Utánad a sötétségbe [☆Átírás Alatt☆]

A fenyegetés avagy az örök szerelem?

Sziasztok Srácok!

Ahogy megígértem itt a 15.fejezet. Remélem tetszeni fog, ugyanis belecsempésztem egy kis "vérpezsdítõ részt is". ;) Jó szórakozást!

A sötét szobában csak néhány gyertya lángja pislákolt, ami nem adott túl sok fényt ahhoz, hogy alaposabban körülnézzek, de nem is volt rá szükség. A kemény kõpadló hidege hûsítette a bennem tomboló vihar egy részét, de nem tûnt el teljesen, ugyanis az, hogy Õ itt áll elõttem egy rémálommal volt egyenrangú.

"Neji" – mondtam, miközben a szemeim a fiúra tapadtak. Miért pont õ van itt? Igaz, hogy számítottam rá, hogy találkozni fogok vele, de nem gondoltam volna, hogy majd õ fogad.

"Mi az, Szépségem? Csak nem félsz?" – kérdezte a fiú magabiztosan, majd alaposan végigmért. Úgy nézett mintha fel akarna falni a szemeivel. Természetesen féltem. De nem tõle, hanem a kiszámíthatatlanságától és a mérhetetlen gonoszságától.

"Mit számít az, hogy félek e vagy sem? Itt vagyok. Tudom, mire számíthatok." – makacsoltam meg magam és a szemébe mondtam a valóságot. A legtöbb bátorságomat össze kellett szednem, hogy ez a pár mondat magabiztosnak hasson. Nem tudom, hogy bevált e.

"Nem kell tettetned, hogy bátor vagy. Hisz tudjuk, hogy van benned elég sok bátorság, ha már megmertél szökni tõlem." – erre a mondatra összeráncoltam a szemem. – "De nem azért jöttem most ide, hogy errõl beszéljünk, hanem 2 dolog miatt." – Úgy éreztem, hogy ez már nem vezethet semmi jóhoz. De nem menekülhettem, mert eleve azért indultam útnak, hogy megtaláljam õket, az Akatsukit és hogy Konoha biztonságos távolságban legyen a veszélytõl, amit én okoznék. – "Az elsõ dolog, amiért idejöttem, az az, hogy látni akartalak. A második pedig, hogy elmondjak valamit."

"Mit akarsz?" – fojtottam belé a szót. A gyomrom már kezdett érzékenyebb lenni és görcsbe rándult, a mondanivalója miatt.

"Ittléted alatt sokszor megkérdezted, hogy miért is hoztuk el téged. Ez egy roppant egyszerû válasz. Azért, mert Konoha elpusztítására akartunk felhasználni." – a gyomrom liftezni kezdett, és úgy éreztem magam, mintha gyomorszájon rúgtak volna. – "És most hogy újra itt vagy végre minden a helyére került." – ráemeltem a tekintetemet és elöntött a düh.

"Miért is hiszed azt, hogy segíteni fogok neked ebben? Én nem arra születtem, hogy ártatlan embereket öljek meg! Nem fogom elárulni az otthonomat! NEM FOGOK ENGEDELMESKEDNI EGY ILYEN EMBERNEK, MINT TE!!!"

A szemeimbõl és az egész testembõl düh sugárzott. Ahogy úgy beszélt rólam, mint egy fegyverrõl, teljesen kiborított. De a legrosszabb az volt, hogy a saját otthonom ellen akart alkalmazni. A harag csak úgy dúlt a lelkemben, nem akart kihunyni a vörös lángja. Egy hirtelen mozdulattal hátrahúztam a lábamat és felpattantam a földrõl. A következõ pillanatban pedig már csak azt vettem észre, hogy megütött és megragadta a vállaimat. Hátratántorított. A lábam megbotlott a kõágy szélében és hátraestünk, rá az ágyra. Míg én a sajgó fejemmel voltam elfoglalva, Neji addig megragadta mind a két csuklómat és az ágyhoz szegezett.

"Most is úgy érzed, hogy képes vagy elmenekülni? Hm?" – kérdezte, míg a szürke szemeimbe nézett. Nem válaszoltam, nem volt rá szükség.

"Had mondjak még el valamit. Tekints úgy rá, mint az újra találkozásunk ajándékára." – közelebb hajolt, teljesen a fülemhez, amire a testem minden egyes porcikája megborzongott. Nem a jó értelemben. A testem csak úgy tolta volna el magától Nejit. – "Jobban teszed, ha engedelmeskedsz nekem, különben a kis barátodnak még baja esik. Mert bár nem szeretnénk, hogy valami baja essen."

"Hogy mi?" – nyílt szélesre a szemem a hallottaktól. Neji elégedett mosolyra húzta a száját. A hallottaktól sokkot kaptam. Neji megvárta, amíg felfogom a hallottakat és utána lassan elengedte a csuklómat, felállt az ágyról és az ajtó irányába indult. Mikor az ajtóhoz ért a léptek elhalkultak, amibõl arra következtettem, hogy még egy utolsó pillantást vetett rám, majd kinyitotta a bejáratot és kiment rajta.

**********

Csinálnom kell valamit. Ez nem történhet meg. Megoldás után kutattam. Az egyik pillanatban még az ágyon ültem, a másikban pedig már fel, s alá járkáltam a szobában idegességemben. Órák teltek el így, ami szinte egy szempillantás alatt szállt el. Ideje lenne egy kicsit lenyugodnom. Ha ez így megy tovább, akkor semmit sem fogok tudni kitalálni.

A lábaimat megállásra késztettem, míg a körmömet rágtam idegességem levezetésére. A tekintetemet a baloldalon lévõ ajtóra emeltem, ami mögött a fürdõszoba rejtõzött. Tényleg jól jött volna egy fürdés. Az mindig lenyugtatja kalapáló szívemet. Az egyik lábamat a másik után tettem, míg végül elértem azt a bizonyos ajtót, majd magamra zártam, hogy órákig ne zavarjanak.

**********

Neji szemszöge:

"Mit csinál már ennyi ideig?" – bosszankodtam a fürdõszoba ajtaja mellett a falnak támaszkodva. Már több mint két órája bent van. Konkrétan nem néztem meg, hogy bent van e, de hallom a víz csobogását és az ajtó be volt zárva. Ezért gondolom, hogy odabent van. Egy árva hangot sem lehetett ezen kívül hallani, síri csend borult a helyiségre.

A gondolataim elkalandoznak. Erre a csodálatos és különleges lányra gondolok a fürdõszobában. Ahogy a vízcseppek végigszáguldanak meztelen testén, tetõtõl talpig versenyt futva egymással. Ahogy a víztõl elnehezült éjfekete haja szétterül ruha nélküli hátán. Én mögé lépek, egyik kezemmel odébb helyezem a haját, míg a másikat a derekára teszem, és a nyakához hajolok. Addig csókolom, míg már könyörög nekem. Hallani akarom az édes kis nyögéseit, ahogy sóvárog értem, hallani akarom, ahogy azt mondja, hogy szeret engem. Megfordítom a tengelye körül majd a vágytól fûtött testemmel a falhoz szegezem õt. Birtokba veszem a puha ajkait és addig csókolom, míg már levegõt sem kapunk. Újra érezni akarom azokat az ajkakat, azt akarom, hogy az enyém legyen örökre, azt akarom, hogy õ az enyém legyen.

A szívem hevesen ver, szinte lecsitítani sem lehet. Egyetlen egy gyógyír lenne csak rá. Ha most azonnal megkapnám ezt a lányt. A gondolataimból egy hangos puffanás szakít ki, ami a fürdõhelyiségbõl jön. Azonnal felkapom a fejem, az ajtó elé fordulok és megpróbálom kinyitni, de elfelejtettem, hogy zárva van. Hátrébb lépek az ajtótól és nekiiramodom. Nekicsapódok az ajtónak, ami elsõre kinyílik és a falnak csapódik. Szememmel Hinata után kutatok a helyiségben, aki a zuhanyzó padlóján ül összerogyva. Odaszaladok hozzá és mellé csúszok a padlóra. A kezemmel a közeli polchoz nyúlok, hogy egy tiszta törülközõt vegyek el onnan, majd kihajtogatom és a lány köré tekerem. Nem érdekel, hogy csurom vizes leszek, most csak egyetlen egy dolog számít. Az elõttem lévõ lány, akiért mindent megtennék. Nézem, ahogyan a számomra fontos személy görnyedten és megtörten ül mellettem a padlón, azt várva, hogy valaki mentse meg az õt kínzó történtekrõl. Háta rázkódik az elfojtott sírástól. Úgy döntöttem, én leszek az a bizonyos megmentõ. Lassan a hátára és a lába alá vezetem a kezem, átölelem és felemelem a hideg kõrõl. Gyengéden tartom a karjaimban, de elég erõsen ahhoz, hogy el ne ejtsem. Arcát a mellkasomnak nyomja, hogy ne lássam hogy sír és úgy kapaszkodik a nyakamba, mintha az élete múlna rajta.

Kivittem a fürdõszobából és egyenesen az ágyamhoz vettem az irányt. A törülközõbe csavart lányt óvatosan letettem a kõbõl készült fekvõhelyre. A sírása már valamivel enyhült, ami azt jelenti, hogy fáradt. A szobában általában nem szokott hideg lenni. Azonban most valamivel alacsonyabb volt a hõmérséklet a megszokottnál. A szobában nem volt takaró, ezért nem tehettem mást, hogyha meg akartam védeni a szerelmemet. A felsõm szegélyéhez nyúltam és a fejemen keresztül levettem magamról, majd a lányra terítettem.

Hinata látványától még jobban fellángolt bennem a vágy. Az ágyhoz léptem és lefeküdtem az én kedvesem mellé, köré fontam a karjaimat és szorosan magamhoz húztam, hogy még a testem melegével is védjem, valamint nekem is szükségem volt a közelségére. Semmi áron nem tudtak volna elszakítani tõle. Csak rá van szükségem.

"Semmi áron nem tudhatod meg az igazságot" – suttogtam a hajába, és lehunytam a szememet.