Utánad a sötétségbe [☆Átírás Alatt☆]

Minden jó, ha vége jó

Annak ellenére, hogy Hizashi csak egymaga volt Konoha legerõsebb shinobijaival szemben, elszántan és szinte már fáradhatatlanul harcolt tovább. Volt pár komolyabb sérülése, és néhol vöröslõ vére tarkította testét, de mégsem mutatta egy kis jelét sem annak, hogy hajlandó lenne feladni és elfogadni a sorsát, hogy magára maradt és senkire sem számíthat.

Sosem láttam még embert így küzdeni. Sorra szedte le az ANBU-s katonákat és ráadásul a szeme sem rebbent, mikor az egyik ninjának eltörte a végtagjait és kiroppantotta a nyakát. A fülemben hallottam visszahangzani a csontok törését. Bizsergett minden pontom a testemen, mintha már én is érezném, hogy nekem is ez lesz a sorsom, ha ne figyelek oda és vétek egy apró hibát.

"Kakashi, nem bírjuk tovább! Túl sok a sérült és Sakura sem gyõzi gyógyítani az embereket!"

A szemem sarkából láttam, hogy Kakashi laza testtartással figyeli az ellenfél minden mozdulatát. Kövem a tekintetét és kérdõn nézem Hizashi alakját, mire én is észreveszem azt, amit õ is. Egy meghatározott mozdulatsor alapján harcol.

Kiolvasható a mozgása!

Pontosan megfigyeltem a mozdulatsorozatot, majd már indultam is volna, hogy le tudjam szerelni, mikor a sensei megragadta a karomat és visszatartott.

"Ne légy meggondolatlan! Nem kell mindent egyedül csinálnod, már itt vagyunk neked mi is. Támaszkodj ránk egy kicsit!"

Megdöbbenve szavain csak leszegett fejjel bólintottam egyet. Kakashi átfordult a másik oldalára, majd Narutora nézett.

"Emlékszer még a kis trükködre?" – a fiú elgondolkodott egy percre, majd tágra nyílt szemekkel bólintott. – "Akkor jó, mert szükség lesz rá...!"

Én csak értetlenül szemléltem és hallgattam a sensei által elmondott terv minden egyes lépésére, ugyanis nekem kulcsfontosságú szerepem lesz benne. Minden szónak, minden hangfoszlánynak jelentése volt, amit nem hagyhattam veszni, különben az életünk függhet tõle.

"Értettétek?"

"Igen!" – mondtam kórusban a két fiúval.

"Akkor mehet!"

A rókafiú áttörve a harcoló ninjákon, kikerülve a repülõ késeket nekiiramodott Hizashinak, aki meglepõdve a gyorsaságán hátrahõkölt, és megbotlott a z egyik kiálló kis buckában. Azonban nem volt olyan szerencsénk, hogy ennyitõl kibillenjen az egyensúlyából. Biztos lábakon állt, még akkor is mikor Naruto szüntelenül ostromolta durvább és durvább ütésekkel, amik az ember gyengepontjait támadják.

Mintha csak Naruto árnyékából lépett volna elõ, Kakashi is támadásba lendült, majd a megfelelõ kézmozdulatokkal kombinálva hatalmas füstfelhõt vonva maga köré átváltozott Naruto régi kis tréfáját használva.

Hizashi meglepõdve vonult a háttérbe, míg feszülten várta a következõ támadást. A ködfelhõ lassan elkezdett szétoszlani, majd eltûnt a légkör apró részeiben, s ezzel felfedve az õt rejtõ alakot. Aki kilépett a füstfelhõbõl az Kakashi volt, csak egy kis átváltozással megbolondítva. Haja ugyanúgy szürke maradt, arcát pedig maszk fedte. Sötétzöld melltartója nem sokat fedett a kíváncsi szemek elõl, de kék nadrágja még annál többet sem. Idomai teljesen tökéletesen domborultak, ahol kellett, de olyan szinten, hogy azt még én is megirigyeltem egy másodpercre. Hasa lapos volt, combjai kerekek és habár arcát maszk takarta, látni lehetett, hogy a textil alatt pajzán mosolyra húzza ajkait. Hizashi ledermedve figyelte a nõi alakot, a földbe gyökerezett a lába a megdöbbenéstõl és a váratlan fordulattól. Látni lehetett rajta, hogy nem kissé lepte meg ez a technika, de nekünk annál jobb volt a mozdulatlansága.