A farkas (1. Könyv - Ébredés )/Befejezett/

9.fejezet- rohanás

Az érzéseink kimutatása után visszamentünk a házhoz, ahol visszaalakultunk, majd felöltöztünk.

-Na milyen volt az első futás? -kérdezte Melissa. Mellette ott állt Erika. A karomba vettem őt, és körbefordultam vele, mire felnevetett.

-Nagyon jó volt.

Ekkor tűnt fel az alfa.

-Bocsáss meg, hogy olyan goromba voltam veled Debra, de már volt alkalmam tapasztalni, hogy az elbukottak nagyon dühösen tudnak reagálni.

-Semmi baj. Megértem.

-A nevem Ulrich Wolf. Köszöntelek közöttünk.

-Köszönöm.
Még beszélgettünk egy kicsit. Megismerkedtem a szabályokkal aminél a legelső, és legfontosabb része az volt, amit legelőször kellett leolvasnom a lapról, vagyis ,,A falka az első, csakis a falka!"Megtudtam, hogy hol vannal a területünk határai. A szaglásomat is fejlesztettük egy kicsit. Már meg tudom különböztetni a természetfeletti fajták szagát egymástól. Éppen nagyban nevettünk valamin amikor Juan felkiáltott.

-Deb! Jake! Susan!

-Mi az? -fordultunk felé. Szinte most először néztem a szemébe, mióta visszajöttünk. Barna szemei egy pillanatra elidőztek rajtam, olyan melegséget árasztottak, hogy a szívem kihagyott egy ütemet.

-Nekünk vissza kell mennünk a koleszba.

-Basszus elfelejtettem. Mennyi az idő ?

-Fél hat.

-Hatra be kell érünk. -motyogta Susan.

-Ulrich? -fordult a szőke hajú fiú az alfához.

-Tessék? -nézett fel rá.

-Futhatunk?

-Ha nem lát meg senki...

Ezt igennek vették, mert Juan megragadta a kezem és futni kezdett az erdő felé. Könnyen lépést tartottam vele.

-Gyere elkésünk.

Még jobban rohantunk. Furcsamód nem voltam fáradt. Egyáltalán. Nemsokára elértük az erő szélét. A hátsó utcákon rohantunk végig a koleszig. Pont beértünk mire zárták volna az ajtót. Lihegve, kifáradva és iszonyú nagy röhögőgörcs közepette estünk be az épületbe. Levetettük magunkat a folyosón lévő fotelba.
-Ez jó volt. -mondta Juan.

-Ja. Felszabadító volt. -bólogattam.

-Más is lehet az. -huzogatta a szemöldökét Jake, mire megforgattam a szemem.

-Nem.

-Nem is tudod mire gondoltam.

-De igen nagyon is tudom. -bólogattam.

-Akkor mond el mire gondoltam.

-Inkább nem.- pirosodtam el, és néztem Juanra, aki engem figyelt.

-Na látod, mondtam én. -mondta büszkén, de nem figyeltem rá. Csak a csokibarna szemek érdekeltek.

-Na én megyek, át kel néznem a fizikát, holnap dogát írunk-mondta Susan, mire a szöszi felkapta a fejét.

-Dogát írunk?

-Igen.

-Császtok.-állt fel gyorsan és elszaladt a szobájába. Susan pedig rám kacsintott, mire kapott egy hálás pillantást. Hirtelen Juan felállt, mellém telepedett le. Nem tudtam mit kellene tennem, de ő megoldotta ezt helyettem. Az ölembe tette az egyik kezét, és megfogta a bal kezem, mire a jobbal a kezén lévő karkötőket kezdtem el piszkálni.

-Gyere el velem valahova.

-Mi? Hova? Ma is voltam veled valahol.

-Nem mármint....Eljönnél velem egy igazi randira?

-Nem is tudom...Juan

-Na létsziiii. -bökte meg az oldalamat mire csikisen arrébb ugrottam. Ördögien elmosolyodott. Tudtam mit akar ezért gyorsan menekülni kezdtem. Utánnam kapott és eldöntött a kanapén. Elkezdett csikizni én pedig nevettem és ficeregtem.

-Gyere el velem randizni és elengedlek.

-Neeeeehhhh haaagggydddd aaabbaaaa. Leeetthhhhssszzziii.

-Nem. Csak ha eljössz velem egy igazi randira.- csikizett tovább. Már folytak a könnyeim annyira nevettem.

-Na el jössz velem?

-Ihhhggeeen. Csak.... Ehressz eeel.

-Jólvan -mondta, és tényleg betartotta az ígéretét, mert elengedett, csak arra nem számítottunk, hogy milyen közel leszünk egymáshoz, és hogy hogyan.