Téli bukfenc

A legkisebb ajándék is számít

-Chuu...fáradt vagyok..inkább menjünk vissza és aludjunk~

Nyögte ki álmos hangon az idősebb idegesítő társa, s átkarolva az alacsonyabb fél nyakát, majd rá is hajtotta fejét övére.

-Még mit nem! Már csak az hiányzik, hogy megint miattad ne végezzünk a munkával időben!
-De naaaa...
-Nem! Nem fogunk visszamenni! Sőt, ha ezt csinálod, talán azt is átgondolom, mostantól mennyire leszek engedékeny esténként!

Bár eddig se volt valami kezelhető, részben mégsem csak Dazaion múlt, hogy hogy alakul a helyzet olyankor mikor arra kerül a sor. (És ez most a nagy betűs ARRA)
Ráadásul feltételezi róla, hogy most is a múlt éjjszakai miatt ilyen hulla. Nagyon hálás a teljes erőbedobásáért, de talán mégsem kéne órákon át tartani azt az ütemet amit-Hoppá azt hiszem elkalandoztam ^^" Térjünk vissza a lényeghez.-A fiatalabb csak egy hangos sóhajjal elfogadta a végítéletet.

-Rendben van. De ez nem azt jelenti, hogy a ma este nem lesz ugyanolyan hosszú~
-Menj a francba! -Szabadult ki gyorsan társa kezei közül a vörös, s fordult vele idegesen szembe-Kint alszok a kanapén, ha csak megpróbálsz hozzám érni!

Dazai egy pillanatra elgondolkozott, majd ajkai mosolyra fakadtak, talán túlzottan is.

-A kanapé is egy jó hely.-Elismerően bólogatni kezdett, s végigmérte jövőbeli áldozatát-Talán jobb is, mint az ágy.
-Te! Te, te, te, te..! Idióta!-Vágta rá dühtől kipirult arccal a kisebb, s lökte meg két kézzel-Két lépés távolság! Ne gyere közelebb!

A fiatalabb megvonta vállait, s többet már nem is szólt.

-Na végre... gyere menjünk!

Fordult meg, s indult tovább eredeti uticéljuk felé. Az út alatt már nem is nagyon szóltak egymáshoz. Egy idő után mardosó hatású lehetett az a kínos csönd amit produkáltak, de az idősebbnek ez a pár perc csönd volt a megnyugvás. Halványan mosolyogva ment előre, mögötte Dazai-al, aki-Ha egy idő után látja társán, hogy komolyan gondolja amit mond-betartja azt a két lépést.

-Itt vagyunk.
-Hol is pontosan?
-Ugye most csak viccelsz? Ne mond hogy nem ismered meg ezt a helyet?
-Hm...-Dazai gondolkozva végignézett az épületen, majd rá barátjára-Tényleg nem tudom.

Az idősebb egy kisebb agyi megerőltetés után elkezdte magyarázni hol is vannak pontosan, mi a feladatuk.

-Ma ez a harmadik alkalom, hogy elmondtam. Többet nem szeretném feleslegesen jártatni a számat.
-Hát az jól is jönne, ha néha befognád. Főleg amikor már amúgy se tudsz mit tenni.

Chuuya egyre idegesebb és idegesebb lett, már egy ideggörcsnek is nevezhetnénk. Ki az az ember aki kibírja épp ésszel ezt az idiótát? Lábával a földön toporzékolt, kezeit maga előtt összefűzte, próbált rá inkább nem reagálni.

-Na mindegy. Menjünk.
-Egy szóra, Dazai!-Álította meg társát kezével az idősebb, mielőtt még bement volna a házba, ezzel megszegve a saját maga által kitűzött két lépést.-Csak mert tudom, hogy idióta vagy, és a szerencsére bízod magad.
-Nem tehetek róla, hogy még célozni se tudnak, és nem találnak el.-Vonta meg vállait flegmán a magasabb, s nézett le a másikra sóhajtva-Rendben, mondd.

A kis vörös elővett zsebéből egy pici dolgot, pont belefért tenyerébe, így egyelőre társa nem láthatta mi az.

-Én...izé... tudod hogy...nem nagyon vagyok ajándékok terén valami király de... áhh a francba is, tessék!-Gyorsan a kezébe adta, s elfordult.
-Hm? Mi ez?-Nézett rá az ajándékra Dazai, majd lassan elmosolyodott, s másik kezét szája elé helyezte, nehogy elnevesse magát-Chuuya te aztán tényleg tudod mit kell venni az embernek!
-A guminak jobban örültél volna mi!?
-Nem,nem, dehogyis! Nem erről van szó!

Nevette most már el magát a magasabb, nem bírta tovább magában tartani.
Chuuya pedig csak elfordulva sóhajtott egyet, mire megérezte vállán barátja kezeit.
-Azért köszönöm-Hangzott Dazai hangja, s megpuszilta a kisebbet.