Change. (Harry Styles) - Hungarian // befejezett

Ötvenkettedik.

Harry szemszöge

A lehető legkorábban érkeztem meg másnap reggel Elláék házához. Felmentem a lépcsőkön, és bekopogtam. Percekkel később Aiden nyitotta ki az ajtót, akit én még mindig nem kedveltem, de Ella miatt eltűrtem. Dühösen és összezavarodottan nézett rám.

Hirtelen már csak azt éreztem meg, hogy orron vág, ami miatt hátra kellett lépnem pár lépést. Ökleimet összeszorítottam, és próbáltam magam lenyugtatni azzal a tudattal, hogyha most kiütném belőle a szart is, akkor a mai nap nem sülne el olyan jól, ahogy én azt elterveztem.

„Baszdmeg," sziszegtem, Aiden pedig megforgatta a szemét, mintha valami kis gyenge nyámnyila lennék.

„Mi a faszt keresel itt, Harry?" Kérdezte, mire nekem rögtön leesett, hogy ezek szerint Ella még nem mondta el neki, hogy újra együtt vagyunk.

„Nekem és Ellának terveink vannak," volt minden amit mondtam, majd ellöktem őt az ajtóból és Ella szobája felé vettem az irányt, nem figyelve azokra, amiket Aiden még mondott. Amikor az ajtó elé értem, olyan halkan nyitottam be amennyire csak lehetett, hogy ne ébresszem őt fel.

Az ágyához sétáltam lassan, és rögtön elmosolyodtam a látványon. Annyira gyönyörű volt így, hogy a hasán feküdt, míg a pólóm, ami rajta volt, a háta közepéig fel volt gyűrve, és a takaró alig takarta a lábát. A fenekét a takaró pont nem takarta, nem beszélve arról, hogy egy csipkebugyit viselt, és annyira szexin nézett ki, hogy alig bírtam elvenni onnan a szememet. A haja nagy része miatt alig lehetett látni az arcát, ezért a térdeimre ültem és kisöpörtem az oda nem illő tincseket. Az ajaki össze voltak préselve, míg a levegővétele egyenletes volt.

Talán az volt a megfelelő kifejezés, hogy rajongtam érte. Magával ragad, ahol amikor veszekszünk magamra vagyok mérges, és nem rá. Ez már nem csak arról szól, hogy akarom őt. Szükségem van rá. Szükségem van azokra a szemekre, amik úgy néznek rám, mint még soha senki. Szükségem van arra a mosolyra, ami a legsötétebb szobát is be tudja ragyogni. De legfőképpen a szerelmére van szükségem és az együttérzésére.

Túl veszélyes az, hogy velem van együtt, és soha nem kellett volna megengednem magamnak azt, hogy ilyen közel kerüljek hozzá. De nem tehetek róla. Próbáltam, annyira próbáltam magam megállítani, hogy ne kerüljek bele az életébe, de nem bírtam távol lenni tőle. Meghódította a szívemet próbálkozás nélkül, csupán azzal, hogy önmagát adta. Azt az Ellát, akit mindenki akar a suliban, aki távol marad mindenkitől mert én itt vagyok neki. Azt, aki inkább mindig egyedül van az egyik barátjával, aki még azokkal is kedves, akik nem érdemlik meg.

Tudom, hogy nem érdemlem őt meg. Tudom, hogy nálam ezerszer jobbat is kaphatna, de ő engem választott. Adott egy esélyt, még azok után is, amiket tettem vele, de ő még mindig saját magamért akar engem. Nem tudom miért, de ha ő engem akar, akkor igazad van, mert nem fogom őt elengedni.

Ella olyan, mint egy drog, én pedig hatalmas függője vagyok neki.

Egy golyó elé ugranék érte. Mindig is az az önző, seggfej, másokkal nem törődő rossz fiú voltam. Mostanáig. De most kibaszottul leszarom saját magamat. Minden, ami érdekel, az Ella és a biztonsága. Amíg a közelében vagyok semmilyen baj nem érheti. Mindig biztosra fogok menni, hogy biztonságban van mellettem, és ha valaki őt akarja, akkor azt csak a holttestemen át teheti meg. Senki más nem számít nekem, csak ő.

„Nem szép dolog bámulni," motyogta félálomban, de még mindig mozdulatlanul feküdt.

„Sajnálom, baba," simogattam meg az arcát, „de miért ne bámuljak valami olyat, ami lélegzetelállítóan gyönyörű?"