Utánad a sötétségbe [☆Átírás Alatt☆]

A szív zavara

Sziasztok!

Igen. Elkészült egy újabb rész is. :) Nincs megállás! Ebben a részben egy kicsit húzom majd az agyatokat, de remélem tetszeni fog! :)

Jó olvasást!

Egy jól ismerõs, kellemes illatot érzek a közelben. Sõt, nem csak a közelben, hanem a közvetlen közelemben, magam mellett. Semmihez sem hasonlítató, de szinte tisztán érzõdik benne az erõ, a törõdés és a szeretet. Körbe fonom rajta a karomat és magamhoz szorítom. Lassan, óvatosan kinyitom a szemem, attól félve, ha meglátom, hogy mi az akkor azonnal eltûnik.

A szívem hevesen vert, majdhogy nem kiugrott a helyérõl a kedves meglepetés láttán. Az én egyetlen szerelmem mellettem feküdt átölelve apró, vágytól fûtött testemet. Tengerkék szemét közrefogtam a tekintetemmel és nem állt szándékomban elereszteni. Közel akartam kerülni hozzá. Minél közelebb, hogy végleg tudatosuljon benne, hogy szeretem és hogy õ már hozzám tartozik. Azonban annak ellenére, hogy magamhoz öleltem, még így sem volt elég közel hozzám. Mit tehetnék, hogy ennél is közelebb legyen? Mit kellene lépnem?

"Lépd át a határaidat! Ne félj tõle, nem fog bántani!" – szólt hozzám a fejemben lévõ kis hang. Nem kellett volna, hogy ez a hang felszólaljon, hiszen már a vágytól vezérelve cselekedtem is. Ez a srác teljesen elvette az eszem. Miért ilyen fontos nekem Naruto, hogy gondolkodás nélkül cselekszem? Bármire képes lennék érte. – "Tedd meg!"

Felültem a fiú ágyában, majd a lábamat átvetettem Narutón, így lovagló ülésben helyezkedtem el rajta. Azonban nem vettem el a kezemet a felsõtestérõl. Gyengéden végig simítottam a kidolgozott mellkasán és a kockás hasán. Tisztán éreztem, hogy a hasában összehúzódik az izom az érintésemre. De ez nem elég. Még közelebb akarok lenni hozzá. Lassan lehajoltam az arcához, míg már az arcomon éreztem meleg leheletét. A távolságot õ hidalta át közöttünk. Az ajkait a számra tapasztotta, s mohón falni kezdte õket. Bejutásért könyörgött, amire nem válaszolhattam másképp, minthogy szabad utat engedek neki. Nyelvünk egyszerre járt gyors és lassú táncot egymás körül.

"Most már elég közel vagy?"

"Igen" – válaszoltam a kis hangnak, ami elégedettséggel töltött el.

Naruto a jobb kezével az arcomhoz nyúlt, majd egyre följebb vezette, s végül a hajamban állapodott meg. Hátrafogta az arcomba hulló tincseket, s szorosan tartott a tarkómnál fogva, hogy el ne szakadjak tõle. A szabad keze a hátamon vándorolt le, a derekamon keresztül egészen a fenekemig. Majd vissza a derekamra és újra a fenekemre és ez így folytatódott tovább. Végül megállapodott a csípõmön, s szorosan magához szorított és egy gyors mozdulattal 'helyet cseréltünk'. Naruto átfordított a hátamra, így õ fölém kerekedett és ezzel átvette a dominanciát. Mostmár õ irányított.

Azonban ez nem tartott sokáig. Elszakadt a csókoktól duzzadt ajakimtól, s a tekintetemet kutatta. A látásom még homályos volt az elõzõ 'csatánktól', de láttam õt. A nyakamhoz hajolt, s apró csókokkal borította be azt. Éreztem, hogy mozog az ajka, ezért tudtam, hogy mond valamit. A bal vállára tettem a kezem, hogy elszakítsam a nyakamtól – bármennyire is fáj – hogy lássam, mit mond.

"Semmi áron nem tudhatod meg az igazságot"

"Mi?" – néztem értetlenül a fiúra.

Kinyitottam a szemem, de nem Naruto, hanem Neji volt fölöttem. Mi? Ez most mi? Az elõbb még Naruto volt itt! Az nem lehet, hogy csak egy álom volt. Túlságosan valós volt. Neji az egyetlen anyag felé nyúlt, ami a testemet fedte. Már a széléhez ért, amikor megfogtam a kezét és elszakítottam magamtól.

"Ne érj hozzám!" – kiabáltam rá könnyes szemekkel, s eltakartam magam. Szemei vágytól csillogtak, de láttam bennük akaratot és megbánást egyaránt. Közelebb hajolt hozzám.

"Az elõbb még nem ellenkeztél." – húzta a száját mosolyra. Ekkor tudatosult bennem. Valóban megtörtént az álmom, csak nem Narutoval, hanem Nejivel. Míg én aludtam, addig mi..... Aaaajjjjjj!!!!!!! Miért kavarok én mindig, mindent össze??? De a tudatomon kívül voltam. Nem tudtam, mit csinálok. Azonban ez nem mentség a számomra!

"Ne akard itt abbahagyni Szépségem!" – mondta Neji, majd az arcomhoz hajolt, hogy megcsókoljon. De én elfordítottam a fejem, így csak a nyakamat tudta megcsókolni.

"Miért nem engeded neki, hogy kifejezze az érzéseit irántad?"

"Azért, mert..... Huh.... Nem tudom. Már én magam sem tudom, hogy mit csinálok. Én Narutot szeretem. Senki mást!" – ellenkeztem, de már én magam sem tudtam az igazságot.

"Biztos vagy ebben? Õ éppen érted harcol. Megszegi a szabályokat miattad." – gyõzködött a tudatom. – "Az apjával küzd érted!"

"Dehogy harcol az apjával! Inkább engedelmeskedik neki!"

"Tévedsz!" – hangzott erõteljesebben a válasz. – "Kérdezd meg!"

A jobb kezemet felemeltem és Neji meztelen mellkasára tettem, hogy eltoljam magamtól. A szemébe akartam nézni, amikor meghallom az igazságot. Tudni akartam, hogy mi a valós és mi a hazugság. Neji felemelte a fejét a nyakamtól és a szürke szemeimbe nézett. Mélyen kutatott bennük, hogy felfedje tettem okát, de nem lelt rá választ. Ezért inkább nem hezitáltam tovább, megkérdeztem, amit már rég meg kellett volna kérdeznem.

"Neji. Amikor elszöktem tõled, akkor miért cselekedtél úgy ahogy?" – A szívem csak úgy kalapált, hogy talán végre megtudhatom az igazságot. A fiú meglepõdött a kérdésemen, ezért hátrahõkölt, és lemászott rólam. Az ágy szélére ült és a földet bámulta maga elõtt, míg a kezét hol tördelte, hol pedig ökölbe szorította. Én is felültem mellette és a falnak támasztottam a hátamat. Bár a fiú nem nézett rám, de én attól megkérdeztem tõle:

"Miért támadtál rám akkor?" – A kérdésem hallatán nagy levegõt vett és lassan kifújta azt.

"Nem tehettem mást. Ha akkor nem lépek, akkor az apám lépett volna az ügy érdekében, de az senkinek sem okozott volna jót." – vett egy mély lélegzetet és folytatta. – "A szökésed elõtti nap Hizashi, vagyis az apám magához hívatott. Azt mondta, hogy néhány napon belül elkezdhetjük a tervünk második szakaszát, vagyis hogy az irányításunk alá vonunk téged, s ezután Konoha ellen indultunk volna. Mivel a három év alatt - amit velünk töltöttél - folyamatosan edzettünk és gyakoroltunk sokat fejlõdtél és tanultál. Készen álltál. Azonban megváltoztak a dolgok abban a három évben. Jobban megismertük egymást, ha bántott valami, azt megosztottad velem és én minden erõmmel próbáltam segíteni, vagy ha rémálmok gyötörtek, akkor egyetlen érintéssel elûztem õket tõled." - Ami még mai napig is mûködik. Ez azt jelenti, hogy ez a fiú is fontos a számomra? Talán nem Naruto az egyetlen aki fontos nekem.

"Az apám arra utasított, hogy vonjalak irányításom alá. Ennek azonban nem tettem eleget és rátámadtam. Nem tudtam volna nézni, hogy irányítanak téged, erre nem voltam képes. Vesztettem az apámmal szembeni harcban. A harcunk végén azt mondta nekem, hogy a következõ nap majd elküldi hozzád az Akatsuki többi tagját, hogy végezzék el a munkát. De én már akkor tudtam, hogy hogyan védhetlek meg a magam módján. Ezért inkább rád támadtam és sebeket ejtettem rajtad, hogy elmenekülj. Ha az apám terve sikerült volna, és elküldte volna hozzád az Akatsukit, akkor.... akkor már...." – nem tudta befejezni a mondatot.

Remegett a keze. Hallottam, hogy nehezen kezdte venni a levegõt, így ösztönösen felé nyújtottam a kezem, hogy megnyugtassam. De miért is akarom megnyugtatni? Hisz elrabolt engem, fogva tartott, az apja sokszor ájulásig vert. De abban a pillanatban ez a sok dolog nem érdekelt. Elõre dõltem, köréfontam a karjaimat és magamhoz húztam. A fejét a vállamra döntötte, kezeit végigvezette a derekam körül és szorosan magához vont. Vigaszt akartam neki nyújtani. És hogy miért? Mert.

"Szeretem."