Főnix

16. fejezet - PART 2

Megszeppenten toltam fel magam a padlóról, és Leo keresésére indultam, hogy elmondjam neki, vége a bújócskának.
Cedricknek az a kard nagyon fontos lehet, ha magából kifordulva ordítozott velem miatta. Viszont... Tűz csapott ki belőle, határozottan éreztem a mágiát, az Axein félét. Mi lehet emögött...?
- Jól vagy? - toppant be Leo lihegve.
- Igen, csak... Történt valami, amit nem értek – kérdő tekintettel szuggerált, ezért folytattam – Van egy kardja, ami tüzet bocsát ki magából. Véletlenül megtaláltam, és nagyon bepipult. Te hogy-hogy itt vagy?
- Hallottam, hogy eléggé elfajultak a dolgok, gondoltam, megnézem, mi a helyzet – vont vállat.
- Aha... Nézzük meg Nicet is.
- Támogatom az ötletet, tuti, hogy kikészült.
Megindultunk felfelé, a fapadló recsegett a súlyunk alatt. A rozoga lépcsőfokok feszültek, bármelyik pillanatban eltörhettek volna, így úgy döntöttünk, kicsit óvatosabban közlekedünk.
Felértünk, Nic pedig ugyanott állt, ahol hagytam, annyi különbséggel, hogy Cedrickkel társalgott. Egyszerre néztünk egymásra Leoval, és odalépkedtünk hozzájuk. Leo megköszörülte a torkát, mire felénk fordultak. Nic a szokásos sápadtságával nézett ránk, Cedrick szemében pedig egy kis utálat villant, amit szinte azonnal megbánás váltott fel.
- Mizu? - próbálta oldani a feszültséget Leo.
- Adtam egy különleges gyógyszert a barátotoknak – felelte Cedrick.
Leo izmai megfeszültek, azonnal tudtam, mire gondolt: lehet, hogy méreg. Belekönyököltem az oldalába, jelezvén, hogy nincs bizonyítéka.
- És hogy vagy? - nyelt egyet, dörzsölgetve új sebét.
- Jobban – bólogatott Nic, és egy kis szín visszatért az arcába.
Leo valamennyire megnyugodott, és valahol mélyen belül, én is. Nem hittem, hogy Cedrick valóban meg akarna minket ölni, ezért szégyelltem, hogy még egyáltalán a feltételezés is eszembe jutott.
Bocsánatot kell kérnem tőle az előbbiért... Már éppen szóra nyitottam volna a számat, amikor Cedrick megelőzött.
- Beszélhetnénk egy kicsit? - cipője orrát bámulta, egyre vörösödő fejjel.
Leora pillantottam, aki vonakodva bólintott.
- Persze – mondtam végül, és félrevonultunk.
- Szeretnék elnézést kérni a viselkedésem miatt. Nem volt okom úgy neked esni – hajtotta le a fejét szégyenlősen.
Oké, meglepődtem.
Magamhoz tértem, és heves tiltakozásba kezdtem.
- Nem, nem, nem! Én vagyok a hibás, hogy olyan cucchoz nyúltam, ami nem az enyém...
Cedrick halványan elmosolyodott.
- Te egy kedves lány vagy – suttogta alig hallhatóan, majd sarkon fordult, és már indult volna a szobába.
- Várj! - állítottam meg, mire megtorpant, és kérdőn pislogott rám – Maradj kint velünk beszélgetni!
Ledöbbent, és egy pillanatra az öröm árnyalata suhant végig az arcán, de aztán hamar visszaváltott.
- Nem zavarnék? - egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát.
- Dehogy – legyintettem, aztán elindultam Leoék felé, intve Cedricknek, hogy jöjjön.
Amint Leo meglátott, megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Nem baj, ha Cedrick is csatlakozik? - kérdeztem.
- Mármint, mihez? - vonta össze a szemöldökét Nic.
- Hát... Gondoltam, kint maradhatnánk egy ideig, beszélgetni.
Összenéztek, és vállat vontak.
- Nekünk mindegy – egyeztek bele.
Leültünk a padlóra, hagytuk, hogy a hullámok ringassanak.
- Na és, milyen kapcsolatban vagytok az apáddal? - ugrott bele egyenesen a mély vízbe Leo.
Cedrick megrezzent.
- Megvagyunk, azt hiszem...
- És mindenkivel ilyen szótlan vagy? - váltotta fel Leot Nic.
- Ilyen a természetem – húzta össze magát.
Csend telepedett le rövid ideig.
- Akkor, kérdezz te! Bármit- vetette fel az ötletet Nic.
- Hát... Mi a nevetek?
- Tényleg, még nem is mutatkoztunk be... - jött rá – Én Nicholas vagyok, de a Nic is megteszi.
- Leo.
- Úgy, mint Leonardo?
- Nem, Leonire – nevette el magát, amin Cedrick is elmosolyodott.
Várakozóan pislogott rám, a szemében őszinte érdeklődés csillogott.
- Elisa – mondtam ki.
- Most kérdezz mást! - csapta össze a tenyerét Nic.
- Mindegy, mit? - felemelte a fejét.
- Mindegy – bólogatott Nic.
- Akkor... Ti... Mágusok vagytok?
Megfagyott a levegő. Az esti, hűvös szellő juttatta eszünkbe, hogy válaszolnunk kéne.
- Igen – szólalt meg összezavarodottan Nic.
Cedrick szemei elsötétültek.
- Tudod mit? Mi is kíváncsiak vagyunk, de úgy nem jó, ha visszafogod magad! - Leo az oldaltáskájából kihúzott egy kulacsot – Igyunk!
Meghúzta, egy csíkban azonban kiszabadult a szájából az alkohol, és lecsorgott az állán, egyenesen a ruhájára. Ezzel nem foglalkozva, jóleső sóhajjal szakadt el a nyílástól, és Nicnek nyújtotta, aki először csak megszagolta, aztán vedelni kezdett. Miután szétégette a torkát, vörösödő fejjel átadta Cedricknek, aki mikor beleszippantott mámorító, erős illatába, elfintorodott, de aztán kortyolt egyet. Majd még egyet. Szép lassan pedig kiürítette a tartalmát. Leo vihogva veregette meg a vállát.
- Szép, szép! Nem baj, van másik! - húzott elő még egyet. Ruhák helyett piát hozott az útra?
Újabb kör folyt le, ezúttal engem is megkínáltak. Elfogadtam, és megkóstoltam, de amint lenyeltem, szinte fuldoklásba kezdtem, ezért inkább úgy döntöttem, kimaradok. Ezt egészen addig folytatták, amíg a 2. kulacs tartalma is elfogyott, de nem volt baj: Nic is hozott, persze.
Amíg én józanul figyeltem őket, idő alatt teljesen berúgtak. Amikor egy nagyobb hullám sodorta előre a hajót, vigyorogva felkiáltottak. Nem beszéltek, csak röhögtek, és a hangjuk engem is vidámságra bírt. A könnyeink folytak, nevettünk a semmin, és hagytuk, hogy hűvös szél körbeöleljen minket. Én már kezdtem fázni, ők viszont egyáltalán nem érezték a hideget. Sőt, Leo még le is vette a kabátját, amit odadobott nekem. Felvettem, és úgy már egy fokkal elviselhetőbb volt az időjárás. Miután szinte elment a hangjuk a sok vihogástól, hátradőltek, és beszélgetni kezdtek.
- Cedriiiick – fordította a fiú felé a fejét Leo.
- Hm? - ő is ugyanezt tette.
- Meg akarsz minket ölni? - a szeme meglepetten komollyá vált.
Cedrick nyelt egyet.
- Én nem – mondta végül.
Csend telepedett le, aztán csak egyre szaporább szipogás hallatszott. A hang irányába kaptam a fejem, és láttam, ahogy Cedrick könnyezik. Ez hamar átváltott sírásba, majd zokogásba, és végül bömbölésbe.
- Cedriiiiick! Halkabban! - rivallt rá nyűgösen Nic.
- Akkora egy nagy idióta vagy, idióta – Leo csuklott egyet – Nem látod, hogy sír?
Igazán választékos szókincse van, ha részeg.
- Leszarom, nem bírok tőle aludni! - másik oldalára vágta magát.
Leo felsóhajtott, és megrázta Cedrick vállát.
- Hé – szólította meg, mire Cedrick egy kicsit felemelte a fejét, és Leora pillantott könnyben úszó szemeivel – Mi a baj?
Leon látszott, hogy nehéz fenntartania ezt a komoly szerepet, de annyira még észnél volt, hogy mégis megpróbálja.
- Én nem akarlak megölni titeket – elvékonyodott a hangja Cedricknek.
Leo megrökönyödött, és csak hebegett. Aztán hirtelen felhorkant, és jóízűen röhögni kezdett.
- Elhisszük – biztosította, aztán lazán átdobta a karját a sírós srác válla fölött.
Felváltva hangzott Cedrick keservesen csengő hangja, és Leo vihogása. Nic csak bosszúsan forgolódott. Miután mindketten kifáradtak, szétterültek a padlón, halkan szuszogva. A hideg éjszakában. Az egyedüli józan pedig én voltam, tehát rám hárult a feladat, hogy bevonszoljam őket.
Király.
Feltápászkodtam, Nichez léptem, a kezeimet átfontam a hónalja alatt a mellkasa előtt, és húzni kezdtem. Szerencsére, valamennyire magához tért, szóval segített, ahogy tudott. Aztán, elérkeztünk a lépcsőkhöz.
...A rohadt életbe.
Erőt vettem magamon, megfeszítettem minden izmomat, és lassan lépkedtem a fokokon, ügyelve arra, hogy elég erősen szorítsam Nicet. Nehezen, de leértünk, aztán már csak annyi volt a dolgom, hogy letegyem. Ez már könnyebb feladatnak bizonyult, aztán megrázva a karjaimat, fellépkedtem a többiekért. Úgy döntöttem, Cedrick lesz a következő. Eszméletlenül könnyű volt, még csak meg sem kellett erőltetnem magam. Cedricket nem a fára, hanem az ágyra tettem, aztán felsóhajtottam, és indultam Leoért. Felette azonban megálltam. Ő nehezebb, mint Nic, nem? Lehet, hogy ésszerűbb lenne megpróbálnom felébreszteni. Mondjuk, ennyi erővel mindenkivel megtehettem volna ezt... Na mindegy.
Leguggoltam a halkan szuszogó Leohoz, és mielőtt bármit is csináltam volna, megfigyeltem az arcát. Barna tincsek lógtak az arcába, amik az éj leple alatt feketének tűntek. Enyhe borostája miatt sokkal férfiasabbnak nézett ki. Megláttam, ahogy kicsordul a nyála, ezért halkan elnevettem magam. Most valahogy sokkal sebezhetőbbnek tűnt. Ártatlannak nézett ki.
Megráztam a vállát, de semmi reakciója nem volt. Megismételtem ezt a folyamatot párszor, de mivel nem reagált arra sem, hogy megütöttem, feladtam a próbálkozást. Beláttam, hogy ezt a nagy mamlaszt kénytelen vagyok ugyanúgy lehurcolni, mint a többieket.
Hurrá! Nem tudtam, mi hiányzott eddig az életemből.
Átnyúltam a hónalja alatt, és összefogtam szorosan a kezeimet. Alig értem át a testét, de azért sikerült. A felemelés már egy „kicsit" nehezebbnek bizonyult, minden erőmet össze kellett szednem hozzá, de még így is csak úgy voltam képes erre, hogy a lába a padlót súrolta. Nyöszörögve húztam, egészen a lépcsőig. Elszörnyedtem, mikor megláttam a lefelé vezető utat, de összeszedtem magam, és megtettem az első lépést. Ez sikerült, szóval léptem még egyet lefelé. Majd egy harmadikat is. Ekkor már leesett Leo lába fentről, rám nehezült, és azonnal elvesztettem az egyensúlyomat. Mielőtt elkezdtem volna zuhanni, a lenti fokra lépve valahogy meg tudtam állni. Megkönnyebbülten kifújtam az addig benntartott levegőt, majd picit gyorsabbra véve a tempót, végre leértem a szobába. Az izmaim egy húzás után elernyedtek, Leo pedig hangos koppanással landolt a padlón. Felszisszentem, és gyorsan lehajoltam hozzá, megnézni, hogy van. Résnyire kinyíltak a szemei, és mikor megpillantott engem, halványan elmosolyodott. Értetlenül bámultam le rá, de aztán végül figyelmen kívül hagytam őt, és már éppen fel akartam volna állni, megkeresni a mai fekvőhelyemet, amikor Leo megragadta a csuklómat, és lerántott a mellkasára. Még mielőtt fel tudtam fogni, hogy mi történt, átfordított, és négykézláb megtámaszkodott fölöttem. A pupillái kitágultak, szaporán vette a levegőt. Egyre jobban hajolt felém, én pedig hiába próbáltam eltolni, nem sikerült.
- Leo! - szóltam rá pánikolva, de csak tovább közeledett.
Elkerekedtek a szemeim, amikor megláttam, hogy már csak milliméterek választják el az ajkait az enyémektől. Az utolsó pillanatban viszont rám esett, és néhány perc múlva észrevettem, hogy újra elaludt. Nem mozdultam alatta, nem szóltam semmit. Röhögtem. Röhögtem, mert azt hittem, tényleg meg fog csókolni.
- Röhejes... - mondtam ki, a mellkasomat pedig egyszerre nyomta szét Leo súlya, és az érthetetlen fájdalom.
Azt akartam, hogy megcsókoljon.