Na sziasztok! Gyorsan csak annyit, hogy mint látni fogjátok, két nézetből is megpróbálok picit írni, illetve az ilyen hosszú gondolatokat, cselekvéseket a továbbiakban is így szeretném majd hagyni. Bár majd meglátjátok nektek hogy tetszik ez a fajta megoldás, ha szeretnétek maradok a réginél :3
Ennek a résznek lesz folytatása, legalábbis azt hiszem, de javaslatokat is szívesen elfogadok, ugyanis nincs mindig ötletem az ilyen "jelen"-beli jelenetekhez ^-^
Egyébként ezekeből is ki fog alakulni egy történet a későbbiekben.
Nem rablom az időtöket tovább, jó olvasást 😘*Dazai*
A maffiózó halk léptekkel haladt végig a macskaköves járdákon. Fejébe ezer dolog keresett magának megnyugvást, de egyikre sem kapott még választ. Betegen, meleg ruhák nélkül sétálgat a hidegben, egyedül. Elhúzódott a feladatai elől, kell neki egy kis szünet, mielőtt még nagyobb baja lesz. Így is köhögési rohamok, láz, végtagfájdalmak gyötrik. Nem tudja mi tévő legyen. Egyre inkább csak a múltja, és a kis vörös jár a fejében. Továbbra is úgy viselkedik vele, mintha nem is érdekelné. Pár napja találkozott vele utóljára, akkor is a vége veszekedésbe fordult.
-Jobb neked nélkülem?
Motyogta maga elé Dazai, s leült a parton levő egyik padra, mi már félig-meddig fagyott volt.
*Chuuya*
Nem a szokásos kedvében pompázott ma reggel. Sokkal inkább idegesebb, és dühösebb hangulatba esett. Talán a rossz ébredés, esetleg a tegnapi éjjszakai műszak, plusz túlóra, vagy nem is tudom... Egyre hangosabb léptekkel járta az utcákat. Szapora légvételei lecsapódtak a levegőben, párát alkotva belőle. Minusz fokok lehettek, ráadásul süvítő szél uralkodott Yokohama felett. Az eget betakarták koromfekete felhők, a hópelyhek kecsesen hullottak a föld felé, de neki ezzel ideje sem volt foglalkozni.
-Francba már!-Rúgott bele az egyik ház falába, gyönyörű törésnyomokat hagyva rajta-Hol a fenébe lehet az a nyomorék?
Betért egy kisutcába, majd egy másikba. Addig kereste míg meg nem látta végül. Szívéről nagy teher esett le. Erőt vett magán, s sóhajtva közelebb lépett.
-Oy, Dazai. Így meg fogsz fázni.
Mint egy tényt, úgy közölte vele ezt a felesleges információt. Hisz látszott társán, hogy nem a legjobb állapotban van.
*Dazai*
Mikor meghalotta barátja mondatát, álmos tekintettel felnézett rá.
-Oh, neked is szia. Csoda hogy még érdekel az állapotom.-Semmi kedve nem volt műmosolyt erőltetni magára. Inkább csak le akart volna ugrani az emeletről, de ezt nem tehette meg több ok miatt-Gondolom a főnök küldött, szóval mehetünk.
Felkecmeredett helyéről, lábai alig bírták tartani testét. Szédelegve először a pad támlájának támaszkodott, s ült volna vissza, mikor megérezte maga körül a másik kezeit.
*Chuuya*
Ahogy látta Dazai szédelgését, úgy azonnal reagált rá, s el is kapta, kitámasztotta alulról, hogy segítse.
-Képzeld el, igenis érdekel, hogy mi van veled. Főként most, hogy több napra szótlanul eltűnsz így hirtelen. És nem...nem a főnök küldött.-Ennél a mondatnál elfordította fejét-Magamtól jöttem.
Szíve megdobbant ugyan, de most egy dologra koncentrált. Időben haza kell jutassa ezt a "múmiát", különben még inkább megfázik, aztán ápolgathatja napokig az ágyban... Rosszabb esetben a kórházban.
A továbbiakban társa nem szólt semmit, talán már nem is volt elég ereje. Amilyen gyorsan csak lehetett hazavitte, ott pedig ágyba dugta, s jól betakargatta.
Aggódott érte, ami nála nem kis dolog. Ha arról van szó, mindent megtesz azért, kit egyszer a szívébe fogad.
Még ha összetöri is alkalmanként.*Dazai*
Érezte ugyan Chuuya kezeit, ahogy támogatja, s próbálja hazavinni. Jól ismerte ahhoz eléggé, hogy tudja mire gondol, s mit is érez jelen helyzetben.
Legalábbis ő ezt gondolta.
Az, hogy mennyire változtak ezek az évek során, az csakis azon múlt, mennyire tette tönkre kettejük szálát, -mi összefogta őket- tudta nélkül.Miután ágyba került, akkor se szólalt meg, noha nem azért mert annyira fáradt lett volna, csupán nem tudott mit mondani.
***
Chuuya egy hideg vízbe áztatott kendővel tért vissza, egy forró teával, gyógyszerekkel, s pár szendviccsel. Barátjának pihenésre, nyugalomra van szüksége. Már átöltözött, felül csupán egy fekete hosszúujjú pulcsi vírított rajta, alul pedig egy lengébb nadrág, amolyan pizsama szerű. Halkan leült az ágy szélére.
-Hé, idióta, még ébren vagy?-Hangja kivételesen lágyan csengett, ujjaival óvatosan végigsimított a betakart testen-Be kéne vedd a gyógyszereket.
A nevén szólított illető kidugta a takaró alól kócos fejét, s kómás arccal bámult a mellette levőre.
-Heh? Gyógyszer? Fujj~
Ezzel a mondattal vissza is bújt előmelegített kuckójába. Az idősebb persze nem tűrte el ezt a gyerekes viselkedést, lerántotta róla a takarót.
-Ha így játszunk, akkor így! Beveszed, addig nem hagylak békén!
Morcosan nézett barátjára. Ez az egyetlen ami minél hamarabb kihozza ebből a nyomorult betegségből, ezt mindketten tudják. Csak egy kis ellenállás van.
-Eh...Chuuya olyan igazságtalan vagy~ Na jó.-Fújta ki a levegőt beletörődve-De kérek utána egy gyógypuszit~
Vigyorogva ült fel,s várta a reakciót.
A vörös ekkor egy szempillantás alatt átgondolta, majd rábólintott.-Rendben. Egyet, és nem többet...
ESTÁS LEYENDO
Téli bukfenc
FanficEgy téli napon mi is lehetne jobb egy kis közös hóember építésnél? Na meg persze egy balesetnél, miből váratlan dolog következik. Chuuya Nakahara és Dazai Osamu története ezen a ponton kezdődött el, még gyerekkorukba. Természetesen ők is megszülette...