Dark side *szünetel*

Hetedik rész: Új ismeretek

Az első éjszaka megint ott volt az álmomba, ott állt fején egy turbánnal, ami beszélt hozzá. Azt kérte, hogy csatlakozzon a Mardekárhoz. Természetesen Potter elellenkezett. Valami rám nehezedett és egyre jobban nyomta ki belőlem a szuszt, minden egyes ellenkező szava után. Próbálkozott a levételével, mire az csak nehezebb lett. Hirtelen Malfoy alakja tűnt fel, ki csak gúnyosan nevetett a fiún, az alakja egy kis idő után Piton professzor arcát vette fel, kinek torkából hideg, éles kacagás hallatszott. A hideg futkosott rajtam. Ezután zöld fény villant és remegve, csuromvizesen riadtam fel az álomból, amit nem tudtam hova tenni.

Az álmatlan éjszakámat egy hosszú nap követte. Igaz már nem voltam egyedül Daenerys-szel együtt jártunk mindenhova. Még így is minden alkalommal eltévedtünk. A lépcsők becsapósak voltak a folyosók szinte egyformák. Ritka volt, azaz alkalom, mikor valahova egyből eltaláltunk. Természetesen egyik szellem se segített volna, főleg nem Hóborc, aki minden egyes alkalmat kihasznált egy-egy csínyhez. És ha mindent leküzdve mégis sikerült eltalálni a teremhez, lehet egy borzalmasan unalmas óra következett, mint a mágiatörténet, amibe a legizgalmasabb a Szellem Binns professzor volt. A bűbájtan óra csak egy fokkal volt jobb.

Bár a gyom- és gyógynövénytan órák érdekeltek és lekötötték figyelmem, heti háromszor kimenni a szakadó esőbe nem kellemes dolog. Viszont szerda éjfélkor szívesen mentem volna ki akkor is ha szakad az eső, mivel a csillagok tanulmányozásában még a felhők se tudtak volna megakadályozni. Tény imádtam a csillagos eget kémlelni. (Dean)Erys-szel ellentétbe, aki ha ránéz az égboltra csak pár fényes pontot lát. Abban azonban egyet értettünk, hogy mindkettőnk egyik kedvenc tantárgya a átváltozástan ugyanis nehéz, viszont annál érdekesebb. Nekem és Hermione-nak sikerült a gyufából tűt varázsolni, igaz Erys is közel járt, de nem normális, hogy a tű gyúlékony.

Az első éjszakai álmom óta nem igazán vártam a sötét varázslatok kivédése órát, hol Mógus professzor egy afrikai hercegtől kapott turbánja volt a középpontban. Ami a Weasley ikrek szerint ki van tömve foghagymával, ugyanis irtózatosan furcsa illatot árasztott magából.

A napok gyorsan teltek, az étkezéseket a Weasley ikrek társaságába töltöttem, akiknek minden egyes alkalommal sikerült nevetésre késztetni, ha fáradt voltam, ha kissé szomorúbb is.

Péntek reggel is köztük foglaltam el a helyemet, kissé lihegve mivel Erys-szel versenyeztünk, hogy kiér a reggelire előbb. Sajnos én vesztettem, mivel az egyik lépcsőt elvétettem.

- Jó reggelt Lisbeth! - köszöntöttek szokásukhoz híven egyszerre.

- Mibe fáradtál ki ennyire? - nevetett velem szembe ülő Erys. Próbáltam dühösen nézni, de nem sokáig sikerült. - Veszteni elvileg könnyű. - erre felnevettek a mellettem ülő ikrek.

- Még mindig nem ismered ki magad a folyosókon? - Georgie tette fel a költői kérdést.

- Hányszor vezettünk már segítőkészen körbe? - összehúztam Fredie kérdésére szemöldököm.

- Hogy mit csináltatok? Egyszer se vezettetek még körbe, vagy valamelyikőtök véletlen láthatatlanná tud válni? - nevettem el a végét, de komoly fejük láttán lehervadt a mosoly az arcomról. - Mégis hogyan?

- Tudtok titkot tartani? - váltottak suttogásra. Mi csak bólogattunk. Egy perc múlva folytatták, ugyanis körbe kémleltek. Majd fejem felett egymásra néztek és bólintással jeleztek a másiknak.

- Jó.

- Tudnotok kell.

- Hogy mi.

- Igazából.