Project; DeadShot - Befejezett

12. nap, Küldetés

A menetszél ott zúgott a fülembe, miközben mentünk. Judal mögött ültem a motorján, ami ugyan úgy a levegőbe közlekedett, mint bármi más, amit eddig láttam. Sötét színe volt, és szinte biztosra vettem, ha lekapcsolja a vöröses fényeit teljesen el tud tűnni homályba. De egyenlőre szabályosan haladtunk, mögöttünk Becca egy másik, hasonló motoron. Elsőre mertem reménykedni, hogy én is kapok, de közölték, nem így megy a dolog, és Judallal utazok. Ez már csak azért is borzalmas ötletnek tűnt, mivel a motor elég erősen egy személyes volt. Így nagyon szorosan mögé kellett ülnöm, és átkarolnom a derekát, ami annyira nem volt ínyemre mikor megemlítette Judal. Persze ő igencsak vigyorgott hozzá.

De végül nem panaszkodtam, elvégre örültem, hogy egyáltalán jöhettem. Meg a kilátást a háta mögül is tudtam élvezni, mindössze el kellett fordítanom a fejem. Elég gyorsan mentünk, de a dolgok nem mosódtak össze a szemem előtt, tisztán láttam az épületeket, boltokat, bárokat és talán otthonokat. Úgy vettem ki, hogy ami fényes, és számtalan mód próbálja ezzel felhívni magára a figyelmet az bolt, vagy valami hasonló, a házak oldalán pedig alig láttam néha-néha lámpákat.

Újra a forgalomra terelődött a figyelmem, és egyszerűen képtelen voltam megérteni, ez a sok autó, hogy megy ilyen szabályosan, és honnan tudják merre szabad, és merre nem, hiszen sehol nem voltak jelzések, vagy ilyesmik.

- Hé, Judal, mégis honnan tudod, hogy merre kell menni? Honnan tudja mindenki? - kérdeztem rá. Ha csak úgy a levegőbe beszéltem volna biztos nem hallja meg, de mivel viseltem a páncélom, és ő is, így tudtunk kommunikálni.

- És még te akartál saját motort, mi? - kérdezett vissza gúnyosan, mire én csak a szemeim forgattam. Talán tényleg nem gondoltam át eléggé, de hát van ez így. - Hát egy elég nagy piros nyíl jelzi, szöszi

- Mi? - értetlenkedtem.

- Tudod a vezetéshez kell a célmutató - magyarázta. - Betáplálod hova mész, aztán ez kijelzi merre kell menned, gyengébbek kedvéért méterre pontosan, jelzi a közelgő elágazást, vagy lekanyarodást, hogy mennyivel mehetsz, és különféle közlekedési figyelmeztetéseket is kapsz. Ez egyszerűen muszáj hozzá. Olyan mint annak az izének a tovább fejlesztése. Hm... Mi is volt a neve?

- GPS? - találgattam.

- Az - biccentett. - Szóval a lényeg, hogy célmutató nélkül nem ülhetsz semmilyen járműbe, mert ha megtennéd, annyit látnál, mint most te, képtelen lennél eligazodni, száz százalékosan balesetet szenvednél és erős kilencvenkilenc százalékos eséllyel belehalnál.

- Aha, de te nem viselsz semmit - mutattam rá.

- Nekem könnyű - kuncogott. - A fejembe van építve. Ha félig cyborg az ember, élvezhet olyan könnyebbségeket, minthogy egyszerűen letölt bizonyos dolgokat a szeméhez. Te főleg, mivel nálad az egyik teljesen roboti. De az enyémek is átestek némi turbózáson. Egy átlagembernek azonban célmutató az úgy néz ki, mint egy szemüveg. Nekik nagyon is kell vigyázni rá, hiszen ha bármi történik vele, elromlik, valahogy leverik, vagy ilyesmi, tulajdonképpen aláírják a saját halálos ítéletük. Itt lezuhanni nem épp kellemes. Ritkák a balesetek, de ha történnek, halálosak.

- Ha ilyen veszélyes, mért pont a levegő? Mért kell repülni? Nem találtak valami biztonságosabb módot?

- Nagyon szőke vagy, mi? - röhögött. - Természetesen, mert ez a leggyorsabb, és a leghelytakarékosabb. Ezek pedig fontosabbak voltak. Mint gondolom feltűnt, elég zsúfolt itt minden, így az egyszerűen csak hálózaton létező utak, amiket nem kellett megépíteni maga volt a megváltás.

- Jogos - sóhajtottam. Mondjuk nekem rettentően tetszett ez a minden szempontból új és izgalmas világ, és az efajta közlekedés is hozzá tartozott.