Téli bukfenc

Sötét felhők /1.rész/

Nem is indulhatott volna rosszabban ez a nap. Az eget sötét felhők borították, vihar keletkezett az éjjel folyamán. Villámok csapódtak be, az épületekben áramszünet volt, az utcákon maradt emberek, kik éjszaka dolgoztak, úgy rohantak vissza az otthon melegébe, mint akiket puskából lőttek ki.
Ennek ellenére Chuuya békésen aludta az igazak álmát, néha hangosan felhorkantva.
Pont leszarta mi is történik, hisz a tegnapi nap folyamán épp elég munkájuk volt. Ide-oda rohangálás, üzenetek átadása, plusz az edzés. Kifáradt.
Társa próbálta keltegetni, ám kevés sikerrel. Odáig fajult ez az egész, hogy Dazai fogta magát, ráfeküdt, s vörös tincseivel kezdett babrálni.
Levegőhiány miatt az idősebb kénytelen volt felébredni, majd ahogy ez megtörtént ledobta magáról barátját.

-Még alszom.

Jelentette ki nagy nyugodtan, fordult a fal felé, s húzta magára a takarót.
A barna felkelve a kemény padlóról leporolta magát, majd ismét rávetette magát a másikra.

-Muszáj felkelned! -Ölelte magához szorosan, s fúrta fejét hátába, majd utólag halkan hozzátette-Félek, és rossz előérzetem van.

Az idősebb az ölelésre valamelyest megenyhült, reakciót azonban nem váltott ki belőle ezzel társa. Csak nézte a falat, kattogott az agya, vajon forduljon-e felé, s viszonozza az ölelést, vagy ne tegyen továbbra se semmit.

-Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Hajnali 4-kor főleg.

Mondta végül ezt, nézett hátra válla felett, hogy mit reagál erre a másik, de arcát nem is látta, csak azt a dús, göndör hajzuhatagot.
Erre már óvatosan megpróbált felé fordulni, sikeresen.

-Ennyire félsz? -Emelte fel fejét, s nézett szemeibe- Amig együtt vagyunk semmi rossz nem történhet.

Azzal magához ölelte.
A fiatalabb meghökkenve pislogott párat maga elé erre a gesztusra, végül gyorsan visszaölelte, nehogy elszálljon ez a lehetősége.
Chuuya simogatni kezdte a másik hátát, lehunyva szemeit próbált nem elaludni, csupán pihenni még egy picit.

*Délután környékén*

Mori-san kiosztott mára is jó pár feladatot, így jelen pillanatban is azok egyikén dolgoztak.
A vörös vagy öt percenként ásítozott, társa felajánlotta neki, hogy álljanak meg, de ő nemet mondott.
Ahogy haladtak, ahogy telt az idő, úgy romlott a hangulat különösképp.

-A következő dolog amit meg kell csinálnunk -Vette elő zsebéből a listát Dazai- Az..

Itt elakadt.

-Ez biztosan valami tévedés. -Nézegette jobban, olvasta tovább, de semmire sem jutott- Akkor nem tévedés. Na menjünk. Pár sarokra van.

-Hé, várj! Miről beszélsz, mi lenne tévedés?

Kérdezett azért rá társa, hogy képben legyen legalább, de a fiatalabb elcsitította.

-Majd megtudod.

Pár perc séta után egy lerobbant épülethez értek, valami hangár szerű építmény lehetett egykor.
Körül néztek óvatosan, hátha valahol valami veszély lappang, illetve csak a barna csinálta ezt, barátja követte.
Mély csend honolt, sehol egy élőlény. A szél süvítése töltötte ki csupán az üres teret.

-Úgy látszik a célpont még nem érkezett meg.

Sóhajtott fel a barna, s dőlt neki az egyik repedezett falnak.

-Hogy érted, hogy "célpont"?

Kerekedtek ki Chuuya szemei, azzal közelebb lépdelt hozzá.

-Ki kell iktatnunk egy személyt. Remélem nem okoz gondot neked. Ez az utolsó dolgunk a mai napon.

Az idősebb fejében ezernyi gondolat játszódott le.
Miért kéne ölniük? Az nem bűn? De ennyivel tartoznak a maffiának, és most már az az otthonuk. Nem futhat el.

-Ugyan kérlek. Nekem miért okozna? Ki az áldozat?

Tért ezzel rögtön a lényegre. Társa mosolyt vetett rá, mi talán kicsit psychosan hatott.

-Egy gyerek.