Téli bukfenc

Csak egy...na jó, talán lehetne több is.

Na sziasztok! Gyorsan csak annyit, hogy mint látni fogjátok, két nézetből is megpróbálok picit írni, illetve az ilyen hosszú gondolatokat, cselekvéseket a továbbiakban is így szeretném majd hagyni. Bár majd meglátjátok nektek hogy tetszik ez a fajta megoldás, ha szeretnétek maradok a réginél :3
Ennek a résznek lesz folytatása, legalábbis azt hiszem, de javaslatokat is szívesen elfogadok, ugyanis nincs mindig ötletem az ilyen "jelen"-beli jelenetekhez ^-^
Egyébként ezekeből is ki fog alakulni egy történet a későbbiekben.
Nem rablom az időtöket tovább, jó olvasást 😘

*Dazai*

A maffiózó halk léptekkel haladt végig a macskaköves járdákon. Fejébe ezer dolog keresett magának megnyugvást, de egyikre sem kapott még választ. Betegen, meleg ruhák nélkül sétálgat a hidegben, egyedül. Elhúzódott a feladatai elől, kell neki egy kis szünet, mielőtt még nagyobb baja lesz. Így is köhögési rohamok, láz, végtagfájdalmak gyötrik. Nem tudja mi tévő legyen. Egyre inkább csak a múltja, és a kis vörös jár a fejében. Továbbra is úgy viselkedik vele, mintha nem is érdekelné. Pár napja találkozott vele utóljára, akkor is a vége veszekedésbe fordult.

-Jobb neked nélkülem?

Motyogta maga elé Dazai, s leült a parton levő egyik padra, mi már félig-meddig fagyott volt.

*Chuuya*

Nem a szokásos kedvében pompázott ma reggel. Sokkal inkább idegesebb, és dühösebb hangulatba esett. Talán a rossz ébredés, esetleg a tegnapi éjjszakai műszak, plusz túlóra, vagy nem is tudom... Egyre hangosabb léptekkel járta az utcákat. Szapora légvételei lecsapódtak a levegőben, párát alkotva belőle. Minusz fokok lehettek, ráadásul süvítő szél uralkodott Yokohama felett. Az eget betakarták koromfekete felhők, a hópelyhek kecsesen hullottak a föld felé, de neki ezzel ideje sem volt foglalkozni.

-Francba már!-Rúgott bele az egyik ház falába, gyönyörű törésnyomokat hagyva rajta-Hol a fenébe lehet az a nyomorék?

Betért egy kisutcába, majd egy másikba. Addig kereste míg meg nem látta végül. Szívéről nagy teher esett le. Erőt vett magán, s sóhajtva közelebb lépett.

-Oy, Dazai. Így meg fogsz fázni.

Mint egy tényt, úgy közölte vele ezt a  felesleges információt. Hisz látszott társán, hogy nem a legjobb állapotban van.

*Dazai*

Mikor meghalotta barátja mondatát, álmos tekintettel felnézett rá.

-Oh, neked is szia. Csoda hogy még érdekel az állapotom.-Semmi kedve nem volt műmosolyt erőltetni magára. Inkább csak le akart volna ugrani az emeletről, de ezt nem tehette meg több ok miatt-Gondolom a főnök küldött, szóval mehetünk.

Felkecmeredett helyéről, lábai alig bírták tartani testét. Szédelegve először a pad támlájának támaszkodott, s ült volna vissza, mikor megérezte maga körül a másik kezeit.

*Chuuya*

Ahogy látta Dazai szédelgését, úgy azonnal reagált rá, s el is kapta, kitámasztotta alulról, hogy segítse.

-Képzeld el, igenis érdekel, hogy mi van veled. Főként most, hogy több napra szótlanul eltűnsz így hirtelen. És nem...nem a főnök küldött.-Ennél a mondatnál elfordította fejét-Magamtól jöttem.

Szíve megdobbant ugyan, de most egy dologra koncentrált. Időben haza kell jutassa ezt a "múmiát", különben még inkább megfázik, aztán ápolgathatja napokig az ágyban... Rosszabb esetben a kórházban.

A továbbiakban társa nem szólt semmit, talán már nem is volt elég ereje. Amilyen gyorsan csak lehetett hazavitte, ott pedig ágyba dugta, s jól betakargatta.
Aggódott érte, ami nála nem kis dolog. Ha arról van szó, mindent megtesz azért, kit egyszer a szívébe fogad.
Még ha összetöri is alkalmanként.

*Dazai*

Érezte ugyan Chuuya kezeit, ahogy támogatja, s próbálja hazavinni. Jól ismerte ahhoz eléggé, hogy tudja mire gondol, s mit is érez jelen helyzetben.
Legalábbis ő ezt gondolta.
Az, hogy mennyire változtak ezek az évek során, az csakis azon múlt, mennyire tette tönkre kettejük szálát, -mi összefogta őket- tudta nélkül.

Miután ágyba került, akkor se szólalt meg, noha nem azért mert annyira fáradt lett volna, csupán nem tudott mit mondani.

***

Chuuya egy hideg vízbe áztatott kendővel tért vissza, egy forró teával, gyógyszerekkel, s pár szendviccsel. Barátjának pihenésre, nyugalomra van szüksége. Már átöltözött, felül csupán egy fekete hosszúujjú pulcsi vírított rajta, alul pedig egy lengébb nadrág, amolyan pizsama szerű. Halkan leült az ágy szélére.

-Hé, idióta, még ébren vagy?-Hangja kivételesen lágyan csengett, ujjaival óvatosan végigsimított a betakart testen-Be kéne vedd a gyógyszereket.

A nevén szólított illető kidugta a takaró alól kócos fejét, s kómás arccal bámult a mellette levőre.

-Heh? Gyógyszer? Fujj~

Ezzel a mondattal vissza is bújt előmelegített kuckójába. Az idősebb persze nem tűrte el ezt a gyerekes viselkedést, lerántotta róla a takarót.

-Ha így játszunk, akkor így! Beveszed, addig nem hagylak békén!

Morcosan nézett barátjára. Ez az egyetlen ami minél hamarabb kihozza ebből a nyomorult betegségből, ezt mindketten tudják. Csak egy kis ellenállás van.

-Eh...Chuuya olyan igazságtalan vagy~ Na jó.-Fújta ki a levegőt beletörődve-De kérek utána egy gyógypuszit~

Vigyorogva ült fel,s várta a reakciót.
A vörös ekkor egy szempillantás alatt átgondolta, majd rábólintott.

-Rendben. Egyet, és nem többet...