, először Gertrúdnak akartam hívni, de a bagoly fiú, így lett a neve Steve. A kis állat szárnya akkor megsebesült, ugyan a seb begyógyult, de nem repül azóta. Ma reggel is csak oda ugrándozott hozzám. Lehajoltam hozzá és a kezemet felé nyújtottam ő meg felpattant arra. Egy rövid dörgölőzés, játszadozás után adtam neki egy kekszet, majd eldöntöttem friss levegőre van szüksége és gondoltam Hagrid megvizsgálhatná őt, ismét.

Egy kissé hűvösebb időt fogtam ki, mint ahogy azt képzeltem. A sálamat szorosabbra fogtam a nyakamon és az arcomba húztam azt, a lelógó részével a kis madaramat is megvédtem a szél elől. Minden léptemet a köves kis út között megbúvó fűnek susogása és a Tiltott Rengeteg ijesztő sikolyszerű hangja, aminek hallatán csak jobban szedtem a lábamat. A kunyhó már csak körülbelül száz méterre volt tőlem és így visszagondolva bár, ne kaptam volna az erdő felé a fejem mikor egy sötét árny suhant, éppen felém. Nem szeretek futni és a legtöbb sportban ezért nem érek el sikereket, de most szerintem a világbajnok Carl Lewis is megirigyelt volna. Egyre csak közeledett felém én pedig nem igazán, akartam, hogy azok a csontos karok megkaparintanak.

- Jó reggelt Elisabeth! Talán valami üldözött téged, hogy ilyen nagy hévvel törtél rám? - csak nevetett, de én még mindig ijedt arccal támasztottam az ajtót, arra számítva az a valami ránk fog törni. - Jaj, kicsi Elisabeth biztos csak az álmosság miatt hallucináltál! - közelebb lépett és egy egyszerű mozdulattal, majd feltépte az ajtót, ami mögött a kiüresedett semmi állt.

- Lehet, igazad van Hagrid - nyugodtam meg a semmi láttán.

- Na, hogy van Steve? Látom még mindig fél repülni - elvette a karomban tartott kis Baglyot és cirógatva kezdte el vizsgálni a szárnyát, ami már rég tökéletes állapotban volt. Még alig lehettünk itt két perce, de már bemelegedtem a ruhámba.

- Hagrid miért van itt ilyen meleg? - érdeklődtem a teljesen megrakott kandalló láttán.

- Tudsz titkot tartani kicsi lány? - nézett rám teljesen csillogó szemekkel.

- Persze! - vágtam rá gondolkodás nélkül.

- Nézd csak mit nyertem játékon - ekkor egy asztalon lévő tárgyról lerántotta az asztalterítőt.

- Ez egy tojás - fintorodtam el, hisz semmi különöset nem láttam, az igaz kissé nagyobb méretű tojásban.

- Ez nem egy akármilyen tojás ez egy sárkány tojás kicsi Lisbeth!