A legkör enyhén szólva is feszült volt, főleg azok után, hogy Judal első dolga a kijelentés után az volt, hogy mellém lépett, átkarolta a derekam, és nagyon csúnya pillantásokat küldött a lány felé. Valószínűleg van akkora seggfej, hogyha nincs mindkettőnk arca előtt a védő páncél meg is csókol.
Most már bent voltunk a kis erődítménybe, ami közel sem az volt, amire számítottunk. Nem egy titkos robot fejlesztő bázis, kutató labor, vagy bármi, hanem úgy húsz fő lakása. Emberek éltek itt, ki tudja mióta. Alig bírtuk felfogni. Sok magyarázatra volt szükségünk, és Naida, miután felül kerekedett első döbbenetén megígérte, hogy szolgál majd. Egyfajta nappaliba vezettek minket, volt egy asztal, székek, kanapé, és egy semmiféle fallal el nem választott konyhaszerűség. Itt leültünk, és velünk maradt Naida, egy férfi korábbról és még egy harmadik, akinek szemei szintén nagyra tágultak, mikor meglátott, de még mielőtt meg is szólalhatott volna a lány a fülébe súgott valamit, ezzel tökéletesen le is lohasztva őt. Nem hiszem, hogy tehettem róla, de rettenetesen kényelmetlenül és értetlenül éreztem magam. Szívesen fogtam volna meg a kezét, vagy dőltem volna Judalnak, de tudtam, hogy ezt most nem kéne.
- Nos - szólalt meg, kissé feszengve az a férfi, aki szintén felismert. - Köszönjük, hogy segítettek a barátainknak.
- Ez csak természetes - vette át a szónok szerepét Becca, mert gondolom látta, erre mi nem vagyunk most teljesen alkalmasak. - Viszont gondolom nem meglepő, hogy vannak kérdéseink.
- Ez várható - biccentett. - Nekünk is, szóval javasolnám haladjunk sorba. A nevem Barth, ők itt Noah, és Naida.
- Judal, Kai, én pedig Becca vagyok - mutatott be minket is. - Örvendünk.
- Szintén - biccentett Barth. Látszott, hogy próbál minél kimértebb, és udvariasabb lenni, és nem utolsó sorban megszüntetni a felém küldött pillantásait. Ebben nem nagyon járt sikerrel, legnagyobb bánatomra. - Akkor, hogy kerültek ide, a világ végén túlra?
- Egyfajta megbízás - válaszolt Becca nyugodtan. - Élet jelet fogtak kintről, a mi feladatunk volt leellenőrizni.
- Szóval a... kormánynak dolgoznak? - érdeklődött, és látszott, hogy az arca enyhén megremeg.
- Nem - intette le Becca, valószínűleg ő is észre vette. - Magán szervezet vagyunk, megbízásokat teljesítünk.
- Zsoldosok?
- Ha úgy tetszik, igen.
- Értem - biccentett, bár kissé bizonytalanul.
- És maguk? - szólalt meg ezúttal Judal, persze nem a legbarátságosabb hangnemben. - Imádtak homokozni, és kiköltöztek, vagy mi?
- Nem díjaztuk, ami a falakon belül folyt - mondta lassan, látszott, hogy próbálja megválogatni a szavait. - A kiköltözésünk szükséges volt, de maguknak ehhez nincs sok köze. Nem mindüknek.
- De nekem van? - vontam fel a szemöldököm.
- Persze, hogy van - vágta rá Naida. - Hogy nem emlékszel?
A szeme kicsit könnyes volt, bár azt hiszem ezt próbálta takargatni, hiába. Számomra elképesztően szív szorító látvány volt.
- Sajnálom.
Ennyit böktem ki. Azt akartam mondani, hogy biztos összekevernek valakivel, én nem lehetek az, de nem mondhattam. Elvégre nem tudhatom. Fogalmam sincs, ki voltam, bár annak az esélye, hogy itt találjam meg a múltam azért elég kicsit.
- Nyugalom Naida - fogta meg óvatosan a vállát az egyik srác, a szőke, ha jól emlékszem Noah.
- Oké, mi ez a nagy nem emlékszik cucc Kai körül? - morogta Judal. - Mi lenne ha kiböknétek? Mindenkinek egyszerűbb lenne.
أنت تقرأ
Project; DeadShot - Befejezett
خيال علمي¡bl (boyxboy) warning! Rendszerhiba... Külső beavatkozás... Felülírási próbálkozás... Felülírás sikeretlen... A rendszerről való lekapcsolódás sikeres. Üdvözöljük! Ébredés egy testben, amiről azt mondják a tiéd. Ébredés egy világban, am...
