Utánad a sötétségbe [☆Átírás Alatt☆]

A Hokage parancsa(Külön kiadás)

Ne féljetek, nem leszek hosszú. Csak annyit, hogy két-három hetente tudok új rész feltenni. Elõre is bocsánat érte. Köszönöm a sok megtekintést és vote-ot! <3 Jó szórakozást a 11.fejezethez!

Körbe voltunk véve, nem lehetett menekülni. A szemem ide-oda járt, hogy kiutat találjak a támadóink körébõl. Mindegyik ANBUS tag támadóállásban állt, idõt sem hagyva a szabadulásra.

"Te most velünk jössz!" – szólt nekem az ANBUS. A mögöttem lévõ fiú arca eltorzult a dühtõl és fogain keresztül vette a levegõt. Annak ellenére, hogy tudtuk, hogy követnek minket, attól még hirtelen 'csaptak' le ránk és gondolkodni sem volt idõnk. Emellett még rám is parancsoltak, hogy menjek velük. Ez már több a soknál. Mi van itt? Szólásra nyitottam a számat, de elhallgattam, mikor az Uzumaki fiú megelõzött és értetlenül rákiabált a shinobira.

'Mi folyik itt? Miért kell veletek mennie?" – elõzött meg Naruto a kérdésével. Tengerkék szeme szikrákat szórt, ami nem jelentett jó jelet. – "Hova viszitek?"

"Utasítást kaptunk a Hokagétól, hogy vigyük elé Hinatát!" – válaszolt az ANBUS vezetõ. – "Gyere velünk!" – szólított fel újra a képzett shinobi.

"Miért hívatja a Tsunade banya Hinatát?" – engedte el magát a védelmezõm. Felegyenesedett, és kezdett megnyugodni, ahogy ráeszmélt, hogy nem támadtak meg minket.

"Minket nem tájékoztattak róla. Azt a parancsot kaptuk, hogy vigyük a Hokage elé. Ne ellenkezz, fiú!" – hívta fel Naruto figyelmét a vezetõ. A fiú szemei összeszûkültek és gyanúsan méregették Tsunade-sama beosztottjait.

A szél feltámadt, ami baljós jeleket hordozott magával. Fütyülése betöltötte az egész erdõt és környékét. Hátulról belekapott a hajamba, amitõl az arcomba söpörte az éjfekete tincseimet és kellemes borzongás futott végig a testemen. Hogy elkerüljem a készülõdõ harcot, Naruto fele léptem. A lábam alatt friss fû és lehullott levelek zörögtek, ahogy közeledtem a védelmezõm felé.

Ahogy közeledem ahhoz a fiúhoz, aki megmentette az életem, gondolatok ezrei futnak keresztül az agyamon és számomra ismeretlen vagy elfeledett érzések támadnak fel. Meg akarom nyugtatni, meg akarom ölelni, de a legjobban az egész lényét akarom. Azt akarom, hogy örökké mellettem legyen és érezze azt, amit én érzek.

Naruto háta mögé sétáltam, majd felemeltem a hozzá legközelebb lévõ kezem és a karjára tettem, hogy megnyugtassam. Nyugodt mosollyal és arccal jeleztem neki, hogy nem lesz semmi gond, nincs semmi baj. A fiúról az ANBUS shinobira néztem és megadtam neki a választ.

"Veletek megyek. Mutasd az utat!" – szólítottam fel. A tekintetem Narutora szegeztem és egy kedves mosollyal intettem a maszkosnak, hogy indulhatunk.

**********

A Hokage ismerõs irodájának az ajtaja elõtt álltam. Felemeltem a kezem és halkan bekopogtam, hogy engedélyt kérjek a belépésre.

"Gyere be!" – kiabált ki az ismerõs nõi hang. Az utasításra lenyomtam az aranyszínû kilincset és kinyitottam a tölgyfa ajtót, majd beléptem rajta.

A szobába bevilágított a délutáni Nap fénye, kellemes hõmérsékletet csinálva a helyiségben. Néhány ablak nyitva volt, hogy a lengedezõ szellõ enyhítse a melegebb pillanatokat.

Az elsõ ember, akit megláttam, Kakashi volt, aki háttal állt nekem és bólogatott.

"Értettem, Tsunade-sama." – mondta a jounin és mikor észrevette, hogy a helyszínen vagyok, felém fordult. A pillantásom Kakashiról Tsunades-samára szegezõdött és a mellette álló nõre. Még sosem láttam ezt a nõt. Hosszú, fekete ruhát viselt és rövid, barna haja volt. a kezében pedig egy nagy halom levélkupacot tartott.