Főnix

16. fejezet - PART 1

Előbb keltem fel, mint a fiúk. Mivel felébreszteni nem akartam őket, és nem is volt dolgom, ezért csak kimentem a szobához kapcsolt mosdóba. Hideg vízzel felfrissítettem az arcomat, és belenéztem a csap fölé függesztett, foltos tükörbe. Sóhajtottam egyet, és tekintetem levándorolt a karomba. Jó lett volna tudni, hogy történt-e valami, amikor megváltozott a rux, de sikerült beletörődnöm, hogy valószínűleg nem fogom megtudni erre a választ.
Visszabattyogtam a szobába, Leo pedig már ébredezett. Lassan felállt, megtörölte a szemét, és beletúrt kócos hajába. Tincsek lógtak a szemébe, amit nyűgösen söpört ki onnan. Felsőtestét nem fedte semmit, alul is csak egy fekete boxert viselt. Az ablakon bekúszó kora tavaszi napsugarak tökéletes árnyékot vetítettek kidolgozott izmaira.
Teljesen elvörösödtem, köpni-nyelni nem tudtam.
- Tetszik a látvány? - vigyorodott el egy ásítás után.
Elkaptam a fejem, és összevontam a szemöldökömet. Inkább nem válaszoltam semmit, helyette a szekrényhez léptem, és kivettem belőle megviselt ruháimat. Szó nélkül bezárkóztam a fürdőbe, és nekidőltem a falnak.
Hülye perverz.
Sóhajtottam egyet, és lekaptam magamról a piszkos ruhadarabokat. A zuhany felé pillantottam, aztán lenéztem magamra.
Koszos.
Beléptem a kádba, és megnyitottam a meleg vizet. Hamar megmosakodtam, aztán csak percekig hagytam, hogy végigfolyjanak a testemen a vízcseppek. Elmerültem a kellemes érzésben, és csak az rázott fel, hogy Leo elkezd dörömbölni az ajtón.
- Sietnél egy kicsit? - hallatszott türelmetlen hangja.
- Aha – válaszoltam rekedten.
Elzártam a csapot, kiléptem a kádból felfrissülten, és megtörülköztem. Nedves hajam a vállamra omlott, miután felvettem a száraz ruhákat. Kiléptem az ajtón, Leo pedig előttem támaszkodott, unott tekintettel.
- Végre – nyögött fel, mikor meglátta, hogy szabad a fürdő.
Besietett, és magára csapta az ajtót. Én eközben az ágyhoz léptem, és szétterültem rajta.
Elég sok minden történt az elmúlt napokban, és még mindig rengeteg kérdésem volt, amikre nem kaptam választ.
Megráztam a fejem. Nem szabad ismét így gondolkodnom. Fölösleges az okát keresnem, mert akkor csak újabb kérdőjelek lennének. Egyszerűen csak el kell fogadnom.
Leo öt percig sem lehetett bent, gyorsan végzett, és immár felöltözve lépkedett az alvó Nicholas felé. Mikor odaért elé, leguggolt hozzá, és megrázta a vállát.
- Ébredj, Nic! Indulunk kell, ez az út hosszú lesz.
Fáradtan, csukott szemmel grimaszolt egyet, aztán zombi módjára felült. A földön lévő ruháit kézbe vette, és magára aggatta. Mikor a felöltözéssel elkészült, a fürdőszobába vánszorgott, és felfrissítette az arcát.
- Adnak itt kávét? - nyöszörgött.
- Biztos - vontam vállat.
- Van arra időnk? - fordult felém Leo.
- Arra mindig van - kacsintottam.
Ennyi kellett a srácoknak, rohantak a bár felé. Mosolyogva megráztam a fejem, és követtem őket. Mire én is leértem, addigra ők már javában szürcsölgették az italt. Láttam, hogy az övéjük mellett még egy kávé gőzölög. Leo megpaskolta a mellette lévő helyet, majd miután helyet foglaltam, felém tolta az érintetlen kávét.
- Rendeltünk neked is - mondta.
- Oh, köszi.
Megfogtam a csészét, és én is belekezdtem az elpusztításába.
Mikor végeztünk, mindenki kifizette a saját adagját, aztán fogtuk a cuccainkat, felpattantunk a lovainkra, és elindultunk Prusa felé. Nicholas Skyon ült, Leo mögött.
- Szóval, ki tengeri beteg? - vigyorodott el Leo, összefonva a mellkasa előtt a karjait.
Nicholas azonnal lesápadt, de igyekezte ezt nem mutatni. Hiába, Leo elől képtelenség volt ezt elrejteni, így nevetve csapott rá a hátára szegénynek.
- Bocs, Nic, de ha nem hajóval mennénk, háromszor annyi lenne az út.
- Én vállalom - húzta el a száját, mire elröhögtük magunkat.
- Hamar meglesz, maximum kint alszol a korlátnál, nehogy rám hányj.
- Tök jó, hogy csak emiatt aggódsz - vetette oda neki szemrehányóan Nicholas.
- Jó, jó, bocsi - emelte fel a kezeit megadóan - Na, viszont, ha ilyen tempóval haladunk, soha nem érünk oda a kikötővárosba.
Több se kellett, mindkettőnk lova vágtázni kezdett. Párszor kénytelenek voltunk megállni, hogy az állatok megpihenjenek egy kicsit, ekkor leültünk egy-egy fa tövébe, és elfogyasztottuk az élelem egy részét, amit Leo hozott. A lovaknak is adtunk vizet meg ennivalót, aztán folytattuk utunkat. Ügetéssel 3 és fél óra alatt megjártuk, és elérkeztünk a városba. Egy tábla fogadott minket, "Üdvözlünk Thellowban!" felirattal, mi pedig bementünk. Minden nyüzsgött, de nem foglalkoztunk a hely szépségével, egyenesen a tenger felé mentünk. A lakók vetettek ránk egy-két pillantást, és egy párbeszédet is hallottam.
- Látod őket? - súgta oda az egyik idősebb nő a mellette állónak - Azok a fiatalok újra küzdenek. Egy ideig nem mutattak semmilyen életjelet, de most, annak a lánynak köszönhetően visszatértek, és sokkal erősebbek, mint valaha. Egy csomó Köpenyessel elbántak már! A saját hamvaikból éledtek újjá. Olyanok, mint a főnixek, nem?
A választ már nem hallottam, mert haladtunk tovább.
- Főnixek, mi? - vigyorodott el.
- Ne szálljon a fejedbe - hallatszott Nicholas hangja hátulról.
- De tök menő név. Mit szóltok, legyünk főnixek?
- Ez olyan, mintha valami elbaszott animében lennénk - rázta meg a fejét.
- Ünneprontó... - biggyesztette le az ajkait.
- Hé... - szólaltam meg, mire felém fordultak - Itt a tenger - mutattam csillogó szemmel a víz felé, amin a nap sugarai hullánzó táncot jártak.
- Sosem láttál még tengert? - kérdezte Leo csodálkozva.
- Nem. Ez eszméletlen! - csuklott meg a hangom.
Amerre csak néztem, víz volt, és nem tudtam máshova figyelni. Ennek meg is lett az eredménye, elbambultam, és csak akkor vettem észre, hogy eltévedtem, amikor már nem láttam a srácokat.
Ajjaj.
Leszálltam Luxról, és forgolódni kezdtem. Hiába, nem láttam társaimat. Tudtam, hogy nem ajánlatos egy idegen városban eltévedni, ezért inkább odamentem az egyik halászhoz.
- Elnézést - szólítottam, mire felkapta a fejét érdeklődve - Nem látott esetleg két huszonéves férfit, egy lovon utazva?
- Nem, sajnálom. Gondolom, nem vagy idevalósi.
- Valóban - mosolyodtam el - A társaimmal átutazóban vagyunk.
- És mi szél hozott ide, Thellowba? - Prusába szeretnénk eljutni, erre pedig a legpraktikusabb megoldás a hajóút.
- Elisa! - kiáltotta valaki.
A halász szeme egy pillanatra elsötétedett, én meg a hang irányába fordultam, és csak azt láttam, ahogy Leoék vágtatnak felém. Mikor odaért, leugrott Skyról, és megölelt.
- Basszus, ne haragudj! - kicsit nevetett.
- Semmi baj, én is hibás vagyok - kuncogtam vele.
Elengedett, és ekkor vette észre a halászt, akit gyanúsan kezdett méregetni.
- A hölgy mesélte, hogy Prusába akartok menni - intézte Leohoz szavait.
- Aha.
- Ha gondoljátok, a fiam elvihet titeket.
Időközben Nicholas is csatlakozott hozzánk, így ő is hallotta az ajánlatot. Összenéztünk hárman, majd egyetértően bólintottunk.
- Mennyi lesz? - vettem elő a táskámból az erszényt.
- Hm... Hosszú az út Prusába - Nicholas azonnal elsápadt, amin Leo csak jót mosolygott - Legyen 300 dollár, baráti áron.
Baráti áron 300?!
Összevontam a szemöldökömet, Leoék pedig összefonták a karjaikat.
- Ne nézzétek így, Thellow drága város - emelte fel a kezét mentegetőzve - Ennél jobb árat sehol sem fogtok kapni.
Sóhajtottam egyet, és kihalásztam 300 dollárt. Felé nyújtottam, amit elfogadott, és az egyik kikötött hajó felé fordult.
- Cedrick!
Szégyenlősen előjött egy fiatal srác. Fekete hajkoronája bozontosan állt, hidegkék szemeit ránk emelte. Az orránál szeplők sokasága díszelgett, a bőre pedig hófehér volt. Alacsony, nádszálvékony testalkatával inkább egy lánynak nézett ki.
Óvatos léptekkel jött oda hozzánk, mintha félt volna tőlünk. Apjára pillantott, aki jelentőségteljes tekintettel fürkészte a fiút.
- El kéne vinned ezeket a gyerekeket Prusába - Leo és Nicholas felháborodott a "gyerekek" szó hallatán, de nem mondtak rá semmit.
Aprót bólintott, aztán visszament a hajóra.
- Azzal fogtok utazni - mutatott rá - Akár indulhattok is.
- Kaja lesz? - tette fel a kérdést Leo, mire csak a könyökömmel megütöttem - Áú! Most mi az?!
Nem válaszoltam, helyette a halász felé küldtem egy mosolyt.
- Köszönjük - elindultunk a hajó felé.
- Cedricknek szólnátok, hogy elköszönnék tőle? - kiáltott utánunk.
- Persze! - bólintottam, majd felmentünk a fedélzetre.
- Megkeresem ezt a Cedricket - mondta Leo, aztán pár perc múlva visszajött, a fiúval az oldalán. Leo megállt mellettünk, Cedrick viszont sietősen elment az apjához.
- Elég furcsa, nem? - nézett utána Leo.
- Mármint?
- Hughest egy halász bérelte fel, erre, mikor megtalállak, te éppen egy halásszal beszélgetsz, aki felajánlja, hogy majd a fia elvisz minket Prusába.
- Szerintem csak bemeséled ezt magadnak, mert rád is használta a "gyerek" jelzőt - nyújtottam ki a nyelvem.
- Szerintem meg nem ártana figyelnünk erre a Cedrickre - szólt közbe Nicholas - Egyáltalán nem alaptalan, amit Leo mond.
- Látod? - diadalittas mosoly ült ki Leo arcára - Régóta benne vagyok ebben a szakmában, megtanultam már, hogy mire kell felfigyelnem - boxolt bele játékosan a vállamra.
Nem volt időnk jobban kivesézni a témát, mert Cedrick visszajött. Megvakarta a tarkóját, és odaállt mellénk.
- Szükségetek van még valamire, vagy indulhatunk? - hangja egészen elvékonyodott.
Egymásra néztünk Leoékkal, aztán válaszoltam.
- Nincs, mehetünk.
Bólintott, majd felhúzta a horgonyt, és megkapaszkodva a hajó szélén, eltolta a járművet a földtől. Visszapattant, és a kormányhoz lépett. Elfordította nyugati irányba, és utána már csak tartotta, és hagyta, hogy a kedvező sodrású hullámok vigyenek minket.
Meglepetten pislogtam, mert most először tűnt magabiztosnak. Tudta, mit kell tennie, én végrehajtotta. Rögzítette az irányt, majd felénk fordult. Újra csak az a görnyedt, félénk srác állt velem szemben.
- Ha éhesek lesztek, szóljatok!
- Körbevezetnél minket? - állítottam meg.
- Persze... Gyertek! - intett, mi meg követtük.
Bejártuk a fedélzetet, a mosdót - Leo közölte, hogy neki nem lesz rá szüksége, majd kiáll a hajó szélére, ha hívja a természet -, a konyhát, és a szobát. Csak egy volt belőle.
- Nos... Majd én alszom a földön - ajánlotta fel.
- Mi is Leoval - karolta át Nicholas.
- Mi is? - vonta össze a szemöldökét.
- Igen. Elisa az egyetlen lány közülünk, így illik.
- Nem szükséges - mentegetőztem.
- De igen! - vágta rá.
- Akkor az ágy üres lesz - húztam fel az orrom.
Igazából, mindent megadtam volna, hogy ne a padlón kelljen aludnom, de ahhoz túlságosan zavart, hogy csak nekem lenne kényelmes.
Abbahagytuk a vitát, és kikísértük az időközben elsápadt Nicholast a friss levegőre. Éppen a korlátnál támogattuk Leoval, amikor megéreztem, hogy valaki figyel, viszont, mikor megfordultam, nem láttam senkit.
Különös.
- Ott vagyunk már? - nyöszörögte Nicholas.
- Még 4 nap - paskolta meg a hátát Leo, Nicholas pedig eddig bírta, a "4 nap" hallatára kiadott magából mindent - Jól van, haver, semmi baj - fordította el a fejét röhögve.
- Van egy olyan érzésem, hogy nem lesz túl rózsás az út... - nevettem Leoval együtt.
Hamar elérkezett az este - Nicholasnak nem tűnt olyan gyorsnak - és szóltunk Cedricknek, hogy éhesek vagyunk. Összedobott valami ehetőt, majd leültünk az asztalhoz, és beszélgetni kezdtünk. Cedrick nem kapcsolódott be, még csak el sem mosolyodott, amikor valami vicceset mondtunk, én meg ezt egy idő után meguntam, és felé fordultam.
- Nyugodtan megszólalhatsz te is, nem harapunk - mosolyodtam el.
Perceken keresztül csend honolt a helyiségben, vártuk, mit lép Cedrick.
- Hát... - kezdett bele - Nem vagyok az a beszédes fajta...
- Észrevettük - dünnyögött Leo, mire csak vállon ütöttem.
- Akkor mit szólnál, ha nem beszélgetnénk?
- Ezt hogy érted? felcsillant a szeme.
- Hm... Mondjuk, bújócskázhatnánk - vetettem fel az ötletet.
- Komolyan? - röhögött fel Leo.
- Miért ne?
- Mert... - nem tudta végigmondani, Cedrick félbeszakította.
- Jó.
Felé kaptuk a fejünket meglepetten. Elvigyorodtam.
- Oké, én vagyok a hunyó! - csaptam össze a kezeimet, majd lehunytam a szemeimet, és számolni kezdtem.
Hallottam, ahogy mindenki egyszerre fut ki a helyiségből. Miután végeztem, felálltam a székről, és keresésre indultam. Felmentem a fedélzetre vezető lépcsőn, és már meg is találtam az első versenyzőt: Nicholas a korlátnál támaszkodott, és öklendezett. Mosolyogva megráztam a fejem, és odamentem hozzá.
- Megvagy - suttogtam a fülébe, mire megpördült.
- Ah, sajnálom... El akartam bújni, de rosszu... - nem fejezte be, a tenger felé fordult, és kiadta magából a gyomra tartalmát.
Mikor végzett, megtörölte a száját lihegve.
- Ne foglalkozz velem, keresd a többieket... - legyintett.
- Biztos?
- Ja, megleszek. Már csak 3 napig kell kibírnom...
- Ami azt illeti, négy. Holnaptól mondta Leo.
- Jesszusom... - majdnem lefordult a hajóról, meg kellett fognom - Jó, mindegy... Menj...
- Tarts ki, Nicholas! - játszottan túl a szerepem.
- A Nic megfelel - javított ki.
A mágusoknak mániájuk, hogy rövidítést kérjenek a nevükhöz?
Végül otthagytam, és keresni kezdtem a többieket. Elmentem a szobába, és körbenéztem. Gondoltam egyet, lehasaltam, és benéztem az ágy alá. Embert nem találtam, de egy nagy dobozt igen. Kíváncsian megfogtam, és kihúztam. Leszedtem a fedelét, és meglepettem vettem észre a benne lévő karddarabot. Csak a markolata volt meg. Kivettem, ekkor a rux fénye utat tört magának, és tűz lobbant a markolatból.
- Mi a?! - kiáltottam fel, majd mikor kicsit lenyugodtam, jobban megnéztem.
A rux jele volt beleégve a vasba.
- Mit művelsz?! - rivallt rám Cedrick, mire felé kaptam a fejem.
Kék szemei dühösen villogtak, az erei kidudorodtak a méregtől.
- Én csak...
Odatrappolt hozzám, és kimarta a kezemből a kardot.
- Mi ez? - kérdeztem.
- Semmi közöd hozzá – köpte a szavakat, majd eltűnt a tűz, a markolatot pedig visszarakta a helyére – Ne nyúlj hozzá! - emelte fej a mutatóujját figyelmeztetésképp, majd kiment a szobából.
Hűha... Talán mégsem olyan félénk, mit gondoltam.

Sziasztok! Na, elérkeztünk idáig is, hogy a történet leírásában lévő szösszenet végre megjelent a részben is. Remélem, innentől már mindenkinek letisztul, hogy miért is "Főnix" a sztori címe. Akik idáig szavaztak, és növelték az olvasottságot, akár 1 számmal is, azoknak köszönöm, mert minden alkalommal, mikor látom, hogy emelkedett, rohadtul boldog leszek. Ezeket az embereket ezúton buzdítanám, hogy ha esetleg tetszenek nekik a fejezetek, akkor szavazzanak, de a kommenteknek még jobban örülnék. :3