Bosszúvágy (+18) [H.S. fanfiction] [Befejezett]

2. évad - 30. fejezet/Évadzáró epilógus

Dr. Crusader rendelőjébe tartva a várost kémlelem. Mióta a Deliverers-hez szegődtem, alig jártam a városban. S ennek már lassan 10 hónapja. A városban a járókelők között ugyanazokat az arcokat pillantom meg, akikkel annak idején rendszeresen összefutottam.

Sosem rajongtam igazán a városi életért. Így tökéletes hely számomra a mostani lakóhelyünk. Nincsenek szomszédok, békesség honol azon a területen, mégis közel van a városhoz, ha valamire esetleg szükség lenne.

- Julie, - hallom meg Tim hangját magam mellől – jól vagy?

A visszapillantóban látom, hogy Zach is rám kapja aggódó tekintetét.

- Igen – felelem gyorsan – Persze, minden oké.

- Ha valami gond van, szólj! Styles kinyír minket, ha bajod esik.

- Nem fog, - nyugtatom meg Zacharias-t – mert ti itt vagytok mellettem.

- Remélem Camille rád fog ütni és nem az apjára – kuncog Tim – De ezt el ne mond Styles-nak.

- Nem kell ettől tartanod – nevetem fel magam – De higgyétek el, ő nagyon jó ember.

Erre egyikük sem mond semmit, csak egy sóhaj kíséretében megforgatják a szemeiket.

A rendelőhöz legközelebbi parkolóban mindössze két szabad parkolóhely van, amelyek egyikére Zach le is csap. Miután kiszállunk az autóból a parkolóban lévő emberek furcsa pillantásokat vetnek ránk. Egy terhes lány két férfival... Valóban érdekesen mutathatunk.

Egyik oldalamon Tim, a másikon Zach, egészen addig, míg be nem érünk a rendelőbe. Az épületben már ők sem érzik szükségét annak, hogy fél milliméteres távolság legyen közöttünk. Helyet foglalunk a várótermi székeken, de a srácok tekintete folyamatosan a környezetet figyeli.

- Miss. Stollene – jön ki a rendelőből Dr. Crusader – Jöhet is.

Felállok a helyemről és mosolyogva bemegyek a rendelőbe, ezzel kint hagyva a testőreimet. Már-már otthonosan mozgok a rendelőben. Felfekszem az ágyra és felhúzom a világoskék pólómat, hogy el lehessen kezdeni az ultrahangot.

- Látom, hogy el is helyezkedett – mosolyog rám kedvesen az orvosom – Minden rendben van a kislánnyal? Továbbra is focizik?

- Igen – mondom boldogan – De már legszívesebben a karjaimban tartanám őt.

- Ezzel az utolsó napokban minden anyuka így van – mondja, s közben az ultrahang gélt a hasamra keni.

Leül az ágy mellett lévő székre és elkezdi a vizsgálatot. A monitoron megpillantva Camille-t, anyai szívem hatalmasat dobban. Ő azonban most sem bír nyugton maradni és nagy ficánkolásba kezd.

- Már ki szeretne bújni – nevet fel Dr. Crusader – Ez pedig már nincs is olyan messze.

A szívhangot hallgatva ismét elérzékenyülök. Egy aprócska ember szíve dobog, akit én eleinte nem is akartam a hülyeségem miatt, mára azonban az életem adnám érte.

- Rendben van – mondja – Következő alkalommal már a szülőszobában találkozunk.

Kéztörlőt nyújt felém, amivel a gélt le tudom törölni a pocakomról. Összeszedem magam, majd néhány váltott szó után elhagyom a rendelőt.

- Minden rendben? – állnak fel a srácok eddigi helyükről.

- Igen – bólintok boldogan – Azt mondja, hogy a következő találkozás már a szülőszobán lesz.

- Azt ugye tudod, hogy el fogják kényeztetni a kislányodat? – kérdezi Zach.

- Tisztában vagyok vele – nevetek fel örömmel.

Testőreimmel az oldalamon indulunk el az autó felé. Közben azonban felhívom Harry-t, hogy tudja minden rendben van velünk, és hamarosan indulunk haza.

- Most jut eszembe, hogy Styles megkért, hogy hozzunk el valamit a boltból – kap a fejéhez Tim.

- Oh, valóban – kontráz Zach – El kell hoznunk azt a valamit, különben kirúg... De előbb téged elkísérünk az autóhoz és bezárjuk az ajtót, hogy ne legyen semmi gond.

- Ugyan már – legyintek – Alig 50 méterre van az autó. Nem lesz semmi baj.

- Jól van – sóhajt Zach – Sietünk. Két perc és ott leszünk.

- Rendben – mosolygok és elindulok a kocsi felé, kezemben a slusszkulccsal, amit Zach odaadott.

Az emberek még mindig jönnek-mennek, akárcsak fél órája. Az én gondolataim azonban csak a kislányunk körül forognak. Elvileg egy héten belül a világra kell jönnie, és végre a karomban tarthatom őt. Ahogy elképzelem ezeket a pillanatokat, az autóhoz érek. Kinyitom az ajtót, de beszállni már nem tudok. Valaki hátulról megragad és egy textildarabot szorít az orrom és a szám elé, ezzel teljesen elvéve tőlem a légzés lehetőségét. A következő pillanatban azonban testem teljesen elernyed, és magába szippant az ismeretlen sötétség, így esélyem sincs segítségért kiáltani.

*Harry szemszöge*

Camille szobáján az utolsó simításokat végzem, mikor csörög a telefonom. Mosolyt csal arcomra, hogy a kijelzőn Julie nevét pillantom meg. Azonnal fogadom is a hívást, s hallom csilingelő hangján a sugárzó boldogságot, amely engem is boldoggá tesz.

Elmondja, hogy minden rendben van, hogy mit mondott az orvos, és, hogy hamarosan indulnak haza. Miután elköszönünk egymástól, megszakítom a vonalat, és az utolsó macikat is nagy gondoskodással teszem helyükre.

Néhány perc múlva azonban rezegni kezd a telefonom, jelezve, hogy SMS-em jött. A feladó ismeretlen, de a kíváncsiság hajt, így megnyitom az üzenetet. Az elém táruló szavak láttán azonban, a szívem kihagy néhány ütemet, elfelejtek levegőt venni és úgy érzem, minden erőm elhagy:

„ Remélem nem bánod, ha megismerkedek a kicsi Camille Anne édesanyjával. Juliette igazán elbűvölő lány, akárcsak Édesanyád volt annak idején. Bár azt tudod, hogy Ő hol kötött ki... Üdv: Apa"

/Facebook csoport: VanneyG munkái (Wattpad)
https://www.facebook.com/groups/1490913031234466/?fref=ts/