Az utóbbi napokban nem nagyon mozdultam ki. Kértem egy igazolást, így a suliba se lett belőle nagy felhajtás. Jung papa minden nap elmagyarázza az adott anyagot, amit Hopi ad meg. Ő azok kevesek közé tartozik, akik nagyjából figyelnek órán. 16.-a van. Számoljunk csak vissza. 3.-a Buli 9.-e Megtudtam, hogy gyerekem lesz 16.-a Jelen. Majdnem két hetesnek lenni igazán szép dolog. Az étvágyam nőtt. A menzeszem kimaradt (nem tudom, milyen időben történnek ilyenek a terhesség alatt, szóval sry ha valami nem jó szerk.). És nagyjából ennyi. Hangulaingadozás. Hmm. Nos igen, van, de nem azért szerintem. A napokban nagyon ideges voltam, mikor, és hogy mondjam el V-nek a történeteket. A babáknak nem tesz jót a feszültség, így igyekeztem nem erre gondolni, de valamikor erre is kell. És ma döntöttem. Elmegyek Tae-hez, és megmondom neki. Mikor felkeltem, 12:32 volt pontosan, így gondoltam, mire elkészülök, addigra a sulinak is vége van, és ő is otthon lesz. Amúgy a srácok tudják, hogy gyereket várok tőle. És...gratuláltak? Hát ők tudják. Felöltöztem. (napi rutinok azé megvannak emberek)
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Lementem enni. Jung mama annyira cuki volt, hogy sütött nekem és a férjének palacsintát. Rengeteg tanáccsal látott el, hisz ő már volt terhes. Igen, neki is elmondtam, és Jung papának is, de ez természetes. Nagyon szeretem őket. Miután megedtem nemtom mennyi (sok) palacsintát, elköszöntem Jung papától, felöltöztem, és indultam is. Az út felénél a hó is elkezdett esni, mire én mosolyogva közvetítettem babának. Nem sokan jártak kint, elég hideg volt, de nem is érdekelt volna, ha bolondnak tartanak az emberek. Mitagadás, rohadt boldog voltam, hogy gyerekem lesz. Hiába történt meg ez balesettel, a baba, aki most a hasamban van, nem tehet róla, őt nem hibáztathatja senki. Mivel még nem derült ki a neve, babának hívom. De ez nem olyan átlagos baba jelző. V is mindig Babának hívott. Tudjátok, Nic baba. Ezért hívom így. Nem is tudom, miért. Végül megérkeztem. Ott álltam az óriási ház előtt, ahol annyiszor mgfordultam már. Ahol most Ő van. Egyedül (lebeszéltem a többiekkel). A gyomrom görcsbe rándult, ahogy az ajtó előtt toporogtam. Nagy levegő, csöngetés. Ennyi. Nem nagy ügy. De akkor mégis miért nem tudom megtenni? A kezem remegett, ahogy felemeltem, és nem a hidegtől. Készüljünk fel a legrosszabbra. - Szoríts anyának- motyogtam babának, és megnyomtam a kis gombot. Ahogy megtettem, rögtön azon agyaltam, merre fussak. Léptek, kulcszörgés. Még van egy esély... Kinyílt az ajtó. Nincs. Ilyedten, sokkosan, ledermedve álltam az ajtóban, és néztem Őt. Egy szürke melegítő volt rajta, fekete pólóval. A haja kicsit elkezdett fakulni. Arca fáradt volt, meggyötört, és szomorú. A szemei karikásak, és álmosak Mégis felcsillantak, mikor megláttak engem. Végigmért. Egyszer. Kétszer. Háromszor. Négyszer. - Bemehetek? - tettem fel végre a kérdést, mert pillantása kissé zavarba hozott, és hideg is volt kint. A hangomra alig ismertem rá. Halk volt, és vékony. Bólintott, és félreállt. Feltűnés mentesen simítottam meg a hasam, és léptem be a házba. Leöltöztem(ne gondolj rosszra, te kis perverz;)). Szemével minden mozdulatomat követte. Halványan elpirultam (a hirtelen meleg miatt, természetesen). A konyhába mentem, töltöttem magamnak narancslét, és azzal indultam el a nappaliba. Meg se szólalt. Leült a velem szembe lévő fotelbe, és csak bámult. Elvesztem azokban a sötét, bambi szemeiben. Gyönyörűek voltak. - Nic...- szólalt meg végül ő. Hangja rekedt volt, és szokásosan mély, mégis végig futott rajtam a hideg. - Figyelj. Gondolom nem akarsz nekem megbocsájtani. És nem is fogsz- túrt bele kócos hajába- Mégis megkérem, bocsáss meg. Sajnálom. Nem voltam magamnál. Soha nem tennék ilyet veled. Ne haragudj. Egyszer se nézett a szemembe, lehajtott fejjel a szőnyeget pásztázta. Nem tudtam, mit mondjak. Túl egyszerű lenne, ha azt mondanám megbocsátok? Hogy kell ezt csinálni? Aish, miért nem olvastam ilyen könyveket? Minden egyszerűbb lenne. Az igazat megvallva nem haragszok rá. Még mindig szeretem, ugyan úgy ahogy régen. Régen...egy hónap se telt el. Végül ahoz a néhány romi filmhez fordultam, amit megnéztem. - Már megbocsátottam neked- böktem ki, ami először eszembe jutott. Kortyoltam a narancsléből. Felkapta a fejét. Én lehajtottam. - Nem haragszok rád...tudom, hogy nem voltál magadnál, és ismerlek annyira, hogy tudjam, józanul nem tennél ilyet. - Nic. A babát nem tette hozzá. Óvatosságból. - Szeretsz még? Hangja kétségbeesett volt. Félt. Nem kellene féljél. Szeretem még, persze, hogy szeretem, de nem tudom, ha elmondom neki, hogy apa lesz, ő szeretni fog e. - El kell mondanom valamit- ez aztán jó kezdés, taps neked Nicole, és ezer gratuláció, hogy ilyen ügyes vagy. Megszeppenve nézett rám, és bizonytalanul bólintott. - Tae...te...én...Aish, nem tudom hogy mondjam. - masszíroztam meg a homlokom. Hogy kell ezt elmondani? Szépen vezessem rá? Egyszerűen, és semmi körítés nélkül bökjem ki? Miért olyan nehéz ez? MIÉRT NEM OLVASTAM ROMANTIKUS KÖNYVEKET? wtf Végül úgy döntöttem, hagyom a saját, kreatív énemet(haha, van nekem olyan?) kibontakozni. Felálltam, átsétáltam hozzá, és beleültem az ölébe. Az egyik kezemet a nyakára kulcsoltam, és elkezdtem birizgálni a haját a tarkójánál. Ő reflexből a derekamra csúsztatta az egyik kezét, amitől perszelni kezdett a bőröm, és kirázott a hideg. - V, add ide a kezed. - szótlanul tette bele szabad tenyerét az enyémbe - és most csukd be a szemed. De ne less. Halványan elmosolyodott, és tette, amit kértem. A kezem remegett ahogy ráhelyeztem a tenyerét a hasamra. V összeráncolta a homlokát, amitől valami elképesztő cukin nézett ki. - Kinyithatod- a gyomrom görcsben. V felhúzott szemöldökkel pillantott le a kezére. Valszeg leeshetett neki, mert szemeit elkerekítette, száját eltátotta, és pislogás nélkül meredt a hasamra. Néhány percig így ültünk, csöndben, mikor végre felengedett. Kezével végigsimított a hasamon. Egyszer. Kétszer. Háromszor. Végül felnézett rám. - Apa leszek Nic baba? A szívem kihagyott egy ütemet a rég nem hallott becenevemre. Mosolyogva bólintottam. Taeyung arcán lassan kezdett szétterülni az ő jellegzetes vigyora. Szóval örül neki. Hihetetlen érzés volt látni az arcát, olyan boldogság futott végig rajta, majd hirtelen a nyakamnak dőlt. Egy ideig csöndbe maradt, aztán hallottam meg a szipogását. Keze folyamatosan simogatta a hasam, én pedig mosolyogva birizgáltam tovább a haját. Az én szemeim is megteltek könnyel, amik aztán végigfolytak arcomon. Tae végül felemelte a fejét, letörölte a könnyeim, ahogy én az övét. Tudom, borzalmas nyálasan néztünk ki, de ilyennek is kell lenni néha. Ajkát az enyémre tapasztotta, de nem mélyítette el a csókot, hamar elvált tőlem. - Szeretlek. Csók. - Rohadtul. Csók. - És nagyon örülök. Csók. - Leszel a barátnőm? Vigyorogva bólintottam. Végre megkérdezte. Csók. -Én is szeretlek- dünnyögtem, de alig fejeztem be, újra megcsókolt. Most elmélyítette, az én hasamban pedig megőrültek a pillangók (vagy baba kezdett el örömtáncot járni). Szenvedélyes volt, mohó, és nagyon nagyon szerelmes. Ahogy én is. Végül elvált tőlem, és miután egy rövid csókot nyomott ajkaimra felállt, és engem cipelve ment az előszobába. - Hova megyünk? - Mekibe. - vigyorgott rám kör alakú mosolyával. Ennek az ötletnek én, és baba is örültem.
Na hát ilyen se volt még! Egy nap alatt két rész! Mostmár tényleg nagyon szerethetlek titeket! Mindjárt itt a vége, még lesz egy rész, aztán epilógus. Remélem mindenkinek tetszett. Nem volt túl nyálas? Voteot, komit Szívesen várok♥ Byeee♥♥
