Téli bukfenc

Most mi van..?

-Mondd ki!

Rivallt rá a magasabb barátjára ahogy falhoz lökve nyakára szorított.

-Te megvesztél!?

Ordított vissza a vörös idegesen, s kissé meglepődve. Érezte ahogy tüdejébe már nem áramlik annyi levegő, így légvételei megszaporodtak. Kezére fogva próbált szabadulni.

Minden olyan gyorsan történt. Az egyik pillanatról a másikra. Egy átlagos napnak indult. Annyi kivétellel, hogy társa egész végig csöndben maradt, arcán szomorúság tükröződött. De miért? Talán a tegnap esti veszekedésük az oka? Egyáltalán nincs képben, mi történik.

-Mondd ki!

Vette komolyabbra a hangnemet a kötéses. Nem engedett. Ujjai jobban szorították a másikat.
Az idősebb már alig volt magánál, kezdett elfogyni tartaléka. Keze engedni látszott, légzése lassult.

-Dazai...így meg fogsz...

Nyögött ki ennyit. Többre nem volt képes.
Szerencsére időben kapcsolt még támadója. Elengedte, mivel azonban Chuuya már az ájulás szélén volt, így nekiesett, s hangosan lihegve fejelt mellkasába.
Amint visszatért energiája, egy nagyot -legalábbis saját gondolatai szerint nagyot- ütött a magasabb hasába.

-Idióta! Mi lett volna, ha-Befejezni azonban nem tudta.

A következő dolog ami érte, az egy teljesen más érzelmi állapotba sodorta. Pupillái tágra nyíltak, szemhéjai reflexből csukódtak le. Egy dolog zavarta ebben a helyzetben. Az pedig, hogy a másik könnyezett csókuk közben. Így eltolta magától gyengéden.

-Sajnálom.

Mondott ennyit, s újból birtokba vette ajkait.

***

Végül hazakeveredtek. Egyikük sem volt beszédes hangulatában. Az idősebb gyors fürdés után lepattant az ágyra, társa mellé, s csak nézett maga elé. Gondolatai, érzései felemésztették.
"Mi ez az egész?" "Mi történik velem" "Mi járhat most a fejében?"
Ezek voltak a fő kérdések, mikre választ akart kapni.

-Hé..-Kezdett bele nagy nehezen, válla fölött hátranézve- Te nem mész zuhanyozni, vagy valami?

Dazai megvonta vállait, s felszusszant egyet.

-Nem.-Azzal hátradőlt, lehunyta szemeit-Fáradt vagyok.

"Miért nem vagyok gondolatolvasó? Akkor már rég rájöhettem volna, megint mi a baja."
Gondolta magában. Tekintetével végigmérte a paplanon fekvőt.
"Miért pont te?"

-Az arcodra van írva, épp mire gondolsz, ugye tudod? Azt hittem csak nekem mutatod ki az érzéseid.

Súlytotta ezekkel a szavakkal társát, ki végképp elbizonytalanodott. Két perces néma csönd állt be. Egyre szokványosabbak mostanában az ilyen pillanatok. Halk szuszogások, a madarak kinti csiripelése, néha a szomszédok járkálását lehetett csupán meghallani.
A vörös még mindig nem szólalt meg.

-Chuuya, ne csináld ezt. Van hozzászólásod, nem igaz?

Az említett megrázta fejét.

-Nem tudom. Én már semmit se tudok.

Azzal újra gondolatai vettették alá, egy hosszas őrlődésnek önmagában.
A kötésesnek elege lett, lassan feltolta magát az ágyról, s egy hirtelen mozdulattal magához rántotta a megszeppent felet.
"Miért nem tudom kontroll alá vonni az érzéseim?" "Miért nem vagyok képes kimondani?"