Utánad a sötétségbe [☆Átírás Alatt☆]

Válaszolj! (1.rész)

A csönd mázsás súlyként nehezedett ránk. Szinte már nem is lehetett tudni a mértékét. A szívemet mintha erõs savként marná a szégyen a történtek miatt. Hogy otthagytam az otthonomat, bajba kevertem az egész falut, és hagytam, hogy Neji manipuláljon. Mégis a legjobban az bántott, hogy otthagytam a szerelmem.

A kimondatlan szavak csak úgy kavarogtak össze-vissza a levegõben, azonban egy sem érte el a fiút. Már azt sem tudom, hogy mit érzek. De a szégyen mellett, valahogy meg is könnyebbültem egyrészt. Megkönnyebbültem, hogy újra láthatom azt a fiút, akit szeretek. Ráadásul sértetlenül. Ez mindennél többet jelentett a számomra.

Éreztem, hogy könnyek égetik a szemem, ahogy a lelkem mélyérõl a felszínre törnek az elfojtott, bonyolult összetételû érzelmek. A szemeim könnybelábadtak és már nem tudtam elfojtani az érzelmeket. Az arcomon patakokban folytak a könnyek, s lehullottak a sötét színû harisnyámra. A súlyos cseppek sötét, nedves foltot hagytak maguk után. Nem akartam, hogy akárki így lásson. Fõleg nem az a személy, aki a világot jelenti nekem. A nyugalmi világom mostmár teljesen összeomlott és sós víz formájában csorgott le az arcomon.

Naruto látta, hogy az egész lényem szinte kettészakad, s ezért közelebb hajolt hozzám és a homlokát az enyémhez érintette. A pórusaimon keresztül éreztem, ahogyan belém áramlik a nyugalom és az aggódás egyvelege.

Már nem tudtam elõle titkolni. Elhúzódtam a fiútól és a szemébe néztem....

"Kérlek. Kérlek ne bántsd"

"Hinata. El kell mondanod, hogy ki tette ezt veled." - a torkomban nõtt gombóc mintha csak egyre nagyobb lett volna. Azonban tudjuk, hogy makacs vagyok, és nem foglalkozok egyes dolgokkal.

Nagy levegõt vettem, ami megnyugvást hozott zaklatott és széttört lelkemre.

"Neji. Neji volt az. A fiú, aki évekig fogvatartott."

A szerelmem szemében harag és elfojthatatlan düh csillogott, ahogy kimondtam a fogvatartóm nevét.

A háttérben megnyikordult az ajtó, mire felkaptam a fejem. Az említett bejáraton számomra három ismeretlen alak lépett be, majd mikor észrevettek bennünket, odaléptek hozzánk. A fény az õ arcukat is megvilágította, s így már felismertem õket. Az ANBUS fiú, Sasuke, a Sharinganos Kakashi és a gyógyító shinobi cseresznyevirág színû hajjal.

Naruto egyre csak a kezemet nézte és a rajta feltûnõ kék és lila foltokat. Sasuke az elõttem térdelõ fiú mögé léptett és a vállára tette a kezét, míg Kakashi sensei és a gyógyító ninja elõttem guggoltak.

"Hé. Mennünk kell, mielõtt még észrevesznek." – szólt az ANBUS Narutonak, de õ csak megszorította a kezem és egy szempillantás alatt már a lábán is állt, és a bejárat felé indult.

"MEGÖLÖM.!"

Az egész testébõl sugárzott a mérhetetlen gyûlölet és az indulat. Már-már gyilkos ösztönnek is nevezhetném. És az életemet tenném rá, hogy nem csak én éreztem.

Sasuke készen állt, hogy Naruto után menjen. A fiú Kakashira pillantott, mire a sensei egy egyetértõ bólintással nyugtázta a döntését.

Utána kell mennem! Ha kell, akkor utána megyek a sötétségbe, de muszáj lesz megtalálnom. A lelógó lábaimra helyeztem a testsúlyomat és felálltam az ágyról, mire a két shinobi rám nézett és követte a mozdulatomat. Minden elhomályosult elõttem és az egyik lábamról a másikra billegtem. Szédültem. Az éhség. Teljesen kimerít, hogy semmit sem ettem. De ezt most nem szabad, hogy megakadályozzon a feladatomban. Tettem egy lépést elõre, de a lábam nem tudta megtartani a súlyomat. Összebicsaklott a lában, de a mellettem álló lány még idõben elkapott.

"Sakura. Maradj Hinatával! Én a fiúk után megyek. Shikamaru csapata már úton van, nemsoká õk is csatlakoznak." – Kakashi rám nézett. – "Addig lásd el Hinatát." – azzal a Sharinganos ninja is kiviharzott a helyiségbõl.

A chakra szintem veszélyesen alacsony szintre zuhant az utóbbi idõben. Nem is kell mondanom, hogy miért.

Újra megpróbálkoztam felállni, de Sakura lenyomott az ágyra és aggódva rám nézett.

"Nem mehetsz most el! Te is tudod"

"De muszáj lesz. Nem tudják mivel állnak szemben! Segítenem kell nekik!" – ellenkeztem.

"Ilyen állapotban nem tudsz segíteni!" – szidott le Sakura.

"De nem-."

"Hagyd, hogy ellássalak és utána megkeressük õket, amit megérkezett a segítség. Rendben?" – igaza van. Ebben az állapotban, ha még mozdulni sem tudok, akkor hogy segíthetnék bárkin is?

"Jól van"