Utánad a sötétségbe [☆Átírás Alatt☆]

A sebek

A szobában csak a víz csepegését és a szapora légzésemet lehetett hallani. Mereven álltam a megdöbbenéstõl.

Hogy lehettem ennyire felelõtlen? Mégis mit gondoltam? Hogy majd szó nélkül hagyja? .. Valójában reménykedtem benne, hogy nem fog kérdõre vonni. De a történtek már emésztették a bensõmet. Nagyon el akartam mondani valakinek, hogy mi történt. Hogy végre megszabaduljak a múlt fojtogatásából. Dúlt bennem a düh, az aggodalom és összezavarodtam. Miért akarja, hogy felfedjem történetemet?

Hinata Kérlek! Tudnom kell! – csillogott gyönyörû tengerkék szem. Megráztam a fejem, hogy értse, ezzel csak szenvednék.

Ha tudnád is az igazat,.. már nem tudnál változtatni rajta. De mégis miért akarsz ennyire segíteni nekem, belenézni a lelkembe? – néztem rá értetlenül. –Mert ha csak.

Azért szeretném megtudni, mert én is hasonlóan szenvedtem. – vágott a szavamba. – És ha akkor nem élem át azt, akkor most nem lennék az, aki vagyok. – felelte, majd elengedte a csuklómat.

Megdöbbenve néztem Narutora. Ismeri azt,. amit én? Nem hittem volna, hogy õ is hasonlón ment keresztül. Lehajtottam a fejem, hogy átgondolhassam a helyzetet. Bár féltem, hogy újra felszakítom a sebet, amit annyira akartam, hogy begyógyuljon, de a szabadulni vágyó felem erõsebb volt.

Rendben van. – emeltem fel a fejem és a szemeibe néztem, hogy tudassam vele, õszinte leszek. Az Uzumaki fiú ismét megfogta a csuklómat és az ágy felé vezetett. Azonban nem ültünk le rá, hanem az elõtte lévõ szõnyegre húzott le maga után. Naruto törökülésbe helyezkedett, míg én óvatosan lehajoltam, nehogy a gyors mozdulattól ismét felszakadjon a sebem. Letelepedtem mellé és kinyújtottam a lábamat.

A törülközõ pontosan követte vékony vonalamat. Abban a pillanatban nem érdekelt, hogy csak egy szál anyag van rajtam. Sokkal inkább az, hogy hogyan is kezdjek neki a három éves történetemnek.

Az egyetlen fényforrás az ablakon keresztül volt látható. A hold egyre fényesebben ragyogott, mintha arra biztatna, hogy nyugodtan mondjam el, ami a mellettem lévõ fiú hallani akar. A fejemben lévõ kis hang is ezt suttogta a fülembe. Ez a hang már néhány alkalommal bajba is sodort, de most is hallgattam rá, bízva benne, hogy most nem fog tévedni.

Három évvel ezelõtt, a tizenhatodik születésnapomon betörtek a házunkba. – ahogy ejtettem ki a szavakat a számon, úgy törtek fel bennem az emlékek, s a kezemet az ölembe ejtettem. – Az egyik szobából csörömpölést hallottam. Mivel nem volt senki más a házban, így nekem kellett utánajárnom, hogy mi történt. Mire a zaj forrásához értem, a támadóm már a hátam mögött termett, leütött és eszméletemet vesztettem. Mire felébredtem, már egy teljesen más helyen voltam. Ezen a helyen tartottak éveken keresztül. Ezen. – remegett meg a hangom – Ezen a helyen õk.. – szaggatva sóhajtottam egyet és lenéztem a lábamra. Már a légzés is nehéz volt. Ekkor Naruto a kezemre helyezte az övét, ami nagyon kellemes volt számomra. Odafordultam hozzá és egy ellazító mosollyal néztem farkasszemet. Egy mély levegõt vettem és folytattam a történetet.

Ezt több féle képpen is el lehet mondani. Ezen a helyen õk fogvatartottak, kiképeztek,. és kínoztak. Mikor visszanyertem az eszméletem, egy pár évvel idõsebb fiú közölte velem a szabályokat. Nem lehetett ellenkezni, kérdezni és megszökni. A figyelmeztetés ellenére néhány nap múlva megpróbáltam megszökni, de ez a fiú felfigyelt rám, aminek meg is lett a következménye. – itt elhallgattam egy pillanatra, majd továbbvittem az emlékláncot. – Kikötöztek és addig korbácsolták a hátam, míg össze nem estem a fájdalomtól. Ezután eloldoztak és egy sötét szobába dobtak. – a szememet égették a könnyek. Annak ellenére, hogy nem akartam, hogy így lásson bárki is a könnyeim eleredtek. Megállíthatatlanul folytak végig az arcomon. Ekkor váratlanul Naruto az egyik kezét az arcomra tette és letörölte a könnyeimet. Csodálkozva néztem vissza rá, de õ állta a tekintetemet.

A bal karjával átölelte a vállamat, én pedig félénken a vállára hajtottam a fejemet és becsuktam a szemeimet. Az ablakon keresztül beszûrõdött a tücskök éjszakai koncertje. Nem tudom, hogy meddig ülhettünk így, de a következõ pillanatban már arra ébredtem, hogy az ágyban vagyok betakarva, Naruto pedig a földön fekszik. Most elõször mosolyodtam el, mióta a faluban vagyok. Visszafeküdtem a meghökkentõen kellemes illatú párnára és míg le nem hunytam a szürke szemeimet, ezt az elképesztõen figyelmes srácot szemléltem.

**********

Már eltelt néhány nap, mióta felébredtem és még mindig nem voltam hajlandó engedelmeskedni elrablóimnak. Ugyan abban a szobában vagyok, mint ahol elõször találkoztam a fiúval, csak most egy kicsivel több gyertyát gyújtottak meg. Egész nap a kõbõl készült ágyon ültem és a megfelelõ alkalomra vártam. Ez a bizonyos alkalom most jött el. Felálltam a fekvõhelyemrõl és csendben az ajtóhoz sétáltam. A sötét hajamat összetartó csat segítségével kinyitottam a szabadságom ajtaját, ami két hangos kattanással tárult ki elõttem.

Egy folyosó terült el elõttem, ami izzó lángba burkolózott. A gyertyák lángjai meg rebbentek egy-egy szellõ hatására.

Ezek szerint nem lehetek messze a bejárattól. – suttogtam. Kidugtam a fejem a folyosóra, hogy körülnézzek, nincs-e valaki a közelben. A kavargó szellõn kívül semmi mást nem láttam vagy éreztem, ezért nagy bátorságot vettem és kiléptem a hosszú, elágazó folyosóra. Mind a két irányt alaposan megvizsgáltam, de mivel nem láttam semmilyen arra utaló jelet, hogy merre van a kijárat, ezért inkább az ösztöneimre hallgattam.

A fejemben lévõ kis hang megszólalt és utasított, hogy menjek balra. Volt egy kis ellenvetésem a bal iránnyal, de nem vesztegethettem az idõmet, mert így is bármelyik pillanatban észrevehet valaki. Inkább elnyomtam ezt az érzést és elindultam balra. Körülbelül úgy ötven méter után a folyosó elágazott. Az elágazásnál baloldali irányból hangokat hallottam, ezért jobbra fordultam. Ezen a szakaszon nem világítottak mécsesek, ezért nem is láttam semmit. Mivel a hátam mögül felerõsödtek a hangok, gyorsan futásnak eredtem. Nem futottam sokáig, hiszen nekimentem valami keménynek és hangos csattanással a földre estem. Nagyon csodálkoztam, amikor az a kemény valami, aminek nekimentem megszólalt:

Mit keresel te itt? – szólított meg egy ismerõs hang. – Te most velem jössz! – követelõzött és megragadta a karomat, majd felrángatott a földrõl és húzni kezdett maga után. A folyosónak egy világos részéhez értünk s én nagyon megdöbbentem. Szemeim kitágultak, hiszen az a fiú húzott maga után, aki a szobámban volt.

Eressz el! – kiabáltam rá – Hova viszel engem? – kérdeztem követelõzõen és aggodalmasan. Próbáltam kiszabadítani a kezemet a szorításából, de nem eresztett.

Egy nagy faajtóhoz értünk, ami hangos nyikorgással nyílt ki. Bent egy faasztal volt, ami mögött egy középkorú férfi ült ugyanolyan fekete kabátban, rajt piros felhõkkel, mint amilyen a fiúnak volt.

Megpróbált megszökni. – közölte a fiú a férfival, majd a földre lökött.

Akkor mutasd meg neki, hogy mi a büntetetése annak, aki megpróbál megszökni. Hozd a köteleket és az ostort! – utasította a férfi. A fiú már el is indult, hogy végezze a munkáját. A félelemtõl mozdulni sem mertem. Nem mozdultak a lábaim, sem a karjaim. Bajban vagyok. Pörögtek a gondolatok a fejemben, de mire kitalálhattam volna valamit, addigra a fiú már visszatért és a kezemre kötötte a kötelet. Kifeszített vele és levették a lila és fehér pulcsimat.

Most megtanulod, hogy hol a helyed! – mondta a fekete kabátos és egy nagy csapást mért a hátamra. A fájdalom fénysebességgel mart a hátamba, és már jött a következõ csapás is.

Nem tudom már mennyinél tartunk. Nem éreztem mást csak azt, hogy a vér hogyan folyik le a hátamon. A férfi még egy csapást mért a hátamra, amit már nem bírtam és a földre rogytam. Szemem becsuktam, s elterültem a földön.

Vidd a szobájába Neji! Így megtanulja a leckét!

Igenis, Apám – mondta Neji.

Neji – ejtettem ki a nevét, majd a szemem végleg lecsukódott és elájultam.

Sziasztok! Remélem tetszett ez a rész és köszönöm, hogy elolvastátok. <3