Utánad a sötétségbe [☆Átírás Alatt☆]

A lány titka

A Hold magasan járt az égen. Az utcákat csak a lámpák világították meg, úsztak a sárga fénysugárban. A levegõben megjelent egy-egy szentjánosbogár felvillantva fényét. A parányi teremtmények körbevették az Uzumaki fiút és vele együtt engem is. Lassan sétáltunk és egy szót sem szóltunk a másikhoz. Egy láthatatlan, nyomasztó légkör vett körül minket, ami egyre jobban fokozta a feszültséget.

Hinata, miért mentél a Hyuga birtokra? – kérdezte a fiú a földet bámulva, lassan lépdelve. A kérdés hallatán megálltam egyhelyben, majd én is a földet kezdtem el figyelni. Össze voltam zavarodva. Nem tudtam, hogy mi történhetett azzal a házzal. De valahol mélyen legbelül a lelkemben, mégis tudtam a választ. Naruto látta, hogy megtorpantam, ezért félbehagyta a sétát, megfordult és rám nézett. Aggodalommal telt arccal nézett rám.

Dúltak bennem a vegyes érzelmek. Össze voltam zavarodva. Dühös voltam, mert nem lehettem itt, hogy ezt megakadályozzam. Aggódtam az ott élt emberekért. De a legerõsebb érzelem, hogy elveszettnek és egyedül éreztem magam. Nem akartam válaszolni neki. Erre még tényleg nem állok készen. Válaszul csak megráztam a fejem, hogy ne faggasson tovább.

Naruto látta, hogy nem akarok errõl beszélni, így nem kérdezgetett tovább. Oda sétált hozzám, megsimította a hátam és biccentett a fejével, hogy jelezze, ideje indulnunk.

Gyere, menjünk. Még pihenned kell. Fõleg azután, ami ma történt. – mosolygott egy kicsit. Engedelmesen bólintottam.

Rendben. – indultam el. Útközben nem hagytak nyugodni a gondolatok. Különben is, hogy talált meg engem?

Naruto! – szólítottam meg továbbra is a talajnak szentelve a figyelmem. – Hogy voltál képes megtalálni? Honnan tudtad, hogy hova mentem? Hisz te csak akkor futottál össze velem és Kakashival, mikor a Hokagéhoz mentünk. – kérdeztem érdeklõdve.

A fiú nem felelt azonnal. Inkább mintha elgondolkozott volna a válaszán, hogy mi is lenne a lehetõ legjobb válasz, amit adhat. Majd egy kis idõ után elmosolyodott, a tarkójára tette a kezét és válaszolt.

Öhm.Hát.Tudod egy kicsit követtelek. – nevetgélt, mintha zavarban lenne. – Nem tudtam aludni, így inkább csak gondolkoztam egy-két dolgon. Hallgattam, ahogy egyenletesen veszed a levegõt, de legjobban inkább.. – itt elhallgatott, mintha titkolna valamit. – Vigyáztam rád.

Az utolsó két szón nagyon meglepõdtem és nem is rejtettem el megdöbbenésemet. Felemeltem a fejem és baloldalra néztem, hogy a szemébe tudjak nézni, de õ megelõzött. Tengerkék szeme találkozott az én szürke, egyhangú szememmel és nem eresztette. Minden megszûnt körülöttünk létezni. Az utca éjszakai hangjai, a szentjánosbogarak ragyogása. Csak Naruto hangját hallottam.

Gyönyörûek a szemeid, Hinata! Soha nem láttam még hozzájuk foghatót! – hízelgett az Uzumaki. A dicséretébe belepirultam, ezért elfordítottam a fejem jobbra, hogy meg ne lássa, hogy olyan vörös lettem, mint egy pipacs. Ezzel megtörtem ezt a semmihez sem hasonlítható pillanatot, amit már kezdtem megbánni. Egyikünk sem tudta, hogy mi történt, de azt tudtuk, hogy egy csodálatos pillanat volt.

Idõközben a szél is feltámadt és a hajam egy-egy tincsével kezdett játszani. Egy kisebb hajtömeget az arcomba fújt a szél, ezért gyógyított kezemmel az arcomhoz nyúltam és fülem mögé igazítottam, zilált hajam. Lopva Narutora néztem, és észrevettem, hogy õ is olyan zavarban van, mint én.

Lassan ideje indulnunk. – mondtam.

Igen, persze. Gyerünk, mert neked pihenned kell! – kontrázta a fiú.

Az út nem tartott sokáig, viszont teljes csendben tettük meg a távot. Egyikünk sem tudta, hogy mit kellene mondania. Beléptünk az ajtón és egyenesen a hálószoba fele vettük az irányt. Amint a hálószobába értünk én az ágy fele indultam, s közben a ketyegõ órára pillantottam. Már öt órát mutatott. Nem érdekelt mennyi az idõ, olyan fáradt voltam, hogy már állni sem tudtam. Befeküdtem az ágyba, Naruto pedig a földön megágyazott részen helyezkedett el.

Jó éjszakát! – mondta. – Ha lehet, most már ne szökj meg! – nevetett egyet.

Rendben. – nevettem én is vele együtt. – Jó éjszakát!

**********

A Nap már lassan az kék égbolt közepén járt mire felébredtem. A fényes korong sugarai besütöttek az ablakon, ébresztgetve mély, nem túl hosszú álmomból. Bár a tegnap este hosszúra nyúlt számomra és nem aludhattam túl sokat, mégis kipihenve ébredtem, energiával feltöltve. Felültem az ágyon és baloldalra fordítottam a fejem, hogy kibámulhassak az elõttem álló tiszta, derûs napra.

Jó reggelt! Csakhogy felébredtél! – hallottam a kellemes, ismerõs hangot a hálószoba ajtaja felõl. Oda fordítottam a fejem és láttam, hogy Naruto lép be a szobába. – Már azt hittem, hogy fel sem kelsz délutánig. – mondta tréfásan. A megjegyzésébe bele is pirosodtam.

S-Sajnálom, hogy ilyen sokáig aludtam. – hajtottam le a fejem.

Ezért ne kérj bocsánatot! Nincs miért aggódnod! – mosolygott rám. – Fõleg azután, ami hajnalban történt. Sokáig elhúzódott a gyógyításod, de ez ne zavarjon. A fõ, hogy nem lett komoly bajod. – mondta és leült mellém, az ágy szélére.

A fõ, hogy nem lett komoly bajom? Az igaz, hogy a kezemet és az oldalamat helyre tudta hozni Tsunade-sama, de a bensõmet égeti a tudat, hogy valami szörnyû dolog történt a családommal. Azok után, amit tegnap este láttam, már nem tudom, hogy mit kellene gondolnom.

A nyári szellõ beszökött a nyitott ablakon keresztül és meglengette a hajamat. Ez a kellemes kis fuvallat és Naruto hangja segített visszarántani engem a valóságba.

Hinata! – szólított meg a fiú.

Igen? – kaptam oda a fejem. – Bocsánat, egy kicsit elkalandoztak a gondolataim. – próbáltam értelmes magyarázatot adni.

Azt kérdeztem, hogy szeretnél-e elmenni ebédelni valahova? Nem soká dél lesz. – ismételte meg a kérdését.

De, igen. – bólintottam. – Csak elõször szeretnék felöltözni és megmosakodni. Elkészülök és utána mehetünk. – tájékoztattam.

Jaj, persze. Öhm.akkor.én most..én most megyek, hagylak öltözni. A konyhában leszek. Ha kész vagy gyere oda és elindulunk – jött zavarba az Uzumaki fiú.

Bólintottam egyet, és a szemébe néztem. Amint Naruto felállt az ágyról és kiment a szobából én is elkezdtem készülõdni. Mivel hajnalban nagyon fáradt voltam és nem vettem át a ruhámat, amit Naruto adott alváshoz, ezért most a hétköznapi ruhámban voltam.

A fürdõ fele vettem az irány. Mikor a tükör elé álltam, még mindig az a lány nézett vissza rám, akit nem ismertem. Próbáltam elhesegetni a gondolatot, hogy ha hamarabb megtettem volna, amit már megtettem, akkor lehet, hogy most nem kellene azon aggódnom, hogy mi van most a családommal. Ha hamarabb megszököm, akkor tudtam volna segíteni nekik.

Egy hangos ajtócsapódás felráz a gondolataimból és megrázom a fejem, hogy eltüntessem ezeket a rossz gondolatokat. Most az a dolgom, hogy elkészüljek, hogy mehessünk Narutoval ebédelni. Nem az, hogy a múlton rágódjak. Gyorsan kerestem egy fésût, amivel néhányszor átfésültem az éjsötét hajam, hideg vízzel megmostam az arcom és már indultam is ki a konyhába, ahol a fiú egy széken ülve várt rám.

Mehetünk?