Bosszúvágy (+18) [H.S. fanfiction] [Befejezett]

2. évad - 4. fejezet

A szenvedélyes szeretkezésünket követően pihegve feküdtünk egymást átkarolva. Harry rám terítette a plédet, amit a kosárból vett ki. Hihetetlen, hogy mindenre gondolt. Azonban már jócskán az éjszaka közepén járt az idő, amikor felvette, hogy inkább menjünk egy olyan helyre, ahol nem ilyen cidris az idő, ugyanis nem szerette volna, ha megfáznék.

Így felöltözünk és Harry elfújta a gyertyákat – már amelyeket nem fújt el a nyári esti szél. Összepakolt, majd kézen fogva felmentünk a limuzinhoz. A jármű hátsó ülésén ülve, Harry vállára hajtottam fejem és a gyűrűsujjamon pihenő gyűrűt kémleltem, ami megnyitotta a kapukat a jövőmbe.

Most pedig újra a Deliverers házban vagyunk. Vagyis az egykori Deliverers házban. Ugyanis a banda minden egyes tagja felhagyott a drogügyletekkel. Harry ágyában feküdve az erkélyajtón és az ablakon bevilágító Hold fényét tüntetem ki figyelmemmel, s az azt körülvevő és őrző csillagokat.

Mint mindig, most is a legfényesebbet keresem. A Hold mellett lelem meg, mintha csak társuralkodóként venné ki a részét az éjszakában. Ahogy máskor is, ezekben a pillanatokban is McKenna-t azonosítom az égitesttel.

Szemeimbe sós könnyek gyűlnek, melyek lassan végigfolynak arcomon. Bánt a tudat, hogy hosszú ideje nem voltam kint a temetőben, ahol teste nyugszik. Szeretnék végre „beszélgetni" vele, s elmagyarázni mit miért tettem. Azt, hogy hogy lett bosszúvágyból szerelem, és hogy lettem gyilkos jelöltből menyasszony.

***

- Hova készülsz ilyen korán? – karolja át derekam hátulról a vőlegényem.

Még csak reggel hatra óra van. Eleanor is fent volt az előbb, így kértem tőle néhány kényelmes darabot, melyekkel szívesen szolgált és kitörő örömmel fogadta a hírt, hogy igent mondtam Harrynek. Így egy fehér farmert viselek, amely a vádlim közepéig fel van hajtva. Hozzá egy halványbarna, egyszerű ujjatlant kaptam és egy fehér tornacsukát.

A konyhapultnál állva a reggeli cappuccinomat keverve. Arcát nyakam hajlatába temeti és egy lágy csókot lehel nyakamra, mely tette borzongást vált ki belőlem és melegség önti el minden tagomat.

- A temetőbe – felelem, és szembe fordulok vele, kezemben a reggeli italommal – Már másfél hónapja nem voltam McKenna sírjánál. Szóval ma kimegyek egy kicsit beszélgetni vele.

Harry érdekes pillantást vet rám.

- Nem vagyok bolond – szögezem le – Csak... úgy érzem, hogy nem hiába szoktam beszélni ott. Amikor döntésképtelen voltam, s megosztottam vele, minden megoldódott. Úgy érzem, hogy mindig segít és velem van.

- Nem tartalak bolondnak, Baby – mondja – Csak azon csodálkozom, hogy nem szóltál. Akárhányszor kimegyek Anyuhoz és Rina-hoz, mindig kibeszélem magam – suttogja – Megnyugtat. Mintha még mindig velem lennének.

- Én is így érzek Kenzie-vel kapcsolatban – simítok végig arcán.

- Veled menjek? – kérdezi.

- Ne – rázom meg a fejem – Egyedül szeretnék menni.

- Elvigyelek? – tesz fel egy újabb kérdést.

- Azt megköszönném – mosolygok rá.

A temető a város másik végében fekszik, és nincs kedvem 15 kilométert gyalogolni.

***

A temetőig vezető utat csendben tesszük meg. Mielőtt kiszállnék az autóból, megcsókolom Harry-t, aki ragaszkodik hozzá, hogy megvár.

A sírók között sétálva elképedek azon, hogy némelyik ember milyen korban halt meg. Az egyik kislány mindössze 3 éves volt, míg egy úr a 104. életévét taposta. Hihetetlen, hogy néhány embernek milyen sok idő adatik eme világon, másoknak azonban milyen kevés.

Mikor odaérek McKenna sírjához a mérhetetlen szomorúság és fájdalom eluralkodik rajtam. Leguggolok a sírkő elé és leteszem azt a csokor fehérrózsát, amelyet néhány perce vásároltunk. Mióta az eszemet tudom a fehérrózsa volt a nővérem kedvenc virága.

Leülök a fűbe és egy puszit nyomok tenyerembe, majd az érintett területet a nevéhez érintem. Könnyeimmel küszködve próbálok értelmes szavakat kinyögni.

- Szia, Hercegnő – suttogom mosolyogva – Sajnálom, hogy ennyi időt kihagytam, és nem jöttem ki. De szerintem láttad odafentről mennyi minden történt velem... A halálod után nem éltetett más, csak az, hogy megbosszuljam az elvesztésed. Mindennél jobban gyűlölni akartam őt, esküszöm neked, Kenzie – sírom – De beleszerettem. Ezek után pedig képtelen voltam lelőni őt. Mikor ott álltam a pisztollyal a kezemben, téged képzeltelek magam elé, ahogy a koporsóban fekszel. Ártani akartam neki, amiért elvett tőlem, mégsem tudtam... Mindig azt mondtad, hogy a szerelem mindent legyőz, és igazad lett, Hercegnő. Most pedig – nevetek fel kínomban és a gyűrűmre pillantok – annak a férfinek lettem a menyasszonya, aki a halálod okozta... De abban sosem kételkedj, hogy téged a világon mindenkinél jobban szeretlek. Jobb nővért nem is kívánhatna senki. Nagyon szeretlek, McKenna – sírom.

Hűs szellő kezdi simogatni bőrömet, amit nem másnak tudok be, mint a nővérem válaszának, s ettől még jobban elkap a sírás.

- Képzeld, – nevetek fel – Liam a legjobb báty az egész világon. Imád piszkálni, mégis hatalmas szeretettel és törődéssel van irányomba. Ha ti ketten együtt lennétek most, biztos kiszekálnátok a világból – mosolygok tovább könnyeim mögül, majd elkomorodok – De inkább a piszkálást választanám, minthogy odalent feküdj... A minap Liam megkérdezte, hogy nem-e vagyok kíváncsi a szüleinkre. Azonban én nemet mondtam. Nem tudnék a szemében nézni azoknak az embereknek, akik ilyen könnyen el tudtak dobni maguktól... Harry apjának bosszújától azonban tartok. Nem akarom őt elveszíteni, és azt sem szeretném, ha Harry-nek miattam kellene aggódnia. Tudom, hogy meg akar védeni még a legkisebb bogárkától is, de önmaga miatt kellene aggódnia. Őt akarja megölni az apja.

- Én viszont miattad aggódom – szólal meg mögöttem Harry, és leül mögém – Szia, McKenna – suttogja – Vigyázni fogok a húgodra és mindennél jobban szeretni fogom őt. Örökké...

/Facebook csoport: VanneyG munkái (Wattpad)
https://www.facebook.com/groups/1490913031234466/?fref=ts/