A maffia árnyékában

Part 9

Ryan szemszöge:

Amikor sikerült betörni az ajtót már akkor rohadt ideges voltam, és az még csak tetőzte a dühömet amint láttam, hogy Med egy kést szorít a torkához.

Hirtelen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, nem lenne jó ha kinyírná magát, szükségem van még rá. Hirtelen ötletem támadt, gondoltam ha előveszem a stukkerem és megfenyegetem akkor majd eldobja a kést és onnan már nyert ügyem van. Így szép lassan elkezdtem a kezemet a fegyverem felé csúsztatni...

-NE! Vedd el onnan a kezed, vagy tényleg elvágom a torkom...-kiabálta hisztérikusan Medison.

Elég komolynak tűntek a szándékai így inkább hagytam az egészet a francba...

-Ezt te sem gondolod komolyan ugye Med! -néztem rá felhúzott szemöldökkel.

-Oh, de még mennyire hogy komolyan gondolom! Elegem van mindenből, nem bírom tovább! -felelte miközben egy könnycsepp szántott végig az arcán.

-Mi lett veled Medison? Hmm? Mindig is ilyen bánásmódot kaptál az állítólagos "szüleidtől". sőt még rosszabbat. Mondd csak mi változott? Két barátnővel kevesebb, semmi egyéb mit vagy úgy oda? -minden egyes kérdésemnél közelebb araszoltam hozzá, miközben vigyorogtam mint egy eszement.

Szavaim hallatán egy pillanatra elgyengült, majd lábait kezdte el nézni. Ez a pár másodperc pont elég volt ahhoz, hogy egy gyors mozdulattal elé lépjek, kicsavarjam kezéből az éles tárgyat, majd a szoba sarkába hajítsam azt, jó messzire tőlünk.

Medison a meglepettségtől megszólalni sem tudott, viszont én az idegtől már látni, alig láttam. Meg kellett büntetnem, hogy tudja hol a határ.

Nem túl erősen, de mégis határozottan gyomorszájon vágtam Medisont, mire sírva térdre borult előttem. Egyik karját hasára szorította, míg a másikat feje elé tartotta.

-Kérlek ne, én csak..én.. - nyögte ki röhejes szavait.

-Te csak mi? Hmm? El sem tudod képzelni mennyire tele van a tököm a faszságaiddal! Egy kibaszott, nyugodt napom sincs, erre még te is eljátszod a hattyúk halálát! Ez így kurvára nem fog működni! -ordibáltam vele torkom szakadtából.

-Most majd szépen megtanulod, hogy mit lehet és mit nem!- mondtam, majd megmarkoltam a haját és annál fogva kezdtem el ráncigálni, végig az egész házon a kocsim irányába.

Medison szemszöge:

Visítva próbáltam szabadulni fogásából, de minél inkább ellenkeztem annál erősebbeket rántott rajtam, fájt a térdem a könyököm és minden olyan végtagom,ami érintette a padlót miközben vonszolt Ryan. A fejbőröm is égett rendesen, de a legszörnyűbb az volt, hogy ezt a többiek végignézték és még csak meg akadályozni sem próbálták benne Ryant. Elara tekintete összeakadt az enyémmel, de ő sem tett semmit, csak állt és nézett a könnyeivel küszködve. Ameliát is láttam, ő csak egy sajnálkozó, egyben bocsánatkérő pillantást vetett felém, majd elfordult.

Mire feleszméltem már az autó hátsó ülésén találtam magam, Ryan pedig a volán mögött foglalt helyet, majd padlógázzal indultunk valahova.

Gondoltam, majd ha megáll egy lámpánál gyorsan kiugrok a járműből és szaladok ahogy csak bírok, de sajnos ez a tervem nem jött össze, mivel volt annyi esze, hogy gyerekzárral lezárja a kocsit.

Ezzel a szökési kísérletemmel viszont láthatóan még jobban felidegesítettem, nyakán az erek kidudorodtak, miközben ujjai már fehérek voltak annyira szorította a kormányt. Féltem, hogy kitépi a helyéről aztán azzal üt agyon, így inkább veszteg maradtam és próbáltam nyugodtabban kezelni a helyzetet, de elég nehéz feladat volt, miközben a visszapillantó tükörből gyilkosabbnál gyilkosabb nézésekkel ajándékozott meg.

Pár perc múlva egy régi, romos raktár épület előtt parkolt le Ryan. Feloldotta a gyerekzárat, majd nyílt is az ajtó mellettem. Nem mozdultam, nem akartam kiszállni. Egyátálán minek hozott ide?

-Kiszállsz még ma magadtól, vagy segítsek benne? -kérdezte ijesztően nyugodt hangon.

-Én nem megyek be oda...-suttogtam, majd tétován az épületre mutattam, aminek ajtajában érkezésünk jóvoltából három fegyveres őr állt.

-Oh dehogynem jössz...-Dörmögte, majd kirántott a kocsiból és a vállára kapva kezdett cipelni az őrök felé.

-Tegyél le! Segítség!! -ütlegeltem a hátát, ahogy bírtam, de mintha csak betonból lenne meg se kottyant neki.

Az ajtóban lévő melákok kuncogva nézték végig a kis jelenetet. Ryan egy koszos, dohos szobában dobott le a válláról, szó szerint ledobott akár egy krumpliszsákot. A beton és a testem találkozása egy hangos, egyben fájdalmas nyögést váltott ki belőlem.

Láncok csörgésére azonnal összeszedtem magam, majd a hang irányába fordítottam a fejem. Nem túl bizalomgerjesztő látvány fogadott. Egy mocskos matrac és egy lánc, ami a falhoz volt fogatva, végén pedig egy vastag bilincs díszelgett.

Tudtam mire szolgálnak ezek a dolgok, így próbáltam minél messzebb kúszni Ryantől. Ezt bizonyára észre vette, mert a bokám után kapott, a matracra húzott, majd csattant a bilincs a csuklómon.

-Na most itt fogsz rohadni még vissza nem jövök, elmenni nem tudsz ne is pazarold erre az energiád. -simított végig arcomon, majd gúnyosan elvigyorodott.

-Mark!

-Igen főnök? -Lépett be az egyik melák

-Itt hagyom pár napra, se be se ki, remélem értve vagyok! -nézett rá szúrós szemekkel.

-Természetesen!

-Remek, na de nekem mennem kell, élvezd a magányt Med,légy jó kislány!
Ez után a mondat után, fogta és kiment az ajtón a melákkal együtt.