Téli bukfenc

Nem kell a segítséged

Sötétség. Vér szag. Fájdalom. Ennyi maradt meg Chuuyában az eset után. Pár napja történt, mégis, mintha még mindig ott lenne, mintha még mindig saját démonjai irányítása alatt volna. Pedig a maffiában, saját szobájában, jó sok kötéssel testén fekszik az ágyban, ájultan. Karjai néha megrándulnak, mellkasa rendezetlenül emelkedik, süllyed, teste felforrósodva próbálja leküzdeni a rémálmot, mi súlytja. Egy kéz érintése is elegendő a lenyugváshoz, csupán pár ujj simítása, egy barát ölelése. De ezek közül egyiket se kapja meg. Egyedül van, egyedül kell küzdenie. Csak magára számíthat.

***

Nem állt meg az élet. Az épületben folyamatosan járkálnak, üzenetet kézbesítenek, néhányan beszélgetnek. Sokan most is edzenek, legfőképpen az áldottak, persze azért emberek is vannak. Lövészgyakorlatok, kiképzések. Újoncok, kik hamar meg fognak halni. Csak elterelésre, és merényletekre jók. A főnök szobája felől  nevetés hallatszik, s heves asztal csapkodás.

-Ez nagyon jó! -Mori majd megfulladt, úgy kapkodta a levegőt, s könnyei kiszökkentek, de hirtelen leállt, arca komolyra váltott- Most viszont. Ha ez valóban így van, mármint a második fele..akkor már épp ideje lenne újra együtt dolgoznotok.

Nézett komoran Dazai szemeibe. Ahogy figyelte, egyre csak nőtt büszkesége, hogy milyen jól nevelte. Abból az ártatlan gyerekből egy igazi gyilkos lett. Ez felvillanyozta, ajkaira pszychopata vigyort kényszerített.

-Ön is pontosan tudja, hogy egyedül is megvagyok.

Válaszolta nagy könnyedséggel. Hanglejtéséből nem lehetett megállapítani, a kis vöröst gyűlöli, vagy csak szimplán az embereket.

-Na de Dazai-kun. -Hallatott egy halkabb kuncogást az ex-orvos.-Azért vedd figyelembe, hogy így lesz mindenkinek a legjobb. Aféle kikapcsolódásnak is mondhatnánk.

-Ahogy gondolja. Nekem mindegy.

Tömény érzéketlenség. Csak harag volt kivehető szavaiból. Semmi más. Annyi dolog történt azalatt a pár év alatt, hogy szinte mindenbe belement. Bármilyen gyilkosságot hideg vérrel véghez vitt, bármilyen szívszorító monológot elmondott bárkinek.
Egyetlen dolog inspirálta az életben maradáshoz. Minél több embernek akart szenvedést okozni. Mind testileg, mind fizikailag. S ez alól senki sem volt kivétel.

-Akkor együtt vagytok. Menj be szépen hozzá. Neked is szükséged van valakire, és neki is. Bármennyire elhiteti magával az ellenkezőjét.

***

A kis maffia tag lassan ébredezni kezdett. Fején átnyilallt egy erős fájdalom, mire egy halkabb, elfojtott, fájdalmas nyögés szökött fel torkán. Ajkait beharapva kapott homlokához, másik kezével pedig a lepedőbe.

-Nem nézel ki valami jól.-Szólalt meg valaki az ágy széle felől, azzal közelebb is lépkedett hozzá, s végigsimított a fején elfektetett karján.- Hozzak valamit?

A vörös egy könnyed mozdulattal ellökte a segítő kezet. Utálta ha valaki gyengének nézte. Utálta ha valaki hozzáért. Mégis, egy bizonyos szinten akarta. Akarta, hogy törődjenek vele. De ezt nem mutathatta ki. Helyette álcát vett fel, egy maszkot, mi elrejti érzelmeit, helyébe pedig csak a mogorvaság, idegesség lép.

-Megvagyok. Nem kell segíteni.

-Nem jóindulatból teszem, ha ez megnyugtat. -Közölte válaszként a tényt az illető, s felsóhajtva realizálta magában, hogy ez nem lesz egy könnyű menet. Minek segítsen, ha nem kéri? Felőle akár meg is halhatna... Na jó. Ez nem teljesen igaz, de ha olyan hangulatban van épp, akkor simán otthagyja. Semmit sem beszélgettek, egyszer se találkoztak azalatt a hosszú idő alatt. Így nem is csoda, ha nem érdekli.-Chuuya. Ahogy elnézem, rád férne egy kis támogatás.

-----------------------------------------------------------

Tudom, rég volt rész, ez is rövid lett, de ihlethiányban szenvedek. Szerencsére nem ragályos, de káros hatással van az idegeimre néha napján.
Tegnap jött ki a film Japánba, a spoilerekből ítélve....egyik irományom se fog kapcsolódni hozzá, és az elkövetkező részekhez, illetve évadokhoz, kisfilmekhez sem.
Illetve a mostaniak. Ha újat kezdek, annál lehetséges lesz ^-^
Magyarul és röviden:
Ez a könyv sem kapcsolódik az eredeti történethez.