Project; DeadShot - Befejezett

Küldetés, 1. nap, utolsó rész, 2. nap

- Végül mindünket elkapták, aki életbe maradt - mondta Sam, és hangja kicsit elcsuklott. - Aztán pedig nem megöltek, hanem kidobtak minket ide, hogy kevesebb legyen a hulla. Azt hitték ilyen egyszerűen meghalunk, de tévedtek. Élünk, itt kint, és azóta befogadtunk embereket, akik valahogy kikerültek, és nem juthattak vissza. Már szereztünk engedélyeket, szóval van valamennyi visszajárásunk, de nem használhatjuk gyakran. Számkivettetek vagyunk, akiket megölnek ha vissza térnek.

Valahogy így fejezte be, bár én alig hallottam. A fejemet már jó ideje elözönlötték az emlékek, minden, ami rám tört, úgy éreztem túl sok. Emlékeztem ki voltam, a szüleimre, hogy a haláluk után, hogy kerülte az utcára, hogy találkoztam Samékkel, Naidára, és hogy hogyan lettem az aki, és... és hogy haltam meg.

Victor... Az ember, aki annyi halálért felelős, aki készíti azokat a robotokat mind végig az orrunk előtt volt.

- Kai? - nézett rám kérdőn Sam. Felnézetem rá. Hogy nem ismertem meg eddig? Annyi mindent köszönhetek neki.

- Nagyon... nagyon örülök, hogy túléltétek - böktem ki. - Annyira sajnálom! Mindent! Hogy nem voltam veletek, hogy...

- Kai, emlékszel? - kérdezte tétován Becca.

- Igen - bólintottam gyorsan. - Igen, emlékszem mindenre, a múltamra.

- Akkor ugye...? - kezdte óvatosan Naida is.

- Rád is - vetettem rá egy mosolyt. - Emlékszem a hülye ötleteidre, az esküvőnkre, és arra borzalmas ruhára amit akkora szereztél nekem.

A lány a nyakamba vetette magát, hallottam, hogy szipog, én pedig óvatosan visszaöleltem, majd lassan eltoltam.

- Figyelj, nem ígérhetek semmit, most időre van szükségem, oké? - sóhajtottam. - Most minden annyira... sok.

- Oh, persze - ült vissza.

- Azért jó, hogy újra itt vagy - vigyorgott Sam is. - Viszont mi történt veled utána? Azt mondtad meghaltál, de látom, azért kipofoztak.

Elkomorodtam. Nos, igen, van egy igen nagy problémánk. De ezt nem közölhetem csak így.

- Nos, egy férfi megmentett - mondtam, de az ajkaim kicsit megremegtek. - Ő csinált belőlem cyborgot. Adott egy új életet.

- Azt mondtad, hosszú történet - nevetett.

- Attól függ, milyen részletesen mesélem - vontam vállat. - Most viszont beszélnem kell velük - böktem Beccáékra.

- Hagyd csak - állt fel Judal. Az arca kifürkészhetetlen. - Ráér holnap, nem Becca? Had pihenjen kicsit.

- Igen, szerintem is - bólintott a lány. - Holnap bőven elég.

- Nem tudom, ez fontos lenne. A küldetésünkről van szó - csóváltam a fejem. El kell mondanom nekik, tudom, hogy bízhatok bennük. Hiszen Victor is kedvesen megjegyezte nekem, ha tudnának mindent róla, nem lennének olyan hálásak. De nem lesz egyszerű, nekik sem. Talán tényleg kéne egy nap. Most túl sok minden kavarog a fejembe.

- Holnap - intett le Judal, és az ajtóban ácsorgó szőke sráchoz fordult. - Most, hogy kicsevegtük magunkat, mutatnál egy helyet, ahol majd alszunk?

- Ez egy jó ötlet - biccentett rá Barth is. - Akkor megtennéd, Noah? Vezesd őket a vendég szobákhoz.

Noah bólintott, és intett, hogy kövessük őt. Mind hárman kaptunk szobát, külön, nem egészen egymás mellett, de közel. Kicsik voltak, régi bútorokkal, de nem vészesek. Viszont mikor otthagytak, öt percet alig bírtam ki, és már indultam is Judalhoz. Beszélnem kellett vele, nagyon sürgősen. Reménykedve, hogy jól jegyeztem meg a szobáját nyitottam be, és megkönnyebbültem, hogy jó helyen vagyok.