Change. (Harry Styles) - Hungarian // befejezett

Ötvennyolcadik.

Ella szemszöge

3 hét.

4 nap.

21 óra.

35 perc.

Ennyi idő telt el mióta elment.

Már hozzá kellett volna ahhoz szoknom, hogy egyedül kelek, és egyedül alszok el mindig a közös ágyunkban.

De nem tudtam.

Nem tudtam hozzá szokni ahhoz, hogy a fiú, akit szeretek, elment. És ehhez még az is hozzátett egy lapáttal, hogy nem tudom merre van vagy, hogy egyáltalán jól van-e.

Louis volt az egyetlen, aki két lábbal a földön tartott. Kedves volt velem, elviselte amikor dühös voltam, és hallgatta a hisztijeimet, amiket rendszerint rajta vezettem le. Betartotta az ígéretét, és minden nap átjött hozzám, elvitt suliba vagy ha nem volt kedvem menni, otthon maradt velem. Szinte mindig mellettem volt. Hagyta, hogy a vállán sírjak, amikor szomorú voltam vagy, hogy leordibáljam, amikor dühös. A tőle telhető legjobb módon segített nekem, de mindketten tudtuk, hogy csak egyetlen személy tudná újra egyberakni a szívem széttört darabjait. Az a személy, aki összetörte, aki már nincs itt többé.

Olyan is van amikor iszok is, és másnap reggel Louis vigyáz rám.

Amikor ma reggel felkeltem, Louis karjai körülöttem voltak és szorosan tartottak magához. Mindketten a tegnapi ruháinkban félig ültünk, félig feküdtünk a kanapén, ahova tegnapi kirohanásom után ültünk le. Tegnap újra sírógörcsöm volt, de előtte pedig ordibáltam vele, azt mondva, hogy ez az ő hibája.

Amint kinyitottam a szemeimet, Louis kékjeibe ütközött a tekintetem. Rám mosolygott, majd egy gyengéd puszit nyomott a homlokomra.

„Jó reggelt, édes," motyogta, én pedig egy halvány mosolyt küldtem felé, amiről mindketten tudtuk, hogy nem őszinte.

„Jól vagy?" Kérdésére válaszként csak megvontam a vállam.

„Készülődnöm kéne suliba," mondtam halkan, majd kibontakoztam a karjai közül és a hálószoba felé vettem az irányt.

„Ella," hallottam meg Louis hangját, amint beértem az ajtón. Megfordultam, hogy szembe legyek vele.

„Igen?"

„Tessék," motyogta, majd miközben a zsebében kutakodott, odajött hozzám és elővette az ezüst nyakláncom. Szemöldök ráncolva nyúltam a nyakamhoz, hogy megfogjam a láncon lévő medált, de az nem volt a nyakamban.

„H-hogy-"

„Amikor múlt este részeg lettél, letépted a nyakadból és hozzám vágtad," csak bólintottam egyet, majd hagytam, hogy Louis becsatolja hátul.

Nem mondtam semmit, amikor kihúztam a hajamat a lánc alól. Egy részem le akarta venni az ékszert, de nem tudtam megtenni.

„Sajnálom, hogy így történt, Ella. Nem ezt érdemled," Louis kezei az arcomra kerültek időközben és a szemeimbe nézett. Pár tincset, amik az arcom előtt voltak, elsöpört onnan, majd ajkait az arcom bőréhez nyomta.

„Azt hiszem," kezdtem, Louis szüntelenül engem nézett, „azt hiszem az lenne a legjobb nekem, ha egy kis időre nálad lennék."

„Oké," egy apró, de őszinte mosoly kerekedett az arcára.

„Csak még egy éjszakára szükségem van egyedül, majd pár cuccot összepakolok, ami egy ideig elég lesz, és holnap átjöhetnél értem. Nem hiszem, hogy megyek suliba, viszont neked kéne," bólintott egyet, majd elköszönt tőlem, és újra egyedül maradtam a házban.