Utánad a sötétségbe [☆Átírás Alatt☆]

Válaszolj! (2.rész)

Hello-Bello!😁

Bocsiii~ Nincs átnézve...😅(Meg szerintem egy kicsit unalmas is lett.) Azért jó olvasást😘

Türelmetlenül és újult erõvel feküdtem a kõágyon, amitõl már szinte szétvetett az ideg, hogy tudom, tudnék segíteni, de bármit mondanék vagy tennék, Sakura megakadályozna benne. Így hát kénytelen voltam engedelmeskedni neki, addig, amíg teszi a dolgát és meg nem érkezik a segítség.

Én tudtam a legjobban, hogy hol van Neji ilyen vészterhes idõkben, amikor ideges. Csak egyetlen egy hely van a búvóhelyen, ahol megnyugvást talál.

Oda kellett mennem. Még az elõtt, hogy a többiek rá találnának, és valami õrültséget csinálnának.

Nem tudják, hogy mibe keveredtek bele.

"Sakura! Most már teljesen jól vagyok! Hagyd, hogy menjek, mielõtt még~"

Óriási robaj hangja hallatszódott a kiképzõtér felõl, majd rázkódni kezdett a föld és kisebb-nagyobb kõdarabok hullottak le a plafonról megállás nélkül.

Ijedten a zaj irányába kaptam a fejemet, majd nem foglalkozva a gyógyító shinobival a kiképzõtér felé kezdtem rohanni. Egyre gyorsabban szedtem a lábamat, hogy minél hamarabb odaérhessek, mielõtt még késõ lenne.

A barlang bejáratánál lihegve torpantam meg, amint megláttam a két szemben álló fél – az Akatsuki és a konohaiak - kegyetlen harcát egymás ellen. Az azelõtt még csodálatos, fákkal borított természet most szinte lángban állt és pusztítás jegyeit hordozta magával.

Mielõtt még gondolkodhattam volna, a csatatér felé kezdtem el rohanni, majd nem foglalkozva az aggódó kiáltásokkal, a két fél közé álltam, mire mindenki meghátrált.

"Hinata, tûnj el onnan!" – kiabált rám Naruto, de én megvetettem a lábamat a földbe és nem voltam hajlandó megmozdulni.

"Hinata, gyere ide!" – szólt rám Neji is.

"Hülye lenne oda menni! Csak nem azt gondoltad, hogy majd szó nélkül engedelmeskedik neked?!" – köpte a szavakat a Kyubi gazdája ellenfeléhez.

Én csak ide-oda kapkodtam a fejemet a két fiú között. Az addig rendben volt, hogy megállítom õket, de abba nem gondoltam bele, hogy hogyan fogom õket lebeszélni a csatáról. Tudtam, hogy nem lesz egyszerû dolog, de valamit ki kellett próbálnom.

Neji nem foglalkozva a szõke hajúval, felém fordult és lágyan rám nézett, majd kinyújtotta a kezét. Még egy utolsó pillantást vetettem az én szõke hajú hercegemre, mire õ aggódva tekintett vissza rám, s már ebbõl tudta, hogy mire készülök.

"Hinata! Ne, ne tedd~" - indult volna meg felém, de Kakashi lefogta a fiút. Õ tudta, mire készülök.

Visszafordultam az én egykori elrablóm felé, majd lassú, lomha léptekkel mellé sétáltam. Neji az íriszeimbe nézve mosolygott, amit én sajnos nem viszonozhattam neki, de azért még egy valamire én is képes voltam.

"Neji... Ne tedd ezt! Kérlek, ne harcolj ellenük! Csak még nagyobb pusztítást végeztek, de az mire lenne jó?" – fagyott le a mosoly az arcáról. – "Kérlek! Gyere el velünk! Nem kellene így élned!"

"Hogy gondolhatsz ilyet? Szerinted õk engednék ezt?!" – biccentett fejével a konohaiak felé. – "Ne kelts bennem hiú ábrándokat!"

"Ez nem igaz! Hidd el, te is ugyan olyan vagy mint õk! Semmiben nem vagy más!"

Mélyen a szemeibe néztem.

"Gyere velünk."

Neji a tekintetemben fúrva az övét, kereste az igazságot. Pár pillanat múlva nagyot sóhajtott, majd levezette a tekintetét a kezére, amivel az enyémért nyúlt. Boldogan fogtam meg a kezét, ugyanis tudtam, hogy ez mit jelent.

"Menjünk!" – mondta mosolyogva.

Már éppen indultunk volna, mikor az egyik Akatsukis, Sasori Neji felé fordult.

"El akarsz árulni minket? Ezért dolgozott az apád, hogy áruló legyen belõled?" – ordibált õrült módjára. – "Ezt nem úszod meg szárazon!"

Sasori maga köré vonta a bábjait, majd félénk kezdett el velük támadni. Neji megszorította a kezemet, majd az ellenkezõ irányba kezdett el rohanni velem együtt.

Naruto felmérve a helyzetet, magára öltötte a Kyubi alakját, majd a védelmünkre kelve elénk állt, védelmezve a 'robot báboktól'.

A csata, amit egy idõre sikeresen le tudtam zárni, az most ugyanolyan erõvel folyt tovább megállíthatatlanul. Naruto, Neji és – az idõ közben megérkezõ – Tsunade félretéve az ellenségeskedést, összefogva küzdöttek Itachi és Pain ellen. Kakashi, Sakura, Shikamaru és Sasuke pedig néhány ANBU-s segítségével a többi Akatsukis-sal vette fel a harcot.

Habár Naruto azt mondta, hogy húzzam meg magam, nem nézhetem tétlenül, hogy meghalnak azok, akik a legfontosabbak a számomra. Nekem is muszáj volt segítenem.

Nem foglalkozva a mellettem lévõ ANBU-sról –akit mellesleg Kakashi bízott meg a védelmemmel - kirohantam a rejtekhelyemrõl és a közelben csörgedezõ patakhoz futottam. A víz partján megálltam és összpontosítani kezdtem a chakrámat. Néhány pillanat múlva a víztömeg hömpölyögni kezdett, kilépett a medrébõl, s körém csavarodott, védve a külsõ világtól.

Még több chakrát felszabadítva elõhívtam a Byakuganom, és alaposan felmérve a csata állását, valamint az ellenfeleim gyengepontjait, iramodtam bele a küzdelembe.

A víz burkát megtörve ostorrá formáltam azt, majd minden erõmmel elõretörtem, egyenesen a Szerelmem felé, hogy segíthessek neki bármi áron. A közelükbe érve, elképzeltem az ellenfeleim alakját, és Naruto-ékat kikerülve, irányítottam a folyadékot, hogy elkaphassam vele Sasorit.

Naruto, Neji és Tsunade hátrahõkölve a meglepettségtõl utat engedett számomra, s így könnyedén körbekeríthettem a bábokat irányító személyt, majd eltalálva a gyengepontjait, megfosztottam a mozgástól. Teljesen tehetetlenné vált.

Nem tétlenkedve tovább, besegítettem a többieknek is, s bár tovább tartott a kelleténél, de sikeresen visszaszorítottuk az Akatsukit. Voltak, akik egyáltalán nem akarták feladni a harcot, holott már õk is láthatták a kimenetelét, de volt olyan is, aki elsõre megadta magát.

A kedélyek kezdtek lenyugodni, a sebesültek a sérüléseiket látták el, mi pedig végre egy nagy levegõt vehettünk, hogy ezt is túléltük. Naruto és Neji mellém sétáltak, majd mind a ketten csodálkozva néztek rám a történtek miatt.

"Nem is tudtam, hogy ilyenre is képes vagy..." – mondta büszkén Naruto, mire csak mosolyogni tudtam.

"El sem tudod képzelni, hogy mennyi mindenen ment keresztül, míg itt volt." – csatlakozott hozzánk Neji is.

"És még mennyi mindenen fog..." – mondta egy túl jól ismert hang.

Félve, a hang tulajdonosára emeltem a tekintetem, de abban a pillanatban azt kívántam, hogy bárcsak ne tettem volna. Inkább maradtam volna boldog tudatlanságban, mintsem, hogy szembesüljek a valósággal.

Hizashi egy gúnyos mosollyal állt elõttem életnagyságban. De akárhogy is néztem nem úgy tûnt, mintha halott lenne, ahogy azt Neji mondta.

"Szia Hinata! Látom Neji mégsem annyira bolond, mint azt képzeltem."