A farkas (1. Könyv - Ébredés )/Befejezett/

13.fejezet - Mi?? 😱😱😨😨

-Erika! - kiáltottam és már ugrottam is  a kislányhoz, akit felemeltem, és megpörgettem a levegőben. Csak nevetett, de jó szorosan megölelgetett.

-Hiányoztál csajszi. -mondta a kislánynak Su, és ő is megszorongatta.

-Ti is nekem.

-Mi már nem is kapunk ölelést? -durcizott be David és Jeremmy. Tom csak csendben figyelt. Nevettem és megölelgettem a fiúkat is.
-Mel és U? -kérdeztem őket a vezér párrol. Ezeket a neveket pedig akkor használtuk mikor emberek is vannak a közelünkben.

-Otthon vannak. -mondta Dave.

-Éppen az összeadást gyakorolják. -mondta Tom.

-Ez több infó mint amit hallani akartam. -fintorodtam el, mire mind elnevettek.

Ekkor Juan megérintette a derekam, én pedig a mellkasára dőltem. A fejét a hajamba rejtette. A lehellete
csiklandozta a nyakamat. Felkuncogtam.

-Ooo. Szerelem a levegőben.

-Ezt a poént már elsütötted. -morogtam halkan, még mindig kiélvezve a fiú közelségét.

-Csak biztosra akartam menni, hogy meghallottad. Tudod tegnap elég elfoglalt voltál.

-Na jó ezt hagyjuk. -állt közénk Su.

-Igazából azért vagyunk itt, mert ezt tegnap otthagytad.-mutatta fel az amulettet Tomash.

-Tényleg el is felejtettem.- mondtam, és közelebb léptem, hogy elvegyem tőle, de ő gyorsabb volt. Közelebb jött, és a nyakamba akasztotta.

- Viseld büszkén. -suttogta, mire bólintottam.

-Mit viselsz büszkén!? -sipitott Olivia. A hangjára összerezzentem. A fülembe éles fájdalom hasított.

-Ajj Olivia halkabban beszalad a dobhártyám.

Odaléptett hozzám, és megragadta a kezem.
-Beszélhetünk? -rántot meg egy kicsit, hogy nyomatékosítsa a szavait.

Bólintottan és követtem őt.  Már majdnem a kolinál voltunk mikor hirtelen megtorpant és felém pördült.

-Nem értelek Debra Morgan. Te nem ilyen vagy. Te nem lóghatsz ilyen emberekkel...

-Ne próbáld megmondani nekem, hogy kikkel találkozhatok.

-De ők... Ök... Veszélyesek... Hidd el tudom...

Megfagyott a vér az ereimben. Mit tudhat? Nem nem az nem lehet.

-Nem értem mi bajod van velük. Miért viselkedsz így?!

-Azért ezek nem egyszerű emberek. Hát nem érted? Vadállatok. Hús vér eleven szörnyetegek.

-Mi?? Ezt honnan veszed?-nevettem fel.

-Az apám... Hagyjuk jó. Az a lényeg, hogy veszélyesek. Távol kell tartanod magad tőlük. Mert megfertőznek. Eddig még nem tűnt fel, hogy mindenki távol marad tőlük? Érzik, hogy veszélyesek rájuk nézve.

-Ez nekem nem válasz. -bújtam ki a beszélgetés többi része alól.
Hevesen gondolkodva ballagtam visszafelé. Egy mondata kavargott az elmémben. ,, Az apám... Hagyjuk jó.." Aztán rájöttem. Vadászok. Ezért viselkedik olyan fúrnán. Vadász családból származik. Hát persze.

-El kell mennünk. Szólnunk kelé Ulrichnak.-suttogtam.

-Mi? Mi történt?-pattant mellém Juan.

-Majd ott elmondom, ez...nem publikus téma.-mondtam, mire mindenki szaladt is, hogy minnél hamarabb megtudhassa.

Fél óra elteltével, már mind a házban ültünk, a nappaliban, várva az alfát.

-Na itt is vagyok. Mi az a fontos dolog, ami nem várhatott, úgy...két órát.-mondta a vezér, mikor leült az egyetlen fotelba, ami az egyik központi ülőhely volt.

-Én miattam van.

-Igen tudom. Kérlek mond el nekünk.

Nyeltem egy nagyot. Nem tudtam, hogy hogyan momdjam el, de muszály volt összeszednem magam.

-Olivia ...és.... a családja. Azt hiszem vadászok.-erre a szóra, mintha valami kapcsoló mindenki megdermedt.

-Miből gondolod ezt?

-Most tudtam meg. Veszekedtünk, és elárulta magát előttem.

-Pontosan mit mondott.-dölt előre, és támaszkodott meg a térdén. Mintha jobban akarná hallani, amit mondok.

-Azt mondta,...-itt pedig elismételtem szóról szóra, a párbeszédünket.

-Értem. Köszönöm, hogy szóltál nekem.-mondta, felkelt a helyéről, és elhagyta a helyiséget. Gyorsan felkeltem, és követtem.

-Ulrich, kérlek. Én nem tudtam, hogy... esküszöm.

-Tudom Debra.-fordult felém. Az arca kissé fáradt volt, és elgyötört.

-Ha bármit tehetnék, amivel biztonságba tudhatnám a falkát...megtenném.

-Most, hogy így mondod, azt hiszem tehetsz is.