A maffia árnyékában

Part 18

Unottan lapozgattam azt a régi könyvet, amit találtam ebben a poros, dohos szobában, ahol körülbelül két hónapja tengetem a minden napjaim.

Ránéztem a karórámra, ami az egyetlen dolog volt, amit nálam hagytak a dolgaim közül, tudván hogy egy ártatlan órával, ha akarnék, se tudnék kárt tenni magamban. Nos, nyolc óra előtt járt egy perccel, ami azt jelentette, hogy nemsokára jön Robin és kezdődik a napi edzésem.

Hogy miből is áll egy napi edzés? Egyszerű addig futtat, amíg össze nem esek, majd amikor kissé összeszedem magam, visz bokszolni és sajnos ott is én húzom a rövidebbet.

Testemet kék-zöld foltok borítják, hajam csapzott a szemem alatt lévő táskák pedig a kialvatlanságomról árulkodnak.

És a legviccesebb az egészben hogy a "legjobb barátnőm"érdeme mind ez.

-Szia Med! -intett egyet mosolyogva Elara.

-Szia...

-Hogy vagy? Minden rendben ? -kérdezett rá, még mindig mosolyogva, majd leült mellém.

-Öhm..hát igen, megvagyok..Te?

-Én is, minden rendben. Nézd, sajnálom ami akkor történt.. Már értem, hogy te is szerelmes lettél Ryanbe és ezért romlott meg a kapcsolatunk. Nem tudtam elfogadni a helyzetet, de mára már minden rendben van. Szerelmes vagyok Med, és szeretek itt lenni. Veled is szeretnék kibékülni.

Kissé lesokkolva hallgattam végig mondandóját...

-Hát ez mind szép és jó, de én nem vagyok szerelmes. És még mindig el akarok húzni a jó büdös francba innen, komolyan szerelmes lettél és ennyi itt is maradnál? Felfogtad hogy miken mentünk keresztül? Eszednél vagy? - az ágyról felpattanva ,hevesen gesztikulálva vágtam a fejéhez a mondandómat, ami így visszagondolva egészen rossz ötlet volt.

Elara gúnyosan elmosolyodott, majd abban a pillanatban nyílt az ajtó Ryan pedig úgy indult felém mintha ágyúból lőtték volna ki, a nyakamnál fogva közel rántott magához, majd pedig félelmetes nyugodtsággal kezdett el beszélni hozzám.

-Hát nem jó itt neked? Nincs eléggé kinyalva a segged? Nem voltam elég türelmes hozzád? -nézett rám szigorú tekintettel, válaszomra várva.

-D..de..-nyöszörögtem.

-Akkor mi a faszért nem tudod ezt élvezni? Szökni akarsz? Hm? -Üvöltött torka szakadtából, szorítása pedig egyre erősödött nyakam körül.

-Én..nem úgy gondoltam..-préseltem ki magamból a szavakat, viszont egyre jobban kezdtem homályosan látni. Valószínűleg észrevette, hogy nem kapok levegőt így elengedett, én pedig a lábai előtt hevertem a földön.

Na igen ez volt két hónapja, azóta itt rohadok. Ryan úgy gondolta, hogy ha ide küld arra az útra térek mint egykori barátnőm.. Hát tévedett, forr bennem a bosszúvágy, és talán még jobb is hogy itt vagyok, sokat fejlődtem, erősödtem is bőven. És ez a javamra fog válni amikor Ryant kinyírom és vele együtt mindenkit...

Ajtó csapódás zökkentett ki a gondolataim világából, majd a már jól ismert vasmarkok fogták közre a csuklómat és rángattak ki az udvarra futni.

Ryan szemszöge:

Két hónapja már hogy Robinhoz vittem Medisont. Két hónapja annak, hogy nem láttam. Mit ne mondjak, eléggé hiányzik. Végre azt hittem, hogy megbékélt a helyzettel és kezd belém zúgni, de csalódnom kellett.

Holnap elmegyek hozzá és haza hozom, ide magamhoz, ha tetszik neki, ha nem, és ha kell, magamhoz láncolom, és el nem engedem. Ha szükséges, akkor erőszakkal fogom a magam oldalára állítani és még nem késő semmilyen dolgot sem belénevelni, hogy tudja hol a helye, és tudja megbecsülni azt, amije van valamint azt, amit kap.

***

Medison szemszöge:

Egy újabb kínkeserves éjjel van a hátam mögött, kevés pihenéssel és még kevesebb nyugodtsággal.

Épp hogy felkeltem a földön levő matracról, ami ágyként szolgált , már is nyílt az ajtó. Oda sem pillantva nyújtottam a bal kezemet,hogy bele tudjon Robin csimpaszkodni, de még fél perc után sem történt semmi , így az ajtó felé pillantottam. Hirtelen még levegőt is elfelejtettem venni. Ryan állt velem szemben. Unottan végigmért, majd egy fintor után a szemembe nézett.

-Mit keresel itt? -kérdeztem , miközben karjaimat kereszteztem melleim előtt.

-Nem hinném, hogy abban a helyzetben vagy, hogy számon kérj engem. -válaszolt mély baritonján, amit két hónapja nem hallottam, s kissé a hideg is kirázott tőle.

-Kapd össze magad, jössz haza, velem. Van öt perced, fent várlak. -vetette oda félvállról, majd hátat is fordított és eltűnt a szemem elől.

Ledöbbenve álltam ott egy percig. Kérdések sokasága merült fel bennem. Elvisz? Miért? Miért volt ilyen érdektelen? Bántani fog? Mit tervezhet vajon?...

Tudoom, nagyon tudom. Nem lett sok, őszintén sajnálom! Nem hagyom abba ezt a blogot amíg a végére nem érek ígérem, de május 7.-én érettségizem emberek és tökre be vagyok tőle szarva, valamint rengeteg a tanulni való is! Ezért volt sok kihagyás! És nem garantálom, hogy nem lesz több ilyen.. Ne haragudjatok rám.. Mindenkinek jó pihenést még a mai napon! Puszi és szeretlek titeket!