*Harry szemszöge*
A konyhában teszek-veszek és próbálom elkészíteni életem első fokhagymakrémlevesét, ami Juliette kedvence már kiskora óta. Ahogy elmesélte, az árvaházban mindig alig várta, hogy ez legyen az ebéd egyik része. A másik nagy kedvence a barackos csirkemell, ami már a sütőben sül, hasábburgonyával. Ha minden jól megy, minden pillanatokon belül elkészül.
A sütő jelez, én pedig kiveszem a húst, ami tökéletesen átsült. Kiteszem a tányérra, s mellé rakom a frissen megsült hasábburgonya csíkokat. A levest is kimerem egy tányérba, majd mindent felrakok egy tálcára, evőeszközökkel együtt. Egy pohár vizet is teszek az ebéd mellé, és a tálcával egyensúlyozva elindulok a hálóba. A lépcsőn elég nehéz felevickélnem, de végül sikerrel veszem az akadályt és semminek sem lesz baja.
A hálóba benyitva Juliette az ágytámlának dőlve ül, és csak mered maga elé. Ez már három hete így van minden egyes nap. Már három hét telt azóta, hogy kiengedték a kórházból, ahol másfél hetet töltött bent, miután megtalálták a rendőrök.
Lábbal lágyan berúgom az ajtót, hogy ne ijesszem meg. Ahogy közeledek felé fel sem emeli fejét, hogy rám nézzen. Egyszer sem tette meg az elmúlt hetekben. Folyton ugyanazt az egy pontot figyeli. A mosdóba is csak a segítségünkkel tud kimenni, annyira le van gyengülve a szervezete, de nem hajlandó enni egy falatot sem. Ennek ellenére minden nap, minden órájában próbálkozok. De ő még csak válaszra sem méltat.
- Hoztam neked ebédet – teszem le az éjjeli szekrényre a tálcát.
Mintha itt sem lennék, Julie úgy bámul továbbra is maga elé. Arca megviselt és semmilyen érzelem nem látszik rajta. Olyan akár egy élő hallott.
- Baby, enned kell valamit, ez így nem normális – mondom el ama mondatot, amelyet minden alkalommal megismétlek, hátha egyszer elérek vele valamit.
De ezúttal sem járok különösebb sikerrel. Megfogom ölében lévő kezét, és simogatni kezdem, ismét a reakciójában bízva. De semmi.
- Julie, - sóhajtom nevét elkeseredetten – úgy érzem, én ehhez már kevés vagyok. Egy szót sem szólsz hozzánk mióta kiszabadítottak a rendőrök. Nem eszel egy falatot sem. Teljesen le vagy gyengülve... Julie, ha ezt így folytatod, akkor el fogunk vinni egy pszichológushoz... Ha nekem, vagy a testvérednek nem vagy hajlandó beszélni a történtekről, akkor talán majd neki meg tudsz nyílni.
S ekkor lassan felemeli rám tekintetét. Kék szemeiből eltűnt a csillogás, amely korábban ott élt. A szívem hevesen kezd dobogni, már csak eme tettétől is. Talán végre megtörik a jég.
- Nem akarok agyturkászhoz menni – mondja gyengén.
- Jaj, Istenem, Julie – emelem ajkaimhoz kezét, és puszikkal hintem be kézfejét – Akkor legalább nekem mond el, hogy mi történt. Cseppet sem egészséges, hogy csak itt ülsz, és nem eszel egy falatot sem, s nem beszélsz senkivel.
- Te nem voltál ott – súgja elhagyatottan – Te nem élted át.
- Akkor meséld el, hogy mi történt – biztatom – Talán megkönnyebbülnél, Juliette.
A történteket nagyjából a rendőri jelentésből ismerem. De Julie egy szót nem mondott róla nekünk. Csak a rendőröknek mondta el, hogy mi történt.
- De ígérd meg, hogy akkor nem viszel agyturkászhoz – kérlel, s egy könnycsepp végiggördül arcán – Nem vagyok bolond Harry.
- Ígérem, hogy nem viszlek el – mondom őszintén és egy puszit adok homlokára – De akkor elmondod, hogy mi történt pontosan?
Julie egy kicsit feljebb nyomja magát és egy hatalmas, fájdalmas levegővétel után belekezd:
- Amikor Zach és Tim bementek a boltba én odamentem az autóhoz, hogy beüljek – emlékszik vissza a történtekre – Mikor kinyitottam az ajtót és be akartam szállni, már nem tudtam. Valaki elkapott hátulról és egy kendőt nyomott az arcom elé, amitől elájultam... Mikor magamhoz tértem már egy régi pincehelyiségben voltam, ami koszos volt, sötét és mindössze egy pléd volt alattam. Nem voltam megkötözve, a szám sem volt beragasztva, semmi. Így elkezdtem segítségét kiabálni, abban bízva, hogy meghall valaki. De csak apád jött be – meséli sírva – Negédesen elkezdett hozzám beszélni, és bejöttek az emberei is. Rettegtem, fáztam és haza akartam jönni. Könyörögtem, hogy engedjenek el, de ők csak nevettek rajtam. Apád azt mondta, hogy édes a bosszú. Hogy végre bosszút állhat, amiért elvetted a játékszerét anno, és téged hibáztatott, amiért Édesanyád elhagyta őt – hallom, ahogy egyre nehezebben és szaporábban veszi a levegőt.
- Nyugodj meg – ülök hozzá közelebb, s erőssebben tartom kezét, amit továbbra is simogatok, hogy érezze a támogatást.
Juliette néhány pillanatnyi szünetet tart, majd folytatja:
- Aztán magamra hagytak. Folyamatosan McKenna-t kértem, hogy had jussak haza, hogy segítsen rajtunk – sírja – Camille folyton ficánkolt, csak ő tartotta bennem a lelket azokban az órákban... Aztán eltelt két kínkeserves nap, majd elfolyt a magzatvizem. Órákig vajúdtam, és már ordítottam a fájdalomtól. Erre apádék aznap először jöttek be hozzám. Könyörögtem, hogy vigyenek kórházba, de apád csak vigyorogva és a falnak a dőlve bámult engem. Aztán, egyszer csak éreztem, hogy nyomnom kell. Sikítottam, vergődtem és próbáltam markolni azt a vékony plédet, ami alattam volt. Ekkora apád kiáltott egyet, hogy „Gyere le!" és pillanatok alatt megjelent Avery. De nem tudtam figyelmet fordítani rá, mert nyomnom kellett. Ő segítette világra Camille-t – mosolygott kislányunk miatt, mégis zokogott – Amikor meghallottam a sírását, én voltam a legboldogabb a világon. Avery elvágta a köldökzsinórt, én pedig nyújtottam a karom, hogy magamhoz ölelhessem a lányunkat. De apád lehajolt és a lábánál fogva felemelte őt – kapja szája elé a kezét – A lányunk fejjel lefelé lógott, nem foglalkozott azzal, hogy Camille keservesen sír. És ekkor apád elővette a pisztolyát. Ordítottam, hogy ne bántsa, de ő egyszerűen lelőtte – zokog fel Juliette, én pedig azonnal magamhoz ölelem őt.
Mióta elvesztettük Camille-t, Julie most sír előttem először. Én már számtalan alkalommal megtettem ezt, de előtte még én sem sírtam. Nem akartam még jobban súlyosbítani a helyzetet. Hiába nem éltem át, azt amit Julie, Camille nekem is a lányom volt, és én is ugyanúgy elvesztettem a lányomat, mint ő. De mégis... Ő látta meghalni a mindössze néhány másodperccel azelőtt megszületett gyermekünket.
Ahogy minimálisan csillapodik zokogása, kissé eltávolodik tőlem és szólásra nyitja száját:
- Ezután egy hang nem jött ki a torkomon – sírja – Csak néztem Camille élettelen testét, és többé nem hallottam a sírását. Apád rám vigyorgott, és könnyed szerrel mellém dobta a picit. Az aprócska testéből folyt a vér, zöld szemei pedig fennakadtak, amiket lecsuktam. Mikor tudatosodott bennem, hogy mi is történt magamhoz húztam őt, és amennyire csak tudtam magamhoz szorítottam. Nem érdekelt, hogy tiszta vér leszek, nem érdekelt semmi. Csak újra hallani akartam a sírását, a hangját... S ekkor toppantak be a rendőrök... A többit pedig már tudod – rázza meg a fejét sírva, s ismét hozzám bújik.
Felmászok mellé az ágyba, és fekvő helyzetbe kényszerítem magunkat. Zokogó menyasszonyomat a mellkasomra vonva, gyengéd ringatózásba kezdek, minek köszönhetően Juliette-t perceken belül elnyomja az álom. Én viszont, úgy, hogy ismerem a történések pontos mivoltát, képtelen vagyok pihenni. Folyton-folyvást lejátszódnak előttem a történések, amiket Julie elmesélt. És természetesen a lányunk temetése.
Miután Juliette-t kiengedték a kórházból, tisztességesen eltemettük a mi drága kislányunkat. Ott nem csak Julie omlott össze, hanem én is. Ahogy az aprócska koporsót elnyelte a föld... Legszívesebben utána vetettem volna magam. Julie teljesen elvesztette az önkontrolját és kiáltozni kezdett, hogy jöjjön vissza Camille. Mikor már kevésnek éreztem magam ahhoz, hogy lefogjam őt, Liam a segítségemre volt. Az egész család ott volt a temetésen, ahogy Louis, Eleanor és Niall is. Az apám, az emberei és Avery pedig rácsok mögött.
A lányunk viszont a mennyországban a nagynénjével. Hiszem azt, hogy McKenna már nem csak ránk vigyáz odafentről, hanem odafent Camille-ra is, Anyával és Sarina-val karöltve...
/Facebook csoport: VanneyG munkái (Wattpad)
https://www.facebook.com/groups/1490913031234466/?fref=ts/
VOCÊ ESTÁ LENDO
Bosszúvágy (+18) [H.S. fanfiction] [Befejezett]
Fanfic"A bosszú remek motiváló erő, ha irányítani tudod. Egészséges." - Michael Douglas !!! A TÖRTÉNETBEN ELŐFORDULÓ TRÁGÁR SZAVAKÉRT ÉS +16-OS, ILLETVE +18-AS TARTALOMÉRT FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALOK! CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE OLVASD!!! ...