Change. (Harry Styles) - Hungarian // befejezett

Hatvanegyedik.

Louis szemszöge

... de nem sajnálom, hogy beléd vagyok esve, bolondok aranya.

Becsuktam a noteszomat és leraktam a billentyűzetre, majd ránéztem. Még mindig ott feküdt csukott szemmel az ágyamban és aludt.

Annyira gyönyörű volt.

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer itt lesz, hogy lesz egy esélyem megcsókolni őt, hogy a karjaimban tarthatom.

Tudom, hogy ő nem úgy szeret engem, mint én őt, tudom, hogy még mindig szerelmes Harrybe, de nem érdekel. Használat ő bárminek engem, aminek akar, örömmel fogadom azt a figyelmet, amit tőle kapok.

Nem akartam szerelemes lenni belé, különösen mert már a legelső alkalomkor elbűvölt amikor találkoztunk, de akkor Harryvel volt. Harry megbántotta őt aznap, azt éreztette vele, hogy nem elég annyira, hogy a barátnője legyen, miközben Ella még mindig szerette őt.

Azt mondtam aznap magamnak, hogyha én lennék Harry, soha nem bántanám meg őt úgy, ahogyan Harry tette.

És végül, minél jobban megismertem Ellát, minél többet találkoztunk, annál jobban beleestem. Amikor láttam őket csókolózni, amikor azt mondták egymásnak, hogy szeretlek, amikor néztem őket ahogy kézen fogva sétálnak a folyosókon, csak azt tudtam kívánni, hogy bárcsak én lehetnék ott Ella mellett.

És most pedig én vagyok az.

Más volt, sokkal másabb, mint Harryvel, de akkor is éreztem, hogy összeér a bőrünk alvás közben, végig tudtam simítani a haján, és érezhettem az ajkait az enyéim ellen. Én értem el, hogy mosolyogjon, anélkül a tudat nélkül, hogy ma este valaki másnak a karjai között lesz.

De, hogy mi a legrosszabb?

A fájdalom. Nem érdekel, hogy csak kihasznál, de akkor is fáj a tudat, hogy nem szeret engem, hogy soha nem fogja azt érezni, amit én érzek iránta. Tudom, hogyha valószínűleg Harry visszajön, Ella rögtön visszamegy hozzá, visszamenne hozzá. Ők ketten mindennél jobban szerették egymást, így nem állnék közéjük. De ez akkor sem fog megállítani abban, hogy küzdjek érte.

Amikor ránéztem az órámra az reggel hetet mutatott, ami azt jelentette, hogy fel kell őt keltenem, mert suli van. Remélem, hogy megy ma és, hogy sikerült tegnap este felvidítanom.

Odamentem az ágyamhoz és elkezdtem a nevét mondogatni, miközben a vállát ráztam, mire felnyögött. Szemei még mindig csukva voltak, amikor megszólalt.

„Mivan?" Motyogta azon az elképesztően édes reggeli hangján, majd ásított egyet és felhúzta a takarót az álláig.

„Suliba kell mennünk, gyönyörűm," mondtam a lehető legkedvesebb hangomon, amire felnyögött, de végül lassan felült az ágyban. Megdörzsölte a szemeit, és egy lusta mosollyal az arcán rám nézett.

Mindketten elmentünk, hogy készülődni kezdjünk, majd fél óra múlva amikor készen lettünk, lementünk reggelizni.

Jess és Emma már lent voltak és gabonapelyhet ettek, anya pedig a tűzhelynél volt és mintha omletteket csinált volna.

Ella és én omlettet ettünk reggelire, majd beültünk a kocsiba és az iskola felé vettük az irányt.

Nem nagyon beszélt ma reggel, így átnyúltam az anyósülésre és megfogtam a kezét. Adtam a kézfejére egy puszit, majd összekulcsoltam az ujjainkat.

„Köszönöm," motyogta, „hogy próbálkozol."

Csak bólintottam.

„Sokkal jobban érezem magam, Louis, tegnap este elérted, hogy ne gondoljak rá," mondta, én pedig küzdöttem a kitörni készülő vigyorom ellen, de elbuktam a csatát.

„Sajnálom, hogy nem tudok újra boldog lenni," erre nekem a vigyor azonnal lehervadt az arcomról, és bármit, de tényleg bármit megettem volna, hogy ne így érezzen.

„Sajnálom, hogy nem tudlak boldoggá tenni," mondtam, ő pedig az út hátralévő részében nem szólt semmit.

*****

Ella szemszöge

Keményen próbálkoztam, hogy elfelejtsem őt, komolyan. De minél jobban próbáltam nem rá gondolni, annál kevésbe éreztem azt, hogy élek. Annál kevésbe éreztem azt, hogy élni akarok.

Minden rá emlékeztetett ma. Amikor felkeltem, reménykedtem abban, hogy ott lesz mellettem, miközben nagyon jól tudtam, hogy elment. Amikor reggeliztünk, azok az idők jutottak eszembe, amikor sikertelenül próbáltunk főzni vagy sütni valamit. Amikor beültünk a kocsiba, eszembe jutott, hogy állandóan a kormányon dobolt az ujjaival a zene ritmusára és közben dúdolt hozzá.

De tudtam, hogy ő nem ezeket érzi, és még csak itt sem volt, szóval megálljt kellett parancsolnom magamnak. Nem volt jó nekem, hogy egy olyan emberre gondolok állandóan és kínzom magam vele, aki nem is törődött velem.

Amikor Louis és én szétváltunk a suliban, hogy menjünk az óráinkra, még jobban üresnek éreztem magam belülről. Nem azért, mert nem volt mellettem, hanem azért, mert tudtam, hogy tudta, hogy egyedül akarok lenni. Láttam, hogy mennyire hezitálva hagyott magamra, de azt hitte, hogy nekem erre van szükségem.

Csöndben vágtam keresztül a tömegen a könyveimmel a kezemben, majd bementem a terembe és leültem a szokásos helyemre. Odanéztem Carter helyére is, de mint mindig, az most is üres volt.

Ilyenkor mindig azt kívántam, hogy Louis bárcsak ebben az osztályban lenne. Ő segített józannak maradni, és tudtam, hogyha sokáig egyedül leszek, el fogom veszíteni a józanságomat. Tudtam, hogy melyik osztályba járt, de a biológiaterem az épület másik felén volt, de pár napja már nem voltam órákon, és ebben az első két hét nincs is benne, mióta elment.

Még csak a nevét se tudtam kiejteni, mintha a neve mérgezett lenne, és ha kimondanám, akkor a körülöttem lévő levegő megmérgeződne. Azt akartam, hogy visszajöjjön, de utána meg rájöttem, hogy nem is tudnám azt kezelni. Az, hogy nincs itt, segített Louisnak abban, hogy megnyíljon nekem, és tudva, hogy ő szeret engem, fáj, hogy én nem tudom őt úgy szeretni. Közben meg az önző énem szereti azt, hogy ő szeret engem, és remélte, hogyha Harry soha nem fog visszajönni, akkor az idő múlásával begyógyulnak a sebeim, és azon találom majd magam, hogy én is szerelmes leszek Louisba és együtt leszünk.

De jelen pillanatban ezt elképzelni se tudtam volna. Szóval amint kicsöngettek óráról már rohantam is ki a teremből, és afelé vettem az irányt, amerről Louisnak kell kijönnie. Amikor észrevettem, hogy ő is engem néz, sprintbe odafutottam hozzá és ráugrottam. Éreztem, hogy karjait körém fonja, és elemel a földtől. Hamarosan letett, de nem engedett el teljesen, és az sem érdekelte, hogy a körülöttünk lévők mind minket néznek.

Amíg ő nem volt itt velem, addig Louis Tomlinson itt volt. Louis ott volt, hogy segítsen nekem, én pedig a lehető legjobb barát leszek számára, és remélhetőleg egy nap azon találom magam, hogy többet is érzek iránta, mint barátság.

De mélyen legbelül tudtam, hogy ez nem így lesz.

Valaki más birtokolta a szívemet, és el is futott vele, miközben darabokra tépte azt és közben vissza se nézett.  

Élményekben gazdag, boldog nyári szünetet kívánok minden kedves olvasómnak! Köszönöm, hogy tanév közben is itt voltatok velem, szeretlek titeket!♥ Xx.
U.i.: a részek a szünetben sűrűbben fognak jönni ;)