Téli bukfenc

Merry Christmas!

Mit is mondhatnék? A karácsony nem éppen Chuuya ünnepe. Bár egyikre sem mondható, hogy szereti. Sőt! Egyenesen utálja az ilyen eseményeket. Egyedül az a jó benne, hogy végre szabadság, nem kell dolgozni.

Mint tudjuk, barátunk nem éppen társasági ember, így minden ilyen alkalommal otthon tartózkodik, esetleg elmegy egy bárba. Ez a nap azonban más lesz, csak ezt ő még nem tudja előre.

Épphogy felébredt reggel, már szétment a feje az múlt este utáni másnaposságtól. Jól kezdődik. Kint javában játszották a karácsonyi dalokat, énekeltek, emberek tömege töltötte be a tág utcákat, alig lehetett közlekedni. Még most is van olyan aki reménykedve az utólsó pillanatra hagyta az ajándék vételt. Micsoda idióták.

-Ahj, csodálatos! Pihenni sem lehet.-Sóhajtott fel fáradtan, majd ült fel, épphogy vissza nem jött valami. Kicsusszant ágya szélére óvatosan, s fejére fogott.-Hát, ez fáj rendesen. Mintha átmentek volna rajtam kétszer úthengerrel.

Ha jobbat vártál, akkor el se kellett volna kezdened inni te barom. Na mindegy. Valahogy eljutott a konyháig, s ott készített magának reggelit. Reggelit!? Dél van, és te azt reggelinek mered még nevezni? Módosítok. Elő-ebédet.

Gyomra nem igen bírta egyelőre még a kaját, és éhes sem volt túlságosan, úgyhogy csak a felét, talán még annyit sem evett meg belőle, s gyorsan elhúzott a fürdőbe.

A hideg vízcseppek hatása, ahogy végigcsorogtak felhevült testén egész kellemes hangulatba hozták. Talán nem lesz annyira rossz napja.Talán.

Magára kapta az első tisztának mondható ruháját, majd ahogy kilépett, meg is állt a szoba közepén.

-Na és most mi legyen?

Tűnődött el magában. Fogalma sem volt mihhez kezdjen. Elmehetne valahova, de a kinti hidegbe semmi kedve nem volt jelen esetben kimenni. Meg hát most ébredt, valahogy bele kell rázódnia ebbe az egészbe. Végső gondolatára levágta magát a tévé elé, ahogy bekapcsolta azonban a szomszédban elkezdték üvöltetni a zenét, s össze-vissza járkáltak.

-Na jó! Elég!

Csattant fel, dobta le a távirányítót, s szaladt ki az erkélyre. Nem akarja, hogy már most szétszakadjanak idegei.

Szusszanva egyet elővette dohányát, s meggyújtva azt nagyot szívott belőle. Nem rég mászott ki egy megfázásból, úgyhogy ez a füst olyan nyugtató hatással volt rá egy hét után mint még soha. Végignézett a tájon, először csak a közeli, lerobbant, koszos utcarészen, hol szinte senki nem volt, majd tekintete messzebbre vándorolt, ott már nyüzsögtek rendesen. Mint egy megbolydult méhkas, úgy ütköztek egymásnak az emberek, rohantak, beszélgettek, üvöltöttek, énekeltek, némelyek ott találkoztak egymással. Az ünnepi műsorok megrendezési helyszíneit is elkezdték felállítani, hogy minden kész legyen estére.

Ebből az egészből semmi sem érdekelte a maffiózót. Egy nyugodt napot szeretett volna, mikor senki sem zavarja meg megérdemelt pihenésében. Ám ez nem így lett.

Alig végzett cigijével, már megcsörrent telefonja, természetesen egy olyan helyen, amit azt se tudott hol van. Idegesen keresgélte minden lehetséges helyen, hallgatózott, s végül a kanappén levő párna alatt találta meg.

-Megvagy! –Kiáltott fel diadalittasan, s felvéve beleszólt. Szerencséjére még nem hagyta abba a csörgést.-Tessék?

A vonal másik oldaláról főnöke hangja szólalt meg, szomorkás, segítségkérő hangon.