Project; DeadShot - Befejezett

4. nap, Kirepülés

Azon a reggelen magamat is meglepve, de rettentő izgatottan keltem. Első pillanatokban nem is tudtam mire fel érzem ezt, aztán bevillant. Victor azt ígérte elvisz magával, ki innen, ki abba a világba. Kimegyek. Mint valami kisgyerek, akinek a szülei azt ígérték elviszik egy napra a vidámparkba, olyan lehettem. Nagyon gyorsan elkészültem, és olyan korán ott ültem a nappaliban, hogy még Ryuzo sem volt ott, pedig eddig mind a kétszer már lent várt, és a nap nagy részét a bárpult mögött töltötte.

Újfent nem tudtam elmenni a város látképe mellett, egyszerűen túl új, és izgalmas volt. És oda fogok kimenni, ha minden igaz. Ez pedig önmagában is csodálatos hír volt. Megfordult a fejembe, hogy meg kéne örökítenem, majd valahogy azt, amit kint látok, de újfent nem tudtam hogy is tehetném. Aztán eszembe jutotta Becca, és a holorajzai. Azt mondta nem nehéz, szóval talán kipróbálhatnám. Nem hittem benne, hogy olyan könnyű, mint állította, de már akkor is megtetszett a dolog, és szerettem volna egy próbát tenni. Lehet erre is sort kerítek valamikor.

- Nocsak, korán keltél - üdvözölt Ryuzo. - Várod már, hogy kimehess?

- Eléggé kíváncsi vagyok - sóhajtottam.

- Megértem - mosolyodott el sokat tudóan. - Biztos nagy élmény lesz, egy újoncnak mindig az.

- Neked is az volt? - érdeklődtem.

- Őszintén, nem nagyon emlékszem - ráncolta homlokát gondolkodóan. Felemás szemeivel kibámult az ablakon. - Tudod akkoriban nem volt túl jó a memóriám, sokszor elfelejtettem dolgokat. Nem teljesen a memória hibája volt, inkább az agyam megmaradt részéjé. Victor ajánlása volt, hogy próbáljam meg fejleszteni valamivel, edzek rá. Hát elkezdtem megtanulni koktél recepteket. Azóta több ezret tudok, és a memóriám is remek.

- Nem gondoltam volna - csodálkoztam.

- Tényleg, majd elfelejtettem - kapott észbe ironikus módon. - Victor küldte ezt - nyújtott át valamiféle fekete köpenyt. - Ez egy álca, egyfajta köpeny, ami segít beleolvadni bármilyen terepbe, ha arra utasítod, egyébként átlagosan néz ki. Majd a MI-d szinkronizálja. Hasznos, és ritka.

- Értem - vettem át.

Álca azonosítva. Szinkronizálás.

Szinkronizálás sikeres, utasítás fogadására kész.

- Tudod - lépett ki a liftből ebben a pillanatban Victor. - A harmadik, de még második szinten is, az emberek nem túl bizalmasak az utcákon. Szeretik elrejteni az arcukat ha tehetik, és szinte kizárt, hogy csak úgy oda menjen hozzád valaki, vagy te menj oda máshoz esetleg segítséget kérni. Jobb ha beletörődsz, ez sajnos nem ilyen egyszerű.

- Meg van rá az okuk - sóhajtott Ryuzo.

- Hát igen - biccentett Victor. - A mai világban, az átlag ember igen kiszolgáltatott valakinek aki fejlettebb.

- Úgy érti, a cyborgoknak - fordított a fehér hajú. - Vagy bárkinek, aki nem játszik teljesen tisztán, és ez gyakori. Azt mondják, a második szint biztonságosabb, mint a legalsó, de ez nem teljesen igaz. Az egyetlen különbség, hogy itt nálunk nincs mocsok. Akárhol jársz, akár itt, akár másik városban, csakis a legfelső szinteken érezheted magad teljes biztonságba.

- Márha megéri a folyamatos megfigyelés, és rettentő szigorú, és demokrácia mentes intézkedések neked - fintorgott Victor.

- Nos, ez is igaz - helyeselt kelletlenül Ryuzo.

- Szóval nem túl fényes a világ helyzete - szűrtem le.

- Nem mondanám - csóválta a fejét a professzor. - Bár vannak helyek, ahol igenis törekednek a lehető legigazságosabb egyenlőségre, de szükségünk van változásra. A Földet utolsó tartalékain élünk, és nem tervezünk elmenni, így szükségünk van a fejlődésre. Társadalmilag, és a testünket illetően is. - Rá akartam kérdezni mért nem megyünk el. Rá akartam kérdezni, mit gondol, mi lenne a jó, és rá akartam kérdezni még annyi mindenre, ami hirtelen eszembe jutotta, de valószínűleg ő is észre vette, mert leintett. - Majd valamikor, némi alkohol mellett ezt még bővebben megvitathatjuk, de most szeretnék menni. Bár a beszerző körút egész érdekes tud lenni, de szeretek túl lenni rajta.