Project; DeadShot - Befejezett

1. nap, Ébredés után

Megint a tükör előtt álltam, ezúttal egy külön szobába. Magamat vizsgáltam, próbáltam hozzá szokni a látványhoz. Visszagondoltam miket is sorolt fel még Victor a testemről.

A bal karom, egészen a vállamig teljesen mechanikus, ahogy a bal szemem is. A lábaim emberiek, de mind kettő belül fémekkel van erősítve. A jobb kezemen is kesztyűszerű, vékony kis műszer. Azt hiszem azt mondta rá, ez biztosítja a tökéletes kontrolt a végtagjaim felett. Az agyamról ne is beszéljünk. Abba semmi emberi nem maradt, csak a program, ami a régi tudatom, és személyiségem biztosítja. Elvileg.

Mondhatjuk, hogy már teljesen összeszedtem magam, és a tudatom teljes. Most már visszasírhatom az első, semmit nem értő állapotom. A legrosszabb pillanat az volt, mikor tudatosult bennem, hogy jóformán egy másolat vagyok, és volt egy előző, teljesen emberi életem is. És én semmire nem emlékszek ebből. Nincs adat. Mindig ezt kapom, ha próbálkozok.

De a cyborg test, és agy előnye, hogy egy könnyed paranccsal elfojthatok gondolatokat. Egy igazi áldás volt, mikor erre rájöttem.

Az órára pillantottam, digitális, a levegőbe volt világítva, 19:00. Kereken három órás vagyok. Erre gondolva valahogy kényszeredett mosolyra kellett húznom a szám.

Borzasztó volt, hogy én igazából teljesen embernek éreztem magam.

Pedig a szavak, kifejezések, minden tudásom csak a rendszerből származott a fejembe. A rendszer Victor alap programja volt, aminek segítségével tudatra hívott. Ha jól tudom. De ez a tudás csupán az alapokra terjedt, nem tudtam megmondani milyen évet írunk...

Kért adat: 2093

És a MI... A MI volt az a hang a fejembe, ami tulajdonképpen minden szükséges és szükségtelen adatot kijelzett. Persze ki lehetett volna kapcsolni, de néha egész hasznosnak bizonyult.

Szóval nem tudtam hol vagyok, mi van az épületen kívül és semmi globális dolgot. Erről nem akartam adatokat kérni, Victor felajánlotta, hogy felvilágosít néhány barátja társaságába és ez jobban hangzott, mint az, hogy egy robot hang ledarálja.

Apropó barátok, nos, elvileg ők is olyanok, mint én, Victor alkotásai (félig-meddig), ezért a velük való találkozást mindenképp vártam. Talán ők könnyen megértik a helyzetem, és talán segítenek is.

Igazából már el kellet volna indulnom le hozzájuk, de szükségem volt még egy kis időre. A páncélom próbálgattam. Ezek tulajdonképpen, már amennyire tudtam, a robot végtagjaimba voltak beépítve és tudatosan kéne előhívnom. A baj csak az volt, hogy bár eltüntetni eltüntettem, nem tudtam, hogy kell vissza hívni.

- Öhm... - próbáltam három órás életem alatt először tudatosan adatot kérni a MI-mtől. – Páncél felvétele hogy lehetséges?

Kért adat: Páncél aktiválás

- Páncél aktiválás.

Parancs elfogadva.

Furcsa érzés volt, ahogy szétnyíltak a cyborg testrészek és szinte a semmiből bukkantak elő a fém alkatrészek és fonták körbe a testem, még arcom elé is páncélt rakva. Meglepően kellemes, biztonságos érzés volt.

Páncél-test koordinálás sikeres.

Összezártam az ujjaim, majd kiengedtem. Megmozgattam a testrészeim. Az történt, amit vártam, és tenni akartam. Ez mindenképp jó jel.

- Rendben, akkor páncél deaktiválás.

El se hittem, hogy elsőre sikerült eltalálnom a megfelelő parancsot, de a páncél vissza húzódott. Kicsit csupasznak éreztem magam utána. Úgy éreztem előtte több erő birtokában voltam.