Project; DeadShot - Befejezett

5. nap, Kiképzés

A laborból kifele menet rögtön Beccába botlottam, mint kiderült nem is olyan véletlenül.

- Victor üzent, hogy minden rendben van - magyarázta. - Szóval ha gondolod kezdhetjük a gyakorlást. Persze nem muszáj rögtön!

- De, igazából kíváncsi vagyok - vágtam rá. - Szívesen kezdenék!

És bele is kezdtem. A hely, ahol edzettünk pár, vagy ép jó pár emelettel felettünk lehetett, és már nem tartozott az otthonunkhoz. Becca elmondta, hogy egy edzőtér, eredetileg publikus, de mivel nem volt túl nagy forgalma, a tulaj bérbe adta nekik, így ott szoktak gyakorolni. Ott volt hely mindenre.

Ezt csak alátámasztani tudom. Hatalmas volt, a nappalinál kétszer-háromszor nagyobb talán, és igazából üres. Nos, igen, a berendezést elő kell hívni. Mivel elsőre némi alap közelharcot, és önvédelmet kéne magamra szednem, Becca hívott pár boxzsákként szolgáló droidot, akiknek szivaccsal bélelt bőr külseje volt, némi egyéb védőburokkal, és rettentő erős, megerősített váza, így nem lehetett őket olyan könnyen szétütni.

Kíváncsi lettem volna, milyen erejű ütéseket tudok produkálni, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy még ez sem ilyen egyszerű. Mindennek technikája van. Becca mutatott pár ütést, amit le kellett másolnom. Ez még nem volt nehéz, Katsu azonnal rögzítette nekem a mozdulatokat, és pontosan le tudtam őket másolni, bár az erő és gyorsaság terén persze nem volt tökéletes. Csak ezt csináltuk úgy fél óráig, szóval a fejem megtelt különféle mozdulatokkal. Ezek még mind támadásra szolgáltak, ezzel kezdtük, mivel ez volt az egyszerűbb.

Mikor végre szembe kerültem szegény sanyarú sorú doriddal, szinte már kiéheztem rá, hogy tényleg megüssek valami igazit. Az első pár ütésnél még vitt valami, valami furcsa lelkesedés, ami viccesen gyerekes volt, de a dolog aztán alább hagyott, és a dolog inkább csalódás volt. Az ütéseket megfelelően bevinni nem is volt olyan egyszerű, és közelébe sem értem Becca precíz, kecses ütéseihez. Neki ez valahogy rettentő jól állt. Gyors volt, a mozdulatai pedig jobb szó híján elképesztőek, és a szemembe még szebbé tették.

Egy jó darabig püfölhettem a droidot, jött több is, és felváltva kellett volna bevinne a megfelelő ütéseket, de rengetegszer vétettem el. Pedig ez volt a legegyszerűbb, és még csak védekezni sem védekeztek ugye. Mi lenne igazi ellenfél ellen, aki nem csak védekezne, de vissza is ütne?

Nem is voltam benne biztos, mennyi idő telt el, mire Becca azt mondta:

- Rendben, mára ennyi.

- Ah - sóhajtottam megkönnyebbülten.

- Csak nem elfáradtál? - mosolyodott el.

- Ennek elvileg nem kéne így lennie, nem? - kérdeztem. - Úgy volt, hogy nem nagyon fáradok, meg aludnom se kell a későbbiekben.

- Még újonc vagy - legyintett. - És el tudsz fáradni, hosszabb, megterhelőbb munkák után mi is el szoktunk. Igaz, hogy nem nagyon kell aludnunk, de néha jót tesz.

- Azt hiszem, igen béna vagyok - tértem rá a teljesítményemre.

- Ez nem olyan vészes - rázta a fejét Becca. - Most csinálod először, ez mindössze az ötödik napod. Szerintem kicsit türelmetlen vagy hozzá, esetleg ezt a fajta harcmódot nem élvezed, és nem ez lesz az, amibe kitűnsz. De még ki tudja. A lényeg, hogy most pihenj kicsit, aztán ha gondolod jöhet a kövi típus, mi meg folytatjuk holnap.

- Rendben - bólintottam rá.

A nappaliban épphogy kiléptem a liftből, Judal máris előttem termet, szinte belemászott az arcomba.