Téli bukfenc

Menjen, vagy maradjon?

Az árvaház folyosói mind egyformák, nyirkosak, végtelenek, és kihaltak. Bárki el tudna tévedni,hisz olyan mint egy kisebb labirintus. Ő azonban tudta az utat, megjegyezte, már párszor szökött ki. Halk léptekkel haladt végig, minden csendes volt. Egyetlen szobából hallatszott valami kis zaj, a felügyelőjéből. Annál az ajtónál a lehető leglassabban osont el, lélegzetét is visszafojtva. A kereszteződéseknél figyelmesen körülnézett, hátha még fent vannak páran,akik vigyáznak a gyerekekre. Már csak pár ajtó választotta el a szabadságtól, mikor hirtelen valaki megbökte vállát. Mint a mérgezett egér, úgy ugrott fel ijedtében, s nézett az illetőre. Egy kislány volt. Kinézetre pár évvel fiatalabb nála, fekete haj, egy hozzá társuló szempár, valami hosszabb kis lenge ruhát viselt, a nagy hideg ellenére.
-Mit akarsz?
Suttogta oda, bár most az idegessége és feszültsége mást követelt volna. Kénytelen csendben maradni, ha sikeresen ki akar jutni. A lány nem válaszolt, csak állt előtte, s nézegette. Chuuya már épp ott tartott, hogy megfordul és otthagyja, de ezt nem tudta véghez vinni. Léptek zaját hallotta a felügyelő szoba irányából. Mielőtt bármit is tudott volna csinálni, a rejtélyes fekete hajú behúzta szobájába. A kis vörös pulzusa most valahol az egekben lehetett, csak akkor kezdett el nyugodtabbá válni,mikor halkultak a léptek. Ekkor a megmentője felé fordult.
-Miért segítettél?
A lány arca érzelemmentes, rideg volt. Még ő is megijedt tőle. A következő mondatokat halkan, összeszedetlenül motyogta maga elé, de mégis érthetően.
-Mert úgy tudom, ha segítesz valakinek, ő is segíteni fog egyszer. És mert láttam, hogy szökni akarsz.
Az fiú csak pislogva hallgatta mondandóját. Nem hisz az ilyesmiben, nem is érti,így csak bólint rá.
-Mindenesetre köszönöm.
Mondott ennyit, majd a kilincsért nyúlt, s egy sóhajjal ajkain kinyitotta a szoba ajtót.
-Várj! -Emelte meg hangját ijedten a kislány, s lépett oda mellé.- Ha majd sikerül elszöknöd... egyszer gyere vissza értem.
Erre aztán végképp nem tudott mit mondani. Hogy ígérhetné meg egy számára ismeretlennek, hogy kiszökteti legközelebb? Egyáltalán hogyan? Milyen módon? Látta szemeiben a félelmet, a meggyötörtséget, de nem tudta mit mondjon.
-Rendben.
Bizonytalanul csak ennyit felelt, de úgy látszik a lánynak ez éppen elég volt. Megnyugodva lépett tőle hátra,s engedte útjára.
Már csak pár méter...pár méter, s a falakon kívül lesz. Volt egy ablak, mi általában nyitva szokott lenni, s nincs rajta rács. Egy kisebb termetű gyerek pont kifér rajta. Csak hogy ez az ablak a konyhában, a magasban volt. Fel kellett mászni, hogy elérje az ember. Egy szék, utána a sütő teteje, s a szabadságba vezető út. Kevés idő van rá, de meglehet csinálni. Gyorsan odatolta az egyik széket, majd rálépett a sütőre. Eddig semmi zavaró tényező. Az ablak nyitva. Más gyerek már rohanna ki, ő mégse teszi. Először csak visszanéz. Belegondol, hogy most itthagyja társát. Az egyetlen embert, ki annyi rossz után még meg merte közelíteni,míg a többiek elhúzódtak a távolba. Itthagyja az árvaházat, melybe már sokadszorra került, kezelhetetlensége miatt. Mit fog kezdeni a nagy hidegben? Mik a céljai? Lesz mit ennie? Valójában túl késő volt ilyeneken gondolkoznia. Kimászott az ablakon, s nagy levegőt vett. A levegő páratartalma sűrű, a járda havas, az égből hullanak a pelyhek. Minusz fokok uralkodnak. Örül a szabadságnak, a friss levegőnek,de valahogy fáj a szíve. Még visszamehet, meggondolhatja magát. Nem teszi. Nem azért jutott el idáig, hogy most megfutamodjon. Lassú léptekkel indult a park felé, hol annyit játszottak. Közel volt az árvaházhoz, így hamar odaért. Leült egy padra, tekintete a távolba vándorolt. Eszében volt a tegnapi balesetük, s hogy a másik milyen hülyén viselkedett szokása szerint. Nem vallotta be magának, de hiányzott az az érzése, mikor vele van. Lehajtva fejét hunyta le szemeit, majd pár perc múlva nézett kezeire. Csak ők ketten tudnak róla, milyen erő is lakozik benne. Csak ők, és senki más. Még nem tudja, mit is jelent ez, csak azt, hogy különleges valami oknál fogva. Gondolatmenetét félbeszakítva kapta fel fejét egy reccsenő ág hangjára. Amint megpillantotta a hang okozóját, még szíve is kihagyott egy ütemet.

-----------------------------------------------------------
Na ez a rész is megíródott sikeresen, már azt hittem sosem végzek vele így reggel. ^^"
Ti mit gondoltok, hogy fog folytatódni?