Project; DeadShot - Befejezett

Végjáték, 1. rész - Judal

Judal pov.

Néztem, ahogy távolodnak a motorral, és hálát adtam, amiért sikerült kikerülniük. A többi rajtuk áll. Nos, meg persze rajtam is. Azon, hogy meddig leszek képes feltartóztatni Ryut.

Öt perc. Persze, hogy annyit mondtam, de megeshet, hogy ez egy ici-picit túlzó volt tőlem. Vagy épp csak nem fogalmaztam meg elég pontosan. Igazából úgy értettem, öt percig talán fel tudom nektek tartóztatni. Persze ezt nem mondhattam meg nekik. A kis édesnek, meg Beccának fogalma sincs róla, ők nem tudnak semmit Ryuról. Fogalmuk sincs róla mire képes. Nem mondom, hogy én boldog vagyok, amiért tudom.

Visszaemlékezés

Unottan hallgattam a férfi rimánkodását, sosem értettem mért próbálkoznak mindig ezzel. Ugyan azt mondják "Könyörgöm, nincs semmim!" "Csak engedjen el!" meg persze a "Nem akarok meghalni". Vannak olyanok is, akik pénzt, és értékeket ígérnek, ha elengedem őket. Ez még szánalmasabb, elvégre itt senki nem tudna értékkel elő állni. Itt nem tudsz csak úgy szerezni, főleg nem annyit, mint amennyit kérnék. Ha valaki az én utamba áll, annak nagy ára van, amiből nem engedhettek. Így működik az élet idelent.

Megpörgettem a fegyvert a kezembe, és Jaxre pillantottam.

- Van még valamije?

- Dehogy van - fintorgott ő. - Egy szerencsétlen, aki végső elkeseredésében úgy döntött, tőlünk próbál meg lopni.

- Hiszen nektek mindenetek van - fakadt ki a férfi. - Meg se kottyanna, ha egy kevés pénz eltűnne, talán észre sem vennétek! Én pedig éhezek, legalább egy kis élelmet adhatnátok!

- Megpróbálsz meglopni, aztán szívességet kérsz? - ciccegtem. - Nem a legjobb sorrend.

Ezzel mindkét fegyverem rászegeztem. A férfi könnyen jött bátorsága azonnal felszívódott, és szinte állatként visítva hátrált egészen a falig. Szórakoztató látvány. Általában így reagálnak a kicsikéim láttán. Híresek errefelé, nem hiába. Az itteni népség hozzászokott az újabb, gyakoribb és természetesen olcsóbb lézeres fegyverekhez. Viszont azok tiszta, égett, vér nélküli sebet hagynak. De az enyéim... Ők csak úgy marják a húst, és olyan mocskot hagynak maguk után, ami megrendíti ezt a gyáva, elkeseredett népséget.

Minthogy ennek a férfinak a hullája is az én rémhírem fogja terjeszteni.

Meghúztam mindkét ravaszt, és jóleső morranással nyugtáztam a kifröccsenő vért, hangos dörrenéseket, majd legvégén a roncsolt fejű test puffanását, ahogy eldől.

Jax arcán is elégedett mosoly játszott, zöldes szemei éhesen csillogtak, mint mindig, mikor megölök valakit. Egész biztosan nem százas, de hát aki az, az nem éli túl itt lent.

- Szerintem felírom az üzenetet, ha valaki nem fogná esetleg - döntött, és ujjait belemártotta a vérbe. Én inkább visszaindultam a banda épületébe, nem kellett néznem, tudtam mi fog a férfi teste fölé kerülni. "Ne lopj tőlünk." Egyszerű üzenet, mégse értik meg sokan. Nem értem mit várnak, ha az alsó szinten valakinek sok pénze van, az nem egy védtelen bárányka. Meg egyébként is csak rá kell nézni a környékünkre. Ide nem mer csak úgy senki jönni. Mindenki tudja kik vagyunk.

A bejáratnál Dhalia várt. Meglepően idegesnek tűnt, pedig nem az a fajta lány, aki könnyen az lesz. Laza, és fél vállról veszi a dolgokat. Legalábbis így ismertem meg, most mégis egészen idegesnek tűnt.

- Főnök - kezdte. Még a hangjában is cseng valami különös. Összevontam a szemöldököm.

- Mi történt? Ugye nem ölted meg megint az egyik srácot szex közben? - érdeklődtem. Na igen. Megfogadtam, hogy ezzel a lánnyal sosem fekszem össze. Csúnya dolgok történtek azokkal, akik igen. Túl csúnyák.