Főnix

14. fejezet

Amint megtudták, hogy tűzképességem van, Sarah otthonából áthelyeztek a Tűz mágusok bázisába. Azóta 3 nap telt el, mégse folytatódott a merénylet.
Bárhogy is, ma van hivatalosan az első napom Ekrix csapatánál. Az uralkodó javasolta, hogy megtanuljam könnyen irányítani az erőmet. Sarah nem nagyon örült neki, de más választásom nem volt.
Az egész épület egyszerű, mégis van egy személyes varázsa. Egyetlen, hatalmas aulában szoktak aludni a mágusok, de nem ágyon, hanem matracokon. Nincs luxus, a falak repedeztek, a pókok hálókat szőttek a sarkokba, amit senki se szedett le. Egyedül a padlót tartották tisztán, de azt nagyon.
A 4 elem bázisának a metszéspontjában lévő udvaron folytak az edzések, és akkor is ott tartózkodtunk éppen, várva Ekrixet, mikor valaki a nyakamba ugrott.
- Eli! - hallottam meg Rin dallamos hangját.
Rin fekvőhelye az enyém mellett van, és eléggé összebarátkoztunk.
- Szia – mosolyodtam el.
- Izgulsz?  - tűrte a fülé mögé egy egyik kósza, szőke tincsét.
- Kicsit.
Aha, kicsit... Egész nap az ujjaimat tördeltem, úgy izzadok, mint egy ló, a szívverésem meg simán túlszárnyalna egy dobszólót. De csak egy kicsit.
Nem tudtam bővebben kifejteni a gondolataimat, ugyanis a következő pillanatban felharsant egy kürt, a kastélyból egy lángnyaláb csapódott ki, és egyenesen felénk tartott. Már kezdtem volna hátrálni, mikor Rin megállított.
- Nyugi, csak Ekrix.
- Oh... - vontam össze a szemöldökömet. Nem lett volna egyszerűbb csak simán idejönni, feltűnő parádé nélkül?
A csóva becsapódott a földbe, ezzel kisebb robbanást idézve elő. A mágusok a lökéshullám hatására megtántorodtak, az első sorban állók közül néhányan el is estek. A guggolópózba érkezett Ekrix a jelenet kedvéért komoly arckifejezést vett magára, szemeit lehunyta. Miután eltűnt körülötte a tűz, kiegyenesedett, kezeit a háta mögött összefogta, és végre belekezdett.
- Mint azt mindannyian tudjátok, - apró szünet - új mágussal bővült a csapatunk. Elisa - intett felém, én meg odaléptem mellé.
Kicsit feszengtem az új társaságom előtt, de azért igyekeztem kihúzni magam.
- Ahogy látjátok, ő is birtokolja a Ruxot. Velünk ellentétben, ő még él - itt a legtöbben sutyorogni kezdtek, de páran meghajoltak.
- Kérdés - emelte fel a karját az egyik fekete hajú srác - Ha ő még élő, hogy lehet a túlvilágon?
- Ez a része nem rátok, tanoncokra vonatkozik - összeszűkültek Ekrix szemei, de aztán megköszörülte a torkát, és folytatta - Az elkövetkezendő napokban csak gyakorolni fogtok, amíg én vele foglalkozom - a többség felmordult.
- Ez nem igazság! - kiáltotta valaki.
Ehhez hasonló közbeszólásokat hallgathattam pár percig, de nem mertem megszólalni, mivel láttam, ahogy Ekrix arca egyre jobban eltorzul a dühtől. Alig 10 másodpercig tűrte még, de utána az egész teste lángba borult.
- Mit képzeltek, kivel beszéltek?! Nem látjátok a Ruxot?! Ő is jogos uralkodó! Tiszteletet! - minden szónál egyre csak terjedt a tűz, de mikor mondandója végéhez ért, egy pillanat alatt semmivé lett.
A mágusok megszeppenve nézték Ekrixet, viszont utána magukhoz tértek, és csak bosszankodó sóhajokkal letérdeltek előttem. Oké, fogalmam sincs, hogy ezt hányszor láttam már, mióta fény derült a képességeimre, de még mindig lehetetlen megszokni.
Már éppen kezdtem volna zavartan mentegetőzni, mikor Ekrix leintett. Kicsit a fülemhez hajolt.
- Büszkeséggel fogadd, ha valaki méltóságát eldobva tiszteletét teszi feléd, még akkor is, ha ez a tisztelet nem őszinte - suttogta.
- Épp ez az... Nem szívesen csinálják, akkor miért kényszeríti őket erre?
- Ki tudja? - vont vállat, mire akaratlanul is elmosolyodtam - Ahelyett, hogy erre a fölösleges kérdésre akarnál választ kapni, inkább érdemeld ki.
Felé fordultam, és már kérdezni akartam, hogy ezt mégis, hogy érti, de addigra már hátat fordított nekem, és intett, hogy kövessem. Tekintetem utoljára a még mindig térdelő mágusokra vándorolt, és egy gyors köszönet után Ekrix felé futottam, aki már egy külön téren álldogált, engem várva.
- Először is - kezdett bele, mikor odaértem - mutasd meg, hogy mire vagy képes! Engedd szabadon az erődet!
Bólintottam egyet, és koncentrálni kezdtem. Éreztem, ahogy a testemben végigfut a mágia, és engedtem, hogy kitörjön. A karom lángokba borult, majd mikor Ekrix azt mondta, abbahagyhatom, eltűnt a forróság.
- Ez minden? - kérdezte.
- Hát... Igen - válaszoltam.
- Gyenge. Félsz az erődtől, hogy valakinek fájdalmat okozhatsz vele, esetleg el is vehetsz egy életet, ezért a lángjaidat még egy kis szél is elfújná.
- És ez ellen mit lehet tenni? - húztam el a számat.
- Rendezned kell magadban a dolgokat. Amíg félsz, addig nem leszel képes irányítani a mágiát. Mikor használod, ne arra gondolj, hogy ártasz vele, hanem, hogy megmentesz vele másokat! Addig, amíg ki nem zárod a negatív dolgokat, nem tudlak megedzeni. Hajrá.
- Most?
- Igen.
Mi a...? „Rendezned kell magadban a dolgokat"? Pff, kösz. Azt is elárulnád, hogyan? Nincs ezen mit rendezni... Egyszerűen ilyen vagyok, amin nem tudok változtatni.
Már kezdtem volna koncentrálni, amikor felrobbant valami a közelben, a mágusok mögött. Felsikítottak, de nem menekültek el, helyette támadó pozícióba álltak, várva, hogy felszálljon a füst, és végre lássanak valamit. Ekrixre néztem, majd egyszerre kezdtünk el futni feléjük.
Kitisztult a levegő, és kékes fény villant fel. Elkerekedtek a szemeim, amint megláttam, hogy ki lebeg a föld felett.
- Ez meg ki?! - szorította ökölbe a kezeit Ekrix.
- ...Aaron – sziszegtem.
Aaron tekintete rám vándorolt, és hosszú perceken keresztül méregetett. Mikor megunta a bámulást, villámgyors sebességgel Ekrix előtt termett, megragadva a nyakát.
- Hol van a Nagy Kő? - hangja kimért volt.
- Hah! Azt hiszed, árthatsz nekem puszta kézzel? - vigyorodott el, majd tűz lobbant a teste körül, ami megégette Aaron kezét.
Bosszúsan elkapta onnan, és megdörzsölte.
- Nem, hülye nem vagyok. A kezemmel nem árthatok neked – nézett fel rá, aztán előhúzott egy fekete kardot, mire Ekrix szemei elkerekedtek – De ezzel igen.
Neki rontott, Ekrix viszont szerencsére jól védekezett. A mágusok rátámadtak Aaronre, aki erre csak meglendítette feléjük a karját, amiből kék tűz zúdult ki, sebesen haladva a csapat felé. Gondolkodás nélkül odarohantam, közben a Rux izzani kezdett, és hamar lángba borult a bőröm. A fejem elé emeltem, a kékség pedig nekiütközött. Mégis, az ő mágiája sokkal erősebb volt, mint az enyém, ezért hátraestem. Az ő lángjai már eltűntek, gondolom, felfoghattam a sajátommal.
Amikor meglátta, hogy túléltem, egy pillanatra elbambult, és értetlenül vizslatott, Ekrix pedig ezt kihasználva a földhöz szegezte, és kimarta a kezéből azt a baljóslatú kardot. Egy különös, sötét lyuk nyílt mellette, amibe gyorsan behajította a fegyvert. Aaron pont ekkor szabadult ki, és már kapott volna utána, amikor bezárult, és eltűnt. A szemei dühösen villogtak, de visszafojtotta haragját, és felugrott a levegőbe.
- Ezt megúsztad, Ekrix – köpte a szavakat – De visszajövök még!
- Persze, persze – legyintett Ekrix lihegve, tudván, hogy ezzel felbosszantja ellenségét.
Aaron egy szempillantás következtében köddé vált, a tűzmágusok vezetője pedig felsóhajtott, és térdre esett. Azonnal odasiettem mellé, kezemet a hátára helyezve.
- Jól van? - kérdeztem aggódva.
- Persze, csak... Ez nagyon rázós menet volt... Az a kard a Lélekölő – nézett rám, mire ledöbbentem.
- De hogy került az hozzá?!
- Fogalmam sincs – törölte meg az izzadtságtól nedves arcát gondterhelten - Szólnom kell az uralkodónak! - jelentette ki, és feltápászkodott. Remegtek a lábai.
- Várjon! - a kezemet a vállára helyeztem, és bíztatóan megszorítottam egy kicsit - Én is megyek.
Csak bólintott, aztán a teleporthoz siettünk, és másodperceken belül a kastélyban találtuk magunkat. Ekrix nem zavartatta magát, szinte berobbant a trónterembe, és letérdelt az eléggé meglepett férfi előtt.
- Arnius Uram! - ohh, szóval a neve Arnius - A Lélekölő kard visszatért!
- Micsoda?! - felállt a székéből.
- Meg tudtam szerezni, szerencsére - az előbbi átjáró megnyílt, belenyúlt, és kihúzta belőle a fekete pengét.
- Édes istenem...! Szép munka, Ekrix!
- Ugyan... Nem ez itt a lényeg! - fakadt ki, mire Arniusnak felszaladt a szemöldöke.
- Tessék?
- Ha arra képes volt az ellenség, hogy felszínre hozza az óceán mélyéről, akkor nem átlagos személlyel állunk szemben! A Nagy Kő hollétéről kérdezett, az lehet a célpontja.
Arnius szeme elkerekedtek, de aztán lehiggadt, és közelebb jött.
- Rendkívüli őrséget rendelek el a Nagy Kő terme elé, értesítsd az összes eximet! Nem hagyhatjuk, hogy rátegye a kezét!
- Öh... - szólaltam meg, mire felém fordultak - Szerintem nem kéne mindegyiket. Nem biztos, hogy ez Aaron egyedüli célja.
- Aaron? Ismered? - kérdezte Arnius.
- Mondhatni... Megölte a saját világomban élő királyt, és megsebezte a legjobb barátomat.
- Ezek szerint különösebben nem beszéltél még vele - vonta le a következtetést.
- Nem, viszont... Elég furcsa. Amikor találkoztunk, mintha valamit nem értett volna velem kapcsolatban. A lényeg az, hogy fogalmunk sincs, mire megy ki a játék, és nem kéne Axein összes nagy hatalmú mágusát egy helyre tömöríteni.
- Akkor mit szeretnél? - fonta össze a karját Ekrix.
- Elég a 4 elem exime, nem? Elvégre, az előbb ön állt nyerésre.
- De csak azért, mert rád figyelt egy pillanatra...
- Az lényegtelen, akkor is! - erősködtem.
- Hm... Van benne valami. Rendben, akkor így lesz. Ekrix - intett neki, mire ő meghajolt, és távozott.
Arnius körbe-körbe járkált, aztán megtorpant.
- Az előző merénylet óta napok teltek el, valószínűleg azért, hogy lankadjon a figyelmünk. Lehet, hogy most is erre készül.
De mi van akkor, ha ő is pont így gondolkodik...?
- Nem ragaszkodhatunk ehhez az elmélethez - ráztam meg a fejem.
- Ez csak természetes, de jogos a felvetés. Ráadásul, jobbat nem tudunk tenni, csak ötleteket gyártani. Az a baj, hogy Aaron sakkban tart minket, minden a következő lépésétől függ - tárta szét a karjait.
- És mi lenne, ha mi lépnénk először? - vontam fel a szemöldököm.
- Ezt hogy érted?
- Sakkban tart minket, de van esélyünk kitörni, ha rátámadunk.
- Jó lenne, ha tudnánk, merre van.
- Hm... - megdörzsöltem az államat - Milyen mágusok léteznek? Vannak, akik nyomkövetésre specializálódtak?
Arca értetlenséget tükrözött.
- Persze... - válaszolt.
- Mi alapján tudnak keresni?
- Személyes tárgy, vagy mágia alapján. Miért?
- A Lélekölővel meg tudnák határozni a hollétét, nem? - böktem ki, mire leesett neki a dolog.
- De igen! - kihívó mosolyra húzódott a szája - Rendben, holnap útnak indítom a csapatainkat! Addig is, pihenj! Sok dolog történt, nem igaz? - megpaskolta a fejem.
- De az edzés...
- Ez egy elsőfokú vészhelyzet, ezért elmarad. Ha megtartanánk, a mágusokat veszélyeztetnék.
- Oh... Akkor, viszlát - köszöntem el.
- Holnap találkozunk - integetett, fáradtan mosolyogva.
Kimentem a teremből, és a teleporton keresztül pedig visszatértem a szállásra. Estig beszélgettem Rinnel, és miután elfáradtam, lefeküdtem, a takarót nyakamig húztam, és vadul dobogó szívvel próbáltam eltenni magam másnapra.